Artur Gȩbka könyve, az Apa üvege fontos feladatot vállal magára, hiszen az alkoholizmusról beszél. A 2023-ban Lengyelországban az Év Gyermekkönyve-díjjal kitüntetett kötetet a Pagony Kiadó jelentette meg itthon a Wacław Felczak Alapítvány támogatásával. A szerzőről tudni kell, hogy klinikai szakpszichológus, gyermekpszichiáter, addiktológus. A történetet Körner Gábor ültette át remekül magyarra. A fordító mellett nem udvariasságból említendő az illusztrátor, hanem mert a szöveggel egyenértékű, olykor a szöveg nélkül is valid szorongást keltő illusztrációk megteremtője Agata Dudek.

A mély empátiával megírt és megrajzolt könyvet nem nevezném regénynek, se mesének, inkább egy erős szimbolikát használó „esettanulmánynak”, ami segíteni kész kívülállókat, felnőtteket támogat abban, hogy beszélni tudjanak az alkoholizmusról (vagy bármilyen családon belüli szerhasználatról, szenvedélybetegségről) a gyerekkel, felnőttekkel, összességében az érintettekkel. Arra is jó a történet – nem véletlenül pszichiáter a szöveg szerzője –, hogy az olvasó, ha nem is érintett, megérezze, micsoda szorongásban él egy kisgyerek, amikor a családjában felborul a rend, megszűnik a biztonság, megjelenik a titkolózás, a szégyen, a félelem, amikor egy függőségtől szenvedővel kell együtt élni.

A történetben egy darabig a kisfiún keresztül mutatja be a narrátor, mi történik a háromtagú családdal. A narráció akkor változik, amikor a család életébe belép a „mentő”, akiről mi, olvasók tudjuk, hogy a külső segítség valamilyen formáját, szereplőjét jelenti.

A háromtagú család, Emil, anya és apa boldogan élik egy átlagos család mindennapjait: „együtt járnak fagyizni, együtt vacsoráznak, és esténként apa hol Emillel építőkockázik, hol anyával táncol” tudjuk meg az ismertető elejéből, mert maga a történet in medias res kezdődik, ahogy az életben is, egyszerre, váratlanul berobban a baj, az előzményeket és előjeleket csak utólag szoktuk kibogozni, felismerni. „Mikor jelent meg először az üveg? Senki nem tudta pontosan. Talán a szülei veszekedése után, vagy amikor apát megint nem léptették elő a munkahelyén. Eleinte a fotel mellett állt, nem tűnt fel senkinek. Emil vette észre először…megcsapta az üveg rossz, savanyú szaga. Fintorgott. Nem tetszett neki az üveg.”

26, számozott, rövid fejezetből ismerjük meg a család történetét. Az egyszerű nyelven megírt szöveg egyetlen szimbólum, az alkoholt és az alkoholproblémát megjelenítő kép, a méregzöld üveg köré szerveződik. Ahogy nő az üveg, úgy hatalmasodik el az apán a szenvedély: „Apának olyan furcsa volt a nézése, mintha nem is ő volna itt”, a gyerekben a szorongás, a félelem, a szégyenkezés, a bizonytalanság. „Amikor az üveg túlnőtte Emilt, Anya kénytelen volt tudomást venni róla. Félelem jelent meg a szemében.” Az üveg már túlnő a lakáson (azaz a családon), egyre nagyobb teret foglal el, olyannyira, hogy már csak a házon kívül, a játszótéren van biztonság.

Ezt a rettenetes folyamatot az egyszerű, szikár szövegen túl a képi világ is jelzi, az illusztrációk egyre zöldebbek, a szöveges oldalakon előbb kis foltok, majd nagy pacák jelennek meg. Terjed a zöld, mint itatóson a tinta, minden egyre zöldebb lesz, mígnem a fekete betűk már teljesen bezöldült oldalakon jelennek meg; a rettenet csúcspontján viszont több oldalon keresztül csak képekkel találkozunk. Így a képiség segítségével, a színek, formák és méretek kifejezőerejével válnak értelmezhetőbbé a nehezen megfogalmazható érzések, mintha ezzel a narrátor a gyerek kezébe adná a ceruzát, hogy színekkel mutassa meg, milyen az, amikor a zöld üveg lesz az úr. A színek, formák, arányok változása tulajdonképpen szavak nélkül is elmondja, milyen folyamatokon mennek keresztül a családtagok, a kezdődő alkoholbetegségtől a teljes összeomláson át a gyógyulásig.

A történet mélypontja, amikor az apát magába zárja az üveg. Itt történik a nézőpontváltás, eddig Emil oldaláról, a kisfiú érzésein keresztül, a családon belül követtük a történetet, ekkor viszont belép a külvilág, és megváltozik a történetet mesélő hangja is. „Egy délután, amikor anya és Emil egy padon ültek, odalépett hozzájuk a szomszédasszony, Ula néni. Ula néni máshogy nézett anyára, mint a többi ember. Olyan volt a tekintete, mint a meleg takaró. Egy névjegyet nyújtott át anyának. Egy „mentő” névjegyét, aki különleges helyzetekben segít, magyarázta el anya Emilnek.”

Ettől fogva a történet elsősorban a „mentő” és az apa kapcsolatáról, a bizalom megnyeréséről, a segítőmunka folyamatáról szól, akkor is, ha a nyelvezet nem változik, de a szöveg hangulata igen: szimbolikus ismeretterjesztő a rehabilitációról, a külső segítség és segítő személyek, az együttműködés és empátia fontosságáról. „A különleges mentő lassan megismerkedett apa új otthonával. Lassan leereszkedett a palackba.”

Természetesen – hiszen mégiscsak gyerekeknek szánt könyvről van szó, a „mentő” elnyeri az apa bizalmát, megtanítja mindarra, amire egy rehabilitációs során megtanítható az alkoholbeteg, és így apa addig sírt és sírt, amíg könnyei tengerén felemelkedett a segítővel együtt, és „sikerült kiúszniuk a palackból. Az óriási könnyhullám egyenesen a kanapéra sodorta apát a mentővel együtt.” Végül minden jó, ha jó a vége.

Természetesen ez egy mese, az életben nem megy minden ilyen simán (már ha ezt a történetet simának lehet nevezni). Az bizonyos, hogy nem esti mesének való, de azt is mondanám, hogy gyerek kezébe akkor kerüljön, ha van olyan érett, hogy a történetben magára, az érzéseire tud ismerni, és a szimbolikát szavakba tudja önteni önállóan is. Vagyis már nem kisgyerek. Egyebekben ajánlott minden felnőttnek, akár szülő, akár nevelő, akár szomszéd, hogy olyan legyen, mint Ula néni vagy a „mentő”, és mindenekelőtt eméssze meg, amit olvasott, és ennek a tudásnak a birtokában igyekezzen segíteni az erre rászoruló gyereknek, felnőttnek, családnak.

A könyv adatlapja a kiadó oldalán itt található.