GÖRBERSDORF SÖTÉT ÁRNYAI Olga Tokarczuk: Empuszion / Vince Kiadó
Fiatal férfi érkezik egy dél-sziléziai tüdőszanatóriumba az első világháború előtti évben. Nem, nem a Varázshegy könyvismertetője kezdődik így, hanem a Nobel-díjas Olga Tokarczuk Empuszion című új regénye, ami persze megidézi Thomas Mannt, tárgyává teszi a rémisztő természetet, a testet, a családot és a nőket. GAJDOS NÁRCISZ RECENZIÓJA.
A MUZSIKA GRANDJA Richard Linklater: Blue Moon
Az a baj vele, hogy nem működik igazán. Nem hiszem el a szerelmet – ha kellett volna hinni benne. Mert a fő szál a munkakapcsolaté, az épp eltűnő, huszonöt éves együttműködésé, de hogy ne egyetlen lábon álljon a történet, még idekerekítettek egy — a másik nem egy szép, fiatal tagjához
„BRUSCON ENGEM IS SZÉTSZED” Beszélgetés Pelsőczy Rékával és Alföldi Róberttel
Az Orlai Produkció új bemutatója Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A főpróbahét elején beszélgettünk a címszerepet játszó Alföldi Róberttel és a rendező Pelsőczy Rékával barátságról és bocsánatkérésről, szövegtanulásról és örvényről. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
A FIGYELEM OLYAN, MINT EGY BÁLNA VAGY EGY EBIHAL Varsányi Péter: Hahó! Halló! Figyelem! / Griff Bábszínház, Zalaegerszeg
Korunk egyik népbetegsége a figyelemzavar, az ezzel foglalkozó pszichológiai könyvek fénykorukat élik. De vajon hogyan lehet megragadni a figyelmet a színházban – és még inkább: hogyan lehet erről a gyerekekhez szólni? SZABÓ RÉKA DOROTTYA KRITIKÁJA.
AZ IDŐ MÚLÁSÁNAK TÖRTÉNETEI Christoph Ransmayr: Egy félénk férfi atlasza / Kalligram
Hetven mitikus történet a világról, a világ különféle tájairól: a Himalájából, a Mekong és a Duna vidékéről, Andalúziából és a sarkvidékről. És persze emberekről, akiknek sorsán, történetein keresztül Christoph Ransmayr valóságos világatlaszt tár olvasója elé. SZARKA JUDIT KRITIKÁJA.
NŐI FOGLYOK AZ IDŐ KETRECÉBEN Mascha Schilinski: Sound of Falling / 78. Cannes-i Filmfesztivál
A családja és történelme fojtogató szorításában helyét nem lelő individuum: a 20. század női szemmel. Fájdalom, elfojtás és érzékeny érzékiség keveredik a cannes-i fesztivál nagyszabású, és kiszámíthatatlanságában nagyszerű német versenyfilmjében. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Hirdetés
NŐI FOGLYOK AZ IDŐ KETRECÉBEN Mascha Schilinski: Sound of Falling / 78. Cannes-i Filmfesztivál
A családja és történelme fojtogató szorításában helyét nem lelő individuum: a 20. század női szemmel. Fájdalom, elfojtás és érzékeny érzékiség keveredik a cannes-i fesztivál nagyszabású, és kiszámíthatatlanságában nagyszerű német versenyfilmjében. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
FÉKEZETT HABZÁS Kovács Dominik és Kovács Viktor: Koloniál / 6Szín
Tudom, hogy tíznél is több dráma van már a Kovács ikrek – Dominik és Viktor – háta mögött. Láttam és/vagy olvastam is jónéhányat közülük, de a kedvencem mégis az egyetlen regény, a Lesz majd minden. A Koloniált a 6szín mutatta be. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A MUZSIKA GRANDJA Richard Linklater: Blue Moon
Az a baj vele, hogy nem működik igazán. Nem hiszem el a szerelmet – ha kellett volna hinni benne. Mert a fő szál a munkakapcsolaté, az épp eltűnő, huszonöt éves együttműködésé, de hogy ne egyetlen lábon álljon a történet, még idekerekítettek egy — a másik nem egy szép, fiatal tagjához kötődő — érzelmi szálat is. GYÖRE GABRIELLA ÍRÁSA.
„BRUSCON ENGEM IS SZÉTSZED” Beszélgetés Pelsőczy Rékával és Alföldi Róberttel
Az Orlai Produkció új bemutatója Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A főpróbahét elején beszélgettünk a címszerepet játszó Alföldi Róberttel és a rendező Pelsőczy Rékával barátságról és bocsánatkérésről, szövegtanulásról és örvényről. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
FÖLDRŐL AZ ÉGRE Gimesi Dóra: Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi / Ciróka Bábszínház, Kecskemét
Ha kisiskolásokkal próbálunk a szerelemről beszélgetni, könnyen ellenállásba ütközhetünk. Bátor dolog tehát számukra ilyen témában előadást készíteni. A Ciróka Bábszínház új produkciója, a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi erre tesz kísérletet. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
ÖNMAGUK ÁRNYÉKÁBAN Pina Bausch, Meryl Tankard: Kontakthof – Echoes of ’78 / Festspielhaus St. Pölten
Negyvenhat év után újra összeállt Pina Bausch egyik legfontosabb előadása, a Kontakthof ősbemutatójának szereplőgárdája, hogy még egyszer, valószínűleg utoljára találkozzanak az ikonikus darabbal. A Kontakthof – Echoes of ’78 csapata persze hiányos: az eredeti húszból mindössze kilencen vannak, akik még élnek, és vállalták is a szereplést. MEGYERI LÉNA KRITIKÁJA.
KIÉ AZ IGAZSÁG? Arthur Miller–Horváth Panna–Kocsonya Zsófi: Salem – színházi társasjáték / Freeszfe Egyesület
Mik azok a tényezők, amik befolyásolják az erkölcsi ítéletet? Hogyan változik egy vádlott megítélése az egyre szélesebb kontextus tükrében? Kié az igazság? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Freeszfe Egyesület új, részvételi előadása. SZABÓ RÉKA DOROTTYA KRITIKÁJA.
„PONT A LÉNYEGRŐL NINCS SZÓ SOHA” Beszélgetés Barna Emíliával
Miért kell egy női menedzsernek folyamatosan megindokolnia a munkáját, és hogyan válhat az ironizálás pozícióvédéssé a zenei szcénán belül? A rugalmasság hogyan csaphat át önkizsákmányolásba? Hogyan hatott a hazai zeneipar működésére a covid és mik azok a gyakorlatok, amik máig a zenészekkel maradtak a járványidőszak után? Barna Emíliát (BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Helyzet Műhely) a magyar popipar sajátosságait gender szempontból vizsgáló, angol nyelvű, Working in Music on the Semiperiphery című kötetétéről kérdeztük. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA INTERJÚJA.
SZÉTFRÖCCSENT RÓZSASZÍN NARANCSDZSÚSZ Mawaan Rizwan: Juice / BBC Three
Nem mindegy, kivel elegyedsz szóba egy frissen facsart rostos narancsdzsúsz szürcsölgetése közben. Sőt! A színesen pulzáló Juice sorozat két évada egyenesen azt állítja: egy idegen óvatlan megszólítása elég, hogy az életed máris kezelhetetlen láncreakciók örvényébe kerüljön. VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.
Hirdetés
EGY NŐ, AKI NEM EJTETTE LE A VILÁGOT Kassai Margit–Bíró Kriszta: Ostromdressz / Örkény Színház
Kókai Tünde színpadi alakját egészen könnyű azonosítani a hősnővel. Élénk, lendületes, bátor és természetes. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
BAJ VAN APÁVAL Artur Gȩbka: Apa üvege / Pagony Kiadó
Artur Gȩbka könyve, az Apa üvege nem a felhőtlen vagy vicces mesekönyvek közé tartozik, valójában nem is mesekönyv. Az alkoholizmusról szól, arról, hogyan éli meg mindezt egy gyerek, hogyan küzd meg vele a családjával együtt, nem saját erejéből, hanem külső segítséggel. VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.
VÁZLATOK Dénes Várjon plays Béla Bartók
Bartók Béla 1920-ig komponált szólózongoraműveiből tartalmaz válogatást az a CD, amely nemrégiben jelent meg a Deutschlandradio / Deutsche Grammophon kiadásában, a Deutschlandfunk koprodukciójában. Az előadó Várjon Dénes, akinek játékát a Deutschlandfunk kölni kamaratermében rögzítették. A nyolc kompozícióból, illetve zongoraciklusból összeállított program a népdal-, illetve népzenei feldolgozásokra koncentrál, azon belül is elsősorban a magyar vonatkozásúakra. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
KLÓNOK, BÖRTÖNTÖLTELÉKEK ÉS MARSLAKÓK: ADDIKTÍV KÉPERNYŐK ÉLŐHALOTTJAI Piotr Szulkin: Sci-fi tetralógia (1979-1985)
Korai Black Mirror Varsóból: defektes társadalmainkat képezi le azóta szinte megvalósult disztópikus jövőképekbe négy megdöbbentően profetikus, majd’ félévszázados lengyel sci-fi gyöngyszem. GYENGE ZSOLT ÍRÁSA.
KI VAN A KÖZÉPPONTBAN? Giulivo-Rebelka: Howard Philip Lovecraft utolsó napja / Multiverzum Kiadó
„Senki sem tudja, hogyan zajlott Howard Phillips Lovecraft utolsó napja. Senki, kivéve engem. Mert én mellette voltam. És mindent el fogok mesélni Önöknek.” Romuald Giulivo és Jakub Rebelka képregénye a magyarországi Lovecraft-kultusz újabb építőköve, amely a magányos és zaklatott életű alkotó végóráit jeleníti meg, benépesítve őket saját hőseivel, a kor jeles alakjaival és késői utódaival. MODOR BÁLINT RECENZIÓJA.
„RÖNTGENKÉP AZ ALKOTÁS FOLYAMATÁNAK TÉBOLYÁRÓL” Beszélgetés Ördög Tamással
Japán kultúrsokk inspirálta a Dollár Papa Gyermekei új előadását, amit let’s go japan with the kids címmel november 14-én mutatnak be a Trafó nagytermében. A darabot Kiss-Végh Emőkével közösen Ördög Tamás írta és rendezi, akivel nemcsak az utazásról, hanem társulatuk helyzetéről és a tanításról is beszélgettünk. HOLLÓSI ZSOLT ÍRÁSA.
TÖRHETETLEN LELKEK TÖRETÉSE Fenyvesi Orsolya: Leláncolt Prométheusz / Tér 12 Kulturális Egyesület, Szkéné Színház
Fenyvesi Orsolya szövegével, Viktor Balázs rendezésében a Leláncolt Prométheusz már-már egzisztencialista drámává formálódik, ahol a közönyében kegyetlen, válaszképtelen hatalmi renddel szemben a hős számára a szenvedés nem pusztán büntetés, hanem tudatos döntésként az önazonosság és a szabadság kifejezése. LAPPINTS ESZTER KRITIKÁJA.
DALOK A MEDENCÉBŐL A szerelem természete – A természet szeretete / Koncert a Dohnányi Kertben
A hajdani budai Dohnányi-villa kertjében évente két alkalommal koncertet szervez a Dohnányi Kert Egyesület a zeneszerző emlékének ápolására és a kert megőrzése érdekében. Két koncert minden nyáron egy varázslatos kertben; civil kezdeményezés, polgári hagyomány és profi zenészek. MERÉNYI ÁGNES BESZÁMOLÓJA.
KINEK A TESTE Borbély Szilárd: Egy gyilkosság mellékszálai / Vígszínház, Házi Színpad
Személyiségjogilag valószínűleg rendben van a meggyilkolt anya lemeztelenített és szétroncsolt testének technikailag manipulált bemutatása, ámde esztétikai, etikai és eszkatológiai értelemben semmiképp. Legalábbis szerintem. Az alkotók szerint meg pont fordítva. És akkor most ezen a különbségen kénytelen vagyok túllépni. Már csak azért is, mivel a másfél órás színházi rítus éppen elég erénnyel rendelkezik ahhoz, hogy ne dobjon le róla ez a jókora értelmezési hiba. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
















