Revizor: Három éven keresztül beszélgettek Wirth Imrével életéről, költészetéről, családról, veszteségekről. Könnyen állt rá a beszélgetésre, meg arra, hogy ez könyv formájában megjelenjen?

Takács Zsuzsa: Nagy öröm volt, hogy a beszélgetésünket lejegyző Merhán Orsi szólt Wirth Imrének, hogy a szöveget érdemes volna könyv formában megjelentetni, családi fotókkal, tárgyainkról készült képek kíséretében Boldogan álltam rá. Éveken át beszélgettünk Imrével. Vallomástétel, számvetés, terápia volt számomra, szembenézés önmagammal. Beszélgetésünk során fény derült az összefüggésekre, elmondható történetté vált az életem. A háború traumája, a tanyán töltött, számomra végtelenbe vesző hónapok, félelmem attól, hogy a szüleink végleg lemondtak rólunk. Jól emlékszem arra a napra, amikor az osztatlan iskola rajzóráján az otthonunkat kellett lerajzolni, és rájöttem, hogy nekem nincs „otthonom”. Rajzoljam le a földszintes tanyai házat? A budai villát, amelyet lebombáztak, vagy a Petőfi Sándor utcai bérházat, ahova a szerviták szívességből befogadtak, miután a németek és a nyilasok kipateroltak minket a Városházáról?

R: Átkelés a Szuezi-csatornán. A kötet címe nagyon szimbolikus, több rétege is van annak, hogy mit jelképez a Szuezi csatorna, mit jelent Zsuzsa a „szótárában” az átkelés. Ez a belső utat is jelenti? A két part közötti távolságot?

T.Zs: Igen, elsősorban azt jelenti, de egy képzelt világ képi ábrázolásából született festményt is magába foglal. A kép maga az ebédlőasztalunk fölött lógott, a velencei kikötőt ábrázolta, ahova időnként befutott egy-egy komphajó, és felvette az ott várakozót. Esetünkben egyetlen utas állt a mólón, nyilván egy türelmes kereskedő, aki kollekciójával teli bőröndjével várta a vaporettót. Akarva-akaratlan a kép hatása alá kerültem. Értékes és divatos festők képei díszítették egyébként a háború alatt kiégett, két nagy szobából álló, cselédszobás, fürdőszobás lakásunkat. A két nagyszobába vezető tágas kiégett, hólyagosra pörkölődött ajtóbenyílót vörös bársony aranyrojtokkal díszített vörös bársonydrapéria fedte. Volt benne valamiféle színpadi megjelenítés is. Egy idő után elkezdtem játszani azzal a gondolattal, hogy mire hazaérek az iskolából, már nem találom ott a kompra várakozót, mert megérkezett a vaporettója, már a szomszédos szigetek közt bolyong.

Aztán egyszer csak kikötött és végleg elhajózott. Ötven év múlva, amikor apám és édesanyám már meghalt, és a lakást minden tartozékával együtt eladtuk. Szerettem volna a tulajdonos büszke öntudatával egyszerűen leakasztani a képet a falról, és hazavinni, de túl korrekt, talán ostoba voltam ahhoz, hogy megtegyem.

Aztán úgy alakult, hogy mindenféle kikötőkben jártam, átkeltem a Boszporuszon, egy évig magyart tanítottam Havannában, illetve magyart tanítottunk férjemmel, Lengyel Péterrel, ültünk a Malecón vastag kőpárkányán, néztük a hajók ki- és berakodását, időnként végigsöpört a kőpárkányon az óceán vize.

Életem során sokat utaztam, de nem szerettem utazni, féltem, hogy egyszer csak nem engednek haza. Volt ötvenhatos, mondjuk így, tapasztalatom is. Barátnőm, aki a szüleim után talán a legnagyobb hatást gyakorolta rám, akitől megtanultam érteni a zenét, hívott, hogy menjek vele Kanadába. Mondta, hogy nekem is foglaltak helyet a teherautón, a határig tartó fuvaron, hozzátette azt is, hogy az édesanyjuk is velünk utazik, és a kanadai rokonság befogad minket. Anyám, aki a széltől is óvott egyébként, még bátorított is, hogy menjek. Ettől halálra rémültem. Előérzet, hazaszeretet, gyávaság, a családom iránti ragaszkodás, ki tudja, mi motivált. A történtek mindenesetre engem igazoltak. Barátnőm anyját a határon az oroszok (vagy a magyar ávósok lelőtték), nővére a hosszú hajóúton megismerkedett egy fiúval és vele utazott Kanadából az USA-ba. A barátnőm nem lett zeneszerző, Ontarióban elvégezte a textilmérnöki szakot, és férjhez ment egy kanadai francia fiúhoz.

R: Ez nagyon ott van a verseiben, ahol nagyon fontos a visszatérő álom-motívum mellett a képiség. Mennyire kell egy-egy ilyen kép, egy emlék, amit felvillant a megszülető versben?

T.Zs: Valahogy utóbb derült ki mindez, hogy az a mozzanat, az a látvány – például a ló az utcán, mint ahogy Nietzsche a nyakába borul Torinóban – velem is megtörtént. Tíz-tizenegy évesen megrettenve néztem, ahogy egy szeneskocsis ostorozza a lovát, mert képtelen elhúzni a terhét. Biztos voltam benne, hogy nem szabad elmozdulnom onnan, mert előbb-utóbb elszégyelli magát, feltámad a kocsisban a lelkiismeret, könnyít a rakományon, tőlem függ tehát a ló élete. Sajnos, anyám minden makacskodásom ellenére elvonszolt a helyszínről, és nem keltettünk közbotrányt. Elindul az emlék magától, és egyre több hó rakódik rá, hízik, mint a lavina.

R: Nagyon más szituáció, amikor az ember ad egy interjút, vagy pedig éveken át beszélget, amiben feltárja az életét. Ráadásul nagyon izgalmas, hogy egy pályatárssal, Wirth Imrével beszélgetnek.

T. Zs: Wirth Imre kötete, az Ő volt a rejtélyes állat, annak is a nyitóverse megrendített, szívemhez szólt, úgy éreztem, mindig is ilyen verset akartam írni-olvasni, ilyen Adyt idéző sorokat: Hogy eltörött, / ami még tegnap félig pattogott /… / Minden olyan elgyötört, / mintha szerelem lenne / S az éj sivatag benne / … / Fut velem a rossz beszéd, / ki felnőtt, mind elveszett (…) Most ébredek rá, hogy ez a vers él tovább A maradás szégyene című idei könyvheti verseskötem Abelard és Heloise ciklusának egyik versében ez az Ady idéző változat él tovább. Imre nem csak nagyon felkészült, lelkiismeretes, de a másik egyéniségét tiszteletben tartó ember, ami nagyon imponált. Otthon van a magyar irodalomban. Úgy beszéltem vele három-négy éven át, mint aki vallomást tesz az életéről, feloldozást remél, Szorosan kötődtünk egymáshoz, és azt hiszem, neki is fontosak lettek a találkozásaink. Kemény István, akit nem kell bemutatnom az olvasónak, a kötetről a következőket írja a hátlapon: verseinek nagy része szívszorítóan szomorú, de ez a szomorúság… gyógyfőzetként működik.

R: A maradás szégyene kötet címadó versét Wirth Imrének ajánlotta. Ezért?

T.Zs: Közösek a törekvéseink, azért.

R: Olvasóként attól is izgalmas a könyv, hogy beszippantja őt az az irodalom, amelyben Zsuzsa is él. A versek egészen más kontextusban jelennek meg, történetek fűződnek hozzájuk. Ez is vallomás, de más, mint ahogy a verseiben megjelenik. Egyfajta újraolvasás volt így, a pálya egészét látni?

T.ZS: Biztosan ez is benne van, hogy a verseimmel hűvös viszonyban vagyok, nem szeretem olvasgatni őket. Nem vagyok nárcisztikus. De tagadhatatlan, hogy másképp láttam az életemet a beszélgetésünk előtt és után. Úgy gondolom, hogy nem az én érdemem, hogy megszülettek, de hálás vagyok azért, hogy képes voltam rá, hogy megfogalmazzam őket. A nappal hallgatott zenéket éjszaka újra hallom. Gyakorlott álmodó vagyok.

R: Ahogy beszél a saját életéről, a verseiről, van benne egyfajta szemérmesség, zártság, ugyanakkor sokszor nagyon kitárulkozó. Ez a kettősség, mint egy libikóka billeg. Wirth Imre segített abban, hogy mélyebb dolgokról, ami a versben sokszor csak egy halvány utalás, beszéljen?

T.ZS: A beszélgetésünk a versekhez képest személyesebb, és hála Imrének, leleplezőbb. Bátrabban mutattam meg magamat fűnek-fának.

R: Ahogy a versei fő motívumai a halál, a veszteségek, az álmok, itt a beszélgetésben is rengetegszer vall ezekről az érzelmeiről. Miről volt a legnehezebb beszélnie? A szerelmekről talán könnyebb volt.

T. Zs: A szereplői ismert írók, mint például Kertész Imre. Azt, hogy egy legyen a sok szerelem közül, akihez, akiről szólnak a versek, az kellett, hogy ott legyen az ő keze írásával az a levélrészlet. Szerettem volna a nekem szóló levélrészlet közlése után más, engem sok okból személyesen is érintő, foglalkoztató más szerelmekről is íni. Nem is akármilyen filozófusok között szövődő szerelemről. Elolvastam Heidegger Lét és idő című nem könnyű alapművét és Hannah Arendt A totalitarizmus gyökerei című könyvét, egy-két alapvetően fontos írását.

R: Abból, ahogy mi csapongunk, gondolom, az éveken át tartó beszélgetések még inkább ilyenek lehettek. A lábjegyzetek, kiegészítések nagyon fontosak, bepillantást engednek a versek születésébe, az életébe, az irodalmi életbe. Hogyan készült a szerkesztés?

T.Zs: Imre készített mindent, Alexával szoros együttműködésben. Minden találkozásra hozta a soros részletet. Lábjegyzetekkel kiegészítve így állt össze a könyv.

R: Wirth Imre sokat kérdezte arról, hogy hol helyezi el magát a magyar irodalomban. Hogy mennyire az Újholdasok a meghatározó kezdet. Innen visszanézve mintha mindig különutas lett volna, miközben rengeteg mindenkihez kapcsolódott. Van-e valahova tartozása?

T.Zs: Aranyhoz, Adyhoz, Pilinszkyhez. Talán az Újholdhoz. Hálát érzek Nemes Nagy Ágnes iránt, hogy befogadott maguk közé, minden különutasságom ellenére. Doktori témám, Nagy László versei és zseniális fordításai iránti rajongásom ellenére. Nagyon sok hála van bennem olyan írók iránt, akik méltatlanul tűnnek el az időben, mint például Rába György. Kötekedő, kiváló irodalmár volt, de engem nagyon szeretett. Mély rokonszenv volt közöttünk. Lengyel Balázs volt az esküvői tanúnk, Lengyel Péter fogadott nagybátyja. Balázs végtelen kedves volt, nagyon szeretnék neki utólag köszönetet mondani, amit akkor nem mondtam el, mert nem mértem fel, hogy az idő véges.

R: Pedig az idővel igen jó viszonyban van.

T.Zs: A Proust-i időkoncepció ma is élő, ott lebeg fölöttünk.

R: 2018-ban jelent meg A Vak Remény című összegyűjtött verseskötete. A beszélgetésük adott-e újabb vers-inspirációkat, adott-e új utat a lírájában?

T.Zs: Biztosan, de talán még nagyon közel van ahhoz, hogy felmérjem, miben és mennyire. A történelmi hűséghez azonban hozzátartozik, hogy az idei könyvhéten megjelenő verseskötet lényegében megvolt már tavaly. Az Anna-ciklus például.

R: Erre utal a cím is, hogy van olyan hiány, ami után maradni szégyen?

T.Zs: A Közlemény című versem erről szól, hogy 2021-ben, tragikusan későn, áprilisban tizenötödikén, Annám halála napján, meghalt Takács Zsuzsa költő… Nem játszottam a szavakkal, ezt így éreztem, és érzem egyre inkább ma. A feladat azonban az, hogy a vers megtalálja a választ. Hogy a válasz az legyen, hogy mindennek ellenére érdemes élni.

A könyv adatlapja a Magvető Kiadó oldalán itt található.