Pataki Éva

HOVA MENNEK A ZSIDÓK?
Jerry Bock – Seldon Harnick – Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn / Székesfehérvári Vörösmarty Színház

Már megint egy Hegedűs a háztetőn, a musical, amit már annyiszor láttunk színházban és filmen, láttuk Topollal, Bessenyeivel, Dunai Tamással, Görög Lászlóval, fejünkben a dallamok és a poénok, ezt várjuk, hogy lássuk Tevjét, a tejesembert, elmerüljünk ismét a Sólem Aléchem és Marc Chagall nyomán teremtett, örökre eltűnt, de újra és újra megidézett világban. De valami egészen mást kaptunk Székesfehérváron. PATAKI ÉVA KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

EZ ITT SZEGED…
Petrőczi Éva: Az Oroszlán utcától a Középfasorig

Petrőczi Éva olyan sokszínű pályát futott be, hogy a puszta felsorolás megtöltené cikkünk ajánlóját. Költő, prózaíró, publicista, műfordító, szerkesztő, tanár és tudományos kutató, bár a kötetei számából sejthető, hogy a lírikus az „igazi” énje. Legutóbbi kötetében, Az Oroszlán utcától a Középfasorig címűben szegedi és családi emlékeit idézi meg.

Tovább a cikkhez

A FINÁLÉ IS ÚJ ÉRTELMET KAP
Újranéző: Pintér Béla: Titkaink / Átrium

A sok idősebb arc között voltak fiatalok is, keveredett mindenféle korosztály és öltözék a szakadttól az elegánsig, az asztaloknál rozét kortyolgatóktól a kint bagózókig, majd bent a pótszékes teremben ez a sokfelől érkezett ember szinte együtt lélegzett, szisszent fel vagy kuncogott, vált mozdulatlanná, mert a színházban néha, kivételes estéken, előfordulnak ilyen pillanatok: megáll a levegő. PATAKI ÉVA ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez