Szeptember 13-án meghívást kaptam egy házi koncertre Budán. Valószínűleg sok hasonló rendezvény van a városban, amelyek a régmúlt idők házi muzsikálását idézik, amikor a középosztály tagjai nemcsak tanultak zenét, de aktívan művelték is. De ez a koncert különbözött az otthoni kamarazenéléstől: egy kertben ült a közönség, nem számoltam meg pontosan, nagyjából 50-60 ember, összecsukható székeken, a koncertpódium pedig egy medence volt. Igen, medence, tehát nem fölfelé néztünk az előadókra, hanem lefelé az üres ovális medence terébe.
A különleges helyszín a Széher úti hajdani Dohnányi-villa kertje, ahol a 2009-ben alakult Dohnányi Kert Egyesület évente két alkalommal rendez koncerteket a fák alatt. Az épület, és persze a története is különleges, 1928-ban épült Gyöngyöshalászi Takách Béla tervei és Dohnányi Ernő útmutatásai, igényei szerint; vele egy időben készült a kert Solty László tájépítész, kerttervező vezetésével, kertészlak és teniszpálya is tartozott hozzá, amit utóbb a kertészkedést kedvelő Dohnányi gyümölcsössé alakíttatott. Az óriási, park méretű kert a Széher úttól lefelé húzódik a Kuruclesi útig, ma már persze csak kisebb része tartozik a házhoz, de a múlt század első harmadában telepített fenyő-, kőris- és juharfái csodás módon máig állnak. A zeneszerző és zongorista 1941-ig, zeneakadémiai főigazgatósága idején lakott népes, több generációs családjával együtt a villában, azután 1944-ben végleg elhagyta Magyarországot. Nem is csodálkozunk, hogy ez a ház is a hozzá hasonló épületek fordulatos sorsában osztozott: a háború vége felé, 1945-ben szülőotthonná alakították, ez 1950-ig működött, majd államosították, és több lakásra osztották. Itt élt egyebek közt Fülep Lajos művészettörténész is, és később Ruttkay Kálmán, a kiváló anglista egyetemi tanár és felesége, R. Várkonyi Ágnes történész, akadémikus. Lányaik, Ruttkay Zsófia és Ruttkay Eszter is részt vettek a civil kezdeményezésű egyesület alapításában a ház lakóival, környékbeliekkel, szakértő tájépítésszel és történeti ökológussal, valamint a kulturális élet jeles képviselőivel együtt. Az egyesület 2009-ben alakult azzal a céllal, hogy megőrizze a Dohnányi-villa kertjét, történelmi, művészeti hagyományait és ökológiai értékeit. Természetes módon merült fel a házi koncertek hagyományának felelevenítése, hiszen a villa hajdani szalonjában Dohnányi gyakran zenélt kollégáival, barátaival és tanítványaival akik között olyan neveket találunk, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Fischer Annie, Anda Géza vagy Solti György.
A Dohnányi-villa ma, fotó: Devich Márton
Évente kétszer, két koncerten a kert megnyitja kapuit a nem túl széles közönség számára is. Igazi közösségi alkalom ez: résztvevői szívükön viselik a kert és a hely szellemének ápolását, kétkezi munkájukkal, önkéntes kertészkedéssel is hozzájárulhatnak a fenntartáshoz, és persze közönségként ide látogatva láthatják munkájuk eredményét.
Minden szabadtéri koncert rejt némi kockázatot: közönség és zenész egyaránt ki van téve az időjárás szeszélyének. Esni fog, netán szélvihar lesz vagy kánikula? Igen, van esőnap, de teljesen biztosak abban sem lehetünk. És elvonhatja a figyelmünket a mentőautó szirénázása, a motoros fűrész a szomszédban, vagy akár a nap és a hajladozó lombok fényjátéka. Ám ha minden együtt áll, megtörténhet a varázslat. A szeptember 13-i, A szerelem természete – A természet szeretete címet viselő koncerten megtörtént. Nyárvégi délutáni nap sütött át a több emelet magasra nőtt fák levelein, a szirénázó autók is másfelé jártak, a medence terében Bán Balázs német romantikus dalokat énekelt, tanára, Alter Katalin kísérte zongorán.
Bán Balázs és Alter Katalin, fotó: Furka Beáta
Fogalmam sincs, ki és milyen szempontok alapján választja ki a műsortervet – a hely adottságai és a felléptethető zenészek száma nyilván meghatározó – számomra, a dalirodalomban kevéssé jártas hallgató számára reveláció volt, ahogy a szerelemről és a természetről szóló, szövegükben természeti képekre hagyatkozó dalok hirtelen valóban megszólaltak. Bár szeptember volt, érzékelhető közelségbe került a májusi hársfa- és a rózsaillat, a napsütés ellenére a holdfény, ami egy koncertterem zárt légkörében nemigen történik meg. Schumann Dichterliebe ciklusából és Brahms dalaiból (Nicht mehr zu dir zu gehen, op. 32/2 és Verrat, op. 105/5) énekelt a fiatal basszista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterszakos hallgatója. Szép tempójú, oldott előadásában nyoma sem volt feszültségnek, ami pedig életkorából következhetett volna, elfogódottságot egyedül akkor éreztem a hangján, amikor a műveket röviden ismertette, de ez ismét az élmény személyességéhez tett hozzá valamit. A két romantikus szerző művei két modernt, szokatlan módon két orosz dalt fogtak közre, Sergei Rachmaninov: V mojej duse (op. 14/10), női előadók által is kedvelt, illetve Dmitrij Sosztakovics: Gyeny obíd (op. 98/3) dalát. Alter Katalin zongorajátéka egyszerre vezette és kísérte megnyugtatóan az énekes hangját, a nézőtér minden pontján remekül hallatszott, és ez az örömteli adalék újabb érv ennek a csodálatos kertnek ilyen kivételes hasznosítása mellett.
Korossy-kvartett, 2021, fotó: Devich Márton
A koncerttel azonban csak a hivatalos program ért véget; a nézők utána körbejárhatták a kertet, és meghallgathatták Szlabey Dorottya restaurátor vezetését, aki Dohnányi távoli rokona, egyesületi tag, így személyesen is köze van a házhoz és a kerthez. Mesélt a környék benépesüléséről, a villa építésének, a kert keletkezésének történetéről, majd a Dohnányi család kiköltözése utáni sorsáról.
Igyekszem visszafogni rajongásomat, hiszen nem az édenkertben, hanem egy közel száz éves, viharvert társasház kertjében jártam, de ingatag rönklépcsők ide vagy oda, a kert és benne a koncert mégis egy elmúlt, de szellemében tovább élő polgári világ hortus conclususának békéjét idézte fel egy-két órára.