Aki korábban még nem járt a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (Open Structures Art Society) kiállításain, nem vette kézbe valamelyik kis formátumú, de tartalmas katalógusukat, annak talán nehéz megtennie az első lépést az ismerkedésben. Az OSAS kiállításainak állandó helyszíne a Vasarely Múzeum, amely 1987-ben, Victor Vasarely műtárgy-adományával és aktív közreműködésével nyílt meg. Az intézményt felkészült szakmai stáb gondozza, akik érdekes, kutatáson alapuló időszaki kiállításokat és változatos, több korosztályt megszólító kísérőprogramokat rendeznek, érdemes rájuk odafigyelni. A barokk Zichy-kastély atmoszférája, a hangulatos kert mind komoly vonzerő, a múzeum terei pedig néhány éve felújításon estek át. Az op-art irányzat világhírű művészének munkássága kijelöli a múzeum profilját az absztrakt-geometrikus, konkrét és kinetikus irányzatok területén. Vasarely „az érzelmek lehető legszélesebb skálájának kifejezésére alkalmas művei a hozzájuk rendelt, folyamatosan újraírható algoritmus alapján alkalmassá váltak arra, hogy minden egyes ember számára szubjektív üzenetet közvetítsenek, ma is kielégítve a kommunikációs csatornák legújabb lehetőségeit használó és a közösségi médián szocializálódott szemlélő csillapíthatatlan képétvágyát.” – fogalmaz Orosz Márton, a múzeum igazgatója.
Ebben a szellemi és térbeli közegben talált otthonra a 2006 óta évente több, mindig kurátori koncepció szerint felépülő tárlatot létrehozó OSAS. Az alapítók (Gáyor Tibor, Harasztÿ István, Hetey Katalin, Konok Tamás, Maurer Dóra, Megyik János, Mengyán András, Vera Molnar, Nádler István, N. Mészáros Júlia, Nem’s Judith, Prosek Zoltán, Szöllősi-Nagy András) célja „a magyar művészetben a 20. század elejétől fogva progresszív hagyománynak tekintett geometrikus-konkrét irányzat folyamatosságának fenntartása, jelenlétének demonstrálása a legmagasabb szinten.” (Érdemes böngészni a társaság weboldalát a letölthető kiadványok és az adatbázisként épülő geometrikus, konstruktív és konkrét művészet nemzetközi kronológiája miatt is.) Ehhez következetesen tartják magukat, miközben a következő generációkat képviselő művészek is csatlakoztak (Bálványos Levente, Benedek Barna, Haász István, Haász Katalin, Jovanovics Tamás, Kelle Antal, Nagy Barbara, Szegedy-Maszák Zoltán, Szíj Kamilla, Varga Bertalan, Varga György, Wolsky András), és az elért külföldi kapcsolatokat is frissen tartják. Jelenlétük, munkájuk – mindig magas színvonalon – a magyarországi művészeti színtér stabil pillére.
A „csillapíthatatlan képétvágy” korában, a digitális képgyártás dömpingje mellett szerencsére a hagyományos technikákkal dolgozó képzőművészet „termelése” sem állt le. Az absztrakt festészet a kétezres évek végétől reneszánszát éli, autonómiája magabiztos. Ha tovább szűkítjük a kört, feltehetjük a kérdést: hogyan lehet ébren tartani az érdeklődést a művészetkedvelő közönségben a geometrikus-konstruktív művek iránt? Mi újat lehet még ezen a területen mondani, mutatni? Hányféleképpen lehet redukált eszközrendszerrel valami olyat felszínre hozni, amit korábban még nem láttunk? Az OSAS kiállításai éppen arról győznek meg újra és újra, hogy a lehetőségek végtelenek, az irányzat – és annak sokféle útja (az 1950-es évektől egymás mellett élő reduktív vagy konceptuális irányzatok) ma is elevenek, szellemesek, érzékenyek, hozzátesznek a világról való tudásunkhoz. Fehér-fekete, eleven szín, kontrasztok, transzparencia, ornamentika-szerialitás, véletlen mint stratégia – fogalmak néhány OSAS-tárlat címéből. A játékosság és a kísérletezés jegyében, elvont fogalmak mentén, de a képzőművészet eszközeivel anyagiságukban is megragadható módon születnek a művek, amelyek, ha jól sikerülnek, az agyunkat és az érzelmeinket egyaránt megragadják. Egyetlen vonal is lehet katartikus erejű.
Ezen a kiállításon az OSAS partnere az 1913-ban Linzben alapított MAERZ egyesület (März, vagyis március az avantgárd indulat, a „ver sacrum” eszméjének jegyében) a kezdetetektől az interdiszciplinaritást és a nemzetközi párbeszédet képviseli, a nyitottságot mind a kommunikáció, mind az alkotói magatartás szintjén. Most a két társaság azon tagjai állítanak ki együtt (nem először), akik vállalták a feladatot, hogy egy-egy teljesen azonos méretű, 50x50x10 cm-es dobozból kiindulva hoznak létre új munkát. A szigorú formai megkötés mellett szabad alkotásra biztató felhívások egyáltalán nem szokatlan helyzetek a művészeti világban. Kicsit versenyszerű és demokratikus helyzet, Vasarely szemléletével is összhangban: mindenki azonos feltételekkel indul, a határidő adott, lássuk, ki mit kezd vele! A falakon most 85 alkotó munkáját láthatjuk, közülük tizennégyen az OSAS tagjai. Nézőként jó játék megfigyelni, ki hogyan viszonyul a dobozhoz, érdekli-e egyáltalán annak dobozszerűsége: a mű szerves részévé teszi, sík felületként vagy térként kezeli, keretként használja vagy teljesen kitölti, a dobozból indul az ötlet, vagy a szerző elővett és beleillesztett egy korábbi munkát? Nyilván annyi megoldás, ahány művész, a színvonal pedig óhatatlanul egyenetlen.
A fotók forrása: Vasarely Múzeum
A kiállításrendezés komoly kihívást jelentő szellemi kaland, téralakítás. Nagy élmény átélni azt a pillanatot, amikor a mű falra kerül, és ettől a gesztustól, ettől az új térbeli helyzettől máris másképp tekintünk rá, új jelentésréteget kap, amelyet tovább árnyal, hogy milyen művek kerülnek mellé, és egyáltalán, hogy milyen pozícióba kerül a teljes installációt tekintve. A csoportos tárlatok rákfenéje – pláne, amikor sok alkotótól csak egy-egy mű szerepel – hogy nagyon nehéz jó kiállítást rendezni szélsőségesen heterogén anyagból. Az egységes formátum ezen segít. A kiállítás rendezőit dicséret illeti, amiért sikerült harmonikus összképet teremteniük, jó szemmel csoportosították a rokon vonásokat mutató munkákat. Sokféle anyagot, sokféle technikát láthatunk, érdemes egészen közel menni a munkákhoz, megfigyelni a részleteket, élvezni a színeket, az anyagminőségek érzékiségét, a technikai megoldások ötletességét, a motívumok ritmusát, és a címadás is több esetben fontos elem.
Aki már rákapott az ízére, és az OSAS tárlatainak rendszeres látogatója, az az ismerősség jóleső érzésével örülhet a művészek kézjegyének – de mindig ott a kiismerhetetlenség izgalma: ezúttal mit fogunk látni tőlük? Az Umberto Eco-i nyitott mű koncepció arra mutat rá, hogy a műértéshez, műélvezethez a befogadó kreatív önállósága szükséges, az interpretációk száma végtelen. Ez a képesség fejleszthető: mindig bátran lépjük át a kortárs művészeti kiállítások küszöbét!
A Vasarely Múzeum kiállítása 2025. január 26-ig látogatható.
Szervezők: Claus Prokop és Rainer Nöbauer-Kammerer (MAERZ); Benedek Barna (OSAS)