Az öngyilkosság színpadi ábrázolása nem új keletű, de az utóbbi évtizedekben több olyan előadás is született, amely a jelenséggel való önreflexív szembenézésre késztetett (pl. Kolibri Színház: Völgyhíd, Örkény Színház: Isten). Alberti Zsófi és Khaled-Abdo Szaida rendkívül érzékenyen nyúl a témához, többek között azt is megmutatva, hogy az öngyilkosságra sokféle legitim reakció adható a döbbenettől a bénult tehetetlenségen vagy önvádon át a haragig és felháborodásig. A gondosan megkomponált, kétrészes színházi esemény első – történetmesélő – részében a néző feladata elsősorban ezeknek az érzelmeknek a megélése, a részvét és a részvétel. A második szakaszban pedig egy klinikai szakpszichológus segítségével, alkotók és nézők közös beszélgetése során reflektálhatunk saját lelki folyamatainkra, és tabuk nélkül közelíthetünk az öngyilkosság jelenségéhez. A Védőháló több szálból szőtt alkotás: egyszerre példázat és egyéni sorstragédia.

Finoman irányítja a néző figyelmét az a remek dramaturgiai csavar, hogy a történéseket fordított időrendben tárja elénk az előadás. A pontosan kidolgozott hangnemváltásoknak köszönhetően annak ellenére sem válik unalmassá a darab, hogy az öngyilkosság bekövetkezése már a kezdetektől tudható. A fordított időrendben bizonyos kitüntetett eseményeknek (például a kezdő- és végpontnak) rögzített helyük van, egyes történések viszont felcserélhetőek, hiszen nehéz egy eseményt vagy körülményt az öngyilkosság kiváltó okaként megnevezni. Endrődy Krisztián (Kerekes Péter szerepében) árnyalt játékában jól tetten érhető az a billegés, amely az eleve pszichés zavarokkal küszködő férfi hangulatváltozásait mutatja, de nehéz lenne eldönteni, hogy vajon a munkahelyi problémák, az anyagi gondok, a biztosnak vélt családi kapcsolatok megingása, az apává válás félelme közül épp melyik vezetett a végzetes lépéshez. Ez összefügg azzal a koncepcióval is, hogy az előadásnak nincs igazán főszereplője, hiszen az öngyilkosságot elkövető férfi, a felesége, a főnöke, vagy a tragédia szemtanúja egyformán fontos résztvevői a történetnek.

A kezdőkép maga a zuhanás, elmosódott téglafalak között hull alá a kamera a szédítő mélységbe. A vetített kép atmoszférája megteremti a kapcsolódás lehetőségét, a zuhanás tehetetlensége a mi tehetetlenségünkre rímel. A nyitány képeit a kórus éneke és Móser Ádám (az előadás zenéjének szerzője és előadója) egyszerre tragikus és életigenlő harmonikazenéje teszi még plasztikusabbá.

Radnay Csilla

A nyitány utáni első jelenetben arról értesülünk az influenszer Ancitól (Gonda Kata nagyszerű alakítása), hogy a sorozatos öngyilkosságok megakadályozása érdekében a Duna Best bevásárlóközpont egy védőhálót szereltetett fel. Ennek az átadóján vagyunk éppen – szerencsére a kitűnő arányérzékkel megírt jelenetek egyikében sincs szükség felesleges magyarázkodásra, hiszen a párbeszédek (vagy éppen monológok) alapján minden szükséges információ kikövetkeztethető. Anci látható élvezettel bújik a filantróp szerepébe, hiszen a védőháló az ő ötlete és anyagi támogatása révén valósulhatott meg; szemtanúja volt ugyanis a legutolsó öngyilkosságnak, amit a bevásárló-központban követtek el (itt nem nehéz felfedezni a párhuzamot a Duna Plázában bekövetkezett öngyilkosság-sorozattal). Az influenszer viselkedésének alapmotívuma Szilágyi István regényét (Kő hull apadó kútba) idézi: „Mily csodálatos lenne, ha az ember nem próbálná örökké cselekvéssel tagadni tehetetlenségét […]”. Megoldhatatlan problémákra sokszor egyszerűbb valamilyen pragmatikus megoldást találni, ezzel elkerülhető a valódi szembenézés, a nyílt diskurzus felelőssége. Az influenszer (némiképp az Ivan Iljics halála nyitányát idéző) beszédében összemosódik az önnön nagyszerűsége fölötti öröm, a bulihangulat megteremtésére irányuló vágy, és a felelős állampolgár aggodalma; egyben világosan jelzi, hogy sem megfelelő szókincs, sem megfelelő pszichés eszköztár nem áll rendelkezésünkre az öngyilkosság tragédiájának megfogalmazásához és feldolgozáshoz. Az Anci-jelenetek kissé túlírtnak hatnak, de a mértéktartó dramaturgiát és rendezést tekintve ez valószínűleg tudatos döntés lehet (Anci karaktere maga sincs tisztában az arányokkal és határokkal).

A második jelenet is a társadalom tehetetlenségét példázza, de itt már a feleség a főszereplő. A banki alkalmazott (Kolnai-Kovács Gergely kettős szerepben) látványosan nem tud mit kezdeni a fájdalomtól és kétségbeeséstől szinte bénult asszonnyal; az ügyintéző teljes emberi és szakmai csődjét látva nehéz nem gondolni saját közönyünkre, érzéketlenségünkre. Orsolya szerepében Radnay Csilla rendkívül visszafogott, mégis nagyon gazdag és változatos színészi eszköztárral jeleníti meg az önmagával is vívódó, saját traumáit és férje szenvedését is enyhíteni próbáló, megalkuvást mégsem tűrő, születendő gyermekéért mindent feláldozó pedagógus feleség alakját.

Gonda Kata. Fotók: Lénárt Bence

A következő jelenetben Anci édesanyjával, Anycival együtt élőzik (a közösségi média világában kissé esetlenül mozgó, de önnön fontosságában tökéletesen biztos Anyci szerepében Sajgál Erikát láthatjuk felvételről), és némiképp provokatív monológjukban kifejtik, hogy az öngyilkosság a nyugalom megzavarására alkalmas esemény, az öngyilkos pedig felelőtlen magatartásával másoknak is árthat. Anci az a szereplő, akivel talán a legnehezebb azonosulni, mivel engedi, hogy reflektálatlan érzelmei (düh, csalódottság) elhatalmasodjanak rajta, és így az empátiára és együttérzésre törekvés helyett saját lelki, mentális integritásának védelmében az áldozathibáztatást választja. Komor képet fest ezzel a jelenettel a darab a közösségi média világáról (is), hiszen mások tökéletesnek mutatott élete hamis illúziókba ringat minket, ideig-óráig eltereli a figyelmet saját problémáinkról, hogy aztán azok még kétségbeejtőbb színben tűnjenek fel.

A bevezető három jelenet után az öngyilkosság közvetlen és közvetett okairól tudósít az időben továbbra is visszafelé haladó előadás. Az utolsó – végtelenül megrendítő – jelenet egyben a kezdet is: a férj munkahelyi előléptetését és a gyermekáldást a gólya motívuma kapcsolja össze. Az idill csak látszólag tökéletes, hiszen egyes jelek már a tragédia irányába mutatnak (itt tudjuk meg, hogy a feleség is terhelt családból származik, hiszen édesapja öngyilkos lett, a férj labilis pszichés állapota miatt gyógyszert szed, az apaszerepet pedig kezdetben félelemmel és elutasítással fogadja); a boldog házaspár képe a tragikus jövő fényében még szívfájdítóbb.

Ez az előadás nem az áldozat megmentésére irányuló kísérleteket tartja szem előtt, sokkal inkább az öngyilkossághoz vezető utat, és a tragédia másokra gyakorolt hatását elemzi. A védőháló többféleképpen értelmezhető fogalom: a prevenció sokféle módja és eszköze mellett az embertársaink iránti felelősségvállalás eredményeként szövődik; de jelentheti a cím a színház stilizált terét is: biztonságos, védett közegében talán könnyebb rátekintenünk erre a súlyos társadalmi jelenségre.

Az előadás adatlapja a Dante Közösségi Alkotótér oldalán itt található.