Tóth-Gyóllai Orsolya

„PONT A LÉNYEGRŐL NINCS SZÓ SOHA”
Beszélgetés Barna Emíliával

Miért kell egy női menedzsernek folyamatosan megindokolnia a munkáját, és hogyan válhat az ironizálás pozícióvédéssé a zenei szcénán belül? A rugalmasság hogyan csaphat át önkizsákmányolásba? Hogyan hatott a hazai zeneipar működésére a covid és mik azok a gyakorlatok, amik máig a zenészekkel maradtak a járványidőszak után? Barna Emíliát (BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék, Helyzet Műhely) a magyar popipar sajátosságait gender szempontból vizsgáló, angol nyelvű, Working in Music on the Semiperiphery című kötetétéről kérdeztük. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

„ESKÜSZÖM, HOGY NEM BÍROK KI TÖBB ÉVET PESTEN”
A kivándorlás Ady Endrétől Beton Hofiig

„Föl-földobott kő, földedre hullva, / Kicsi országom, újra meg újra / Hazajön a fiad.” Mondja Ady Endre, de sokszor még az ő szellemiségét hordozva is nehéz vagy szinte elképzelhetetlen a hazatérés. A hazai könnyűzene tanúsága szerint „Komp-országunk” fedélzetén egyre fullasztóbb lenni – sokan a hajóról bámulnak a mentőcsónakokra, mások távozás közben néznek vissza. Az Ady-kultusztól elforduló magyar költészetet és popkultúrát okkal édesgette vissza magához Isten szörnyetege: témái és hangvétele remekül rezonál a 2020-as évek hazai könnyűzenéjével. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA ESSZÉJE.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

„BE VAGYUNK ZÁRVA MAGYARORSZÁGBA”
Hírportálos dokumentumfilmek Magyarországról

Kivándorlás és bevándorlás, háború és béke, félelem és reszketés, frusztráció-menedzsment és dinasztiaépítés. A dinasztia már több mint hárommillió megtekintésnél jár, a Partizánnak a NER tizenöt évét bemutató sorozatán túl a 10 év gyűlölet című dokumentumfilm elkészítésére is maradt ideje, emellett a Magyar Jeti és a Telex is beiktatott egy-két forgatási napot a szerkesztőségi ülések mellé. Az előbbi a fekete kampányokról (Valótlanul), az utóbbi a tanártüntetésekről, majd idén júniusban a Magyar Nemzeti Bank körüli hatalmas botrányról (A nagy játszma) csinált filmet. De miért cserélik le megszokott eszközeiket a magyar újságírók és hogyan használják a dokumentumfilmes eszközöket? TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez

KÜSZÖBTAPASZTALAT
Дeva: Avar

Дeva második, Avar című albumával hű marad légiesen könnyű, ugyanakkor pattogósan ütemes hangzásához, de el is távolodik a tőle megszokott, goás hangzású folktronikától. Az Avar változatos hangszerelésével sokkal bátrabb és experimentálisabb, az egymásra építkező számokkal és motívumokkal pedig jóval koncepciózusabb, mint az előadó debütáló lemeze, a Csillag. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA ÍRÁSA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

REPREZENTÁCIÓS BOSZORKÁNYÉGETÉS
Szexmunka filmen Dögkeselyűtől Anoráig

A film világában a prostituált azért prostituált, mert élvezi a szexet. Vagy mert szegény és kiszolgáltatott – meg kell menteni. A szexmunkás egy csiszolatlan gyémánt, ha jön Richard Gere, akkor koszos prostiból Hamupipőkévé változik. Esetleg a testében bizonytalan tinilány, aki élvezi, hogy a webcames karrierje miatt végre rá is izgulnak, ráadásul pénzt is kap – ahogy azt az egyik legnépszerűbb kortárs streaming-sorozatban, az Eufóriában láthatjuk. A szexmunkás arra jó, hogy megmutassuk vele a nők bizonytalanságát, kiszolgáltatottságát, vagy arra, hogy egy társadalmi problémára hívjuk fel vele a figyelmet. Az összes vágy rávetíthető, mint egy üres vászonra, de lehet visszataszító és gusztustalan. A prostituált a fétis vagy az undor – legjobb, ha mindkettő egyszerre. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA CIKKE.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

MAJKA, AZ IGAZMONDÓ JUHÁSZ
Majka Csurran, cseppen című klipje, és ami körülötte van

Majka (Majoros Péter) Csurran, cseppen című száma már több, mint 13 millió megtekintésnél tart a YouTube-on, Gálvölgyi János elszavalta, Dopeman jó üzletnek nevezte a számot, a TV2 pedig a Való Világba süllyesztené. De miért ragadta meg ennyire a magyarokat Bindzsisztán története? Hogyan illeszkedik a Csurran, cseppen a Majka-mítoszba és hogyan építi tovább a médiaszemélyiség imázsát? Miben más ez a dal, mint a hazai könnyűzene más kormánykritikus darabjai? TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez

SÓVÁRGÁST AKARUNK
A kosztümös film felfutása a 2020-as években

Bálterem, finom selyem, kézcsók és hosszú udvarlás – mi olyan ellenállhatatlan a kosztümös filmekben és miért futottak fel (újra) az utóbbi néhány évben? Hogyan elégíti ki a nők, leginkább a Z generáció igényeit Jane Austen? Hogy jön ehhez az egészhez a trad wife (tradicionális feleség) trend és a Covid? És legfőképp: minek kell ártatlan fodorba és csipkébe oltani a szoftpornót? TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA ÍRÁSA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

LEVEGŐT!
A kortárs magyar film „iskolái”

A kortárs film visszatérő témája az általános iskola és a gimnázium, A tanári szobától a Nyolcadik osztályig éljük újra a diákéveinket. Az utóbbi időben itthon is feltűnően megszaporodtak az iskolafilmek: a magyar rendezőket a generációs élményektől (Rossz versek), az oktatási rendszerből levezetett társadalomkritikáig (Fekete pont, Elfogy a levegő) sok minden foglalkoztatja, bizonyos esetekben azonban az iskola csak egy „jó terep” a filmeseket foglalkoztató kérdések kibontására. A magyar film mely hagyományai köszönnek vissza a kortárs alkotásokban? Ha egy sulis produkcióban nincs József Attila-idézet, abban biztosan lesz Petőfi? És mi olyan vonzó a diákokban, ami miatt újra és újra visszatérnek hozzájuk a filmesek? TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA CIKKE.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

NINA SIMONE-TÓL MADONNÁIG
Újra szól a négylövetű – Falusi Mariann koncertje / 6szín

Falusi Mariann személyiségének és hangjának végtelen sokszínűségét adja 6színbeli koncertje, Darvas Kristóffal, Petz Bálinttal, Soós Mártonnal és Szakál Tamással. Az Újra szól a négylövetű ereje rendezetlenségében rejlik: bájosan ad hoc és kaotikus, a műfajokat őrülten vegyíti és nem veszi magát túl komolyan. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez

A MEGSZOKOTT APRÓSÁG JELENTŐSÉGE ÉS A KATASZTRÓFA HÉTKÖZNAPISÁGA
21. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilmfesztivál létrejötte óta küzd a dokumentumfilmeket, illetve általánosságban a szenvedést ábrázoló képeket érintő kritikákkal és dilemmákkal. A technológiai fejlődésnek köszönhetően a filmek egyre valóságosabban mutatják meg a háború szörnyűségeit, a természeti katasztrófákat, illetve embertársaink kétségbeesését, kiszolgáltatottságát. Mindezt közelről látjuk, de nem tapasztaljuk meg testközelből – ez az ellentmondás a film utáni beszélgetésekben sem oldható fel. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA BESZÁMOLÓJA.

Tovább a cikkhez

BETON.HOFI ÉS A TÖBBI VAGÁNY KÖLYÖK
Beton.Hofi: 0

„Neked riadalom az Orczy tér, nekem élet és irodalom” – fogalmazza meg Beton.Hofi (Schwarcz Ádám) a Tükörterem című számában „költői hitvallását”. Ebben a mondatban felfedezhető népszerűségének kulcsa is. Ő azt nézi, amitől sokan elfordítjuk a fejünket. Mindenben megmerítkezik, majd belső megéléseinek és a külvilág zajainak esszenciáját adja. 28-as villamoson kihallgatott beszélgetés, kiabálás a lépcsőházban – személyes élmények, félelmek, kételyek és „kerületi klasszikusok” sűrűsége. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA LEMEZKRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

HALLGASS! DE MIT?
A hazai podcast-univerzum

Egyre bővül a magyar podcast-birodalom, hazai audió tartalmaink széles skálán mozognak, mind témájuk, mind hangvételük tekintetében. Miközben a podcastek száma és hallgatottsága fokozatosan növekszik, azt látjuk, hogy a podcast még mindig kevéssé kutatott műfaj. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA ÍRÁSA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

A SZERKESZTŐSÉG EGY JÓ POÉN, DE A VALÓSÁG VICCNEK IS ROSSZ
Calle Fuhr: A szerkesztőség / Hevér Ádám Produkció, RS9 Színház

2024-ben senkinek sem kell példázatokon agyalnia, ha meg akarja mutatni a gazdasági, politikai nagyhatalmak komikus ellentmondásait, reakciós toporzékolását, csillapíthatatlan mohóságát – egy-egy hír olyan, mint egy ügyesen megírt bohózat. Az OMV milliárd dolláros krimije a valóságból nézve egy rossz vicc, a nézőtérről látva inkább egy jó poén: A szerkesztőség dokumentarista eszközökkel mutatja meg világunk abszurditását. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez