Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmilyen viszonyom nincs Székelyudvarhellyel, vagy a Tomcsa Sándor Színházzal. Itt tapasztalhattam meg először, hogy mi (lehet) a színház. A városban, Erdély „ékszerdobozában” mintha megállt volna az idő. Látszólag minden érintetlen: az utcák, az épületek. Minden és mindenki a saját, jól bevált normarendszere szerint működik. Az emberek – és kicsit a színház is.
A dráMA kortárs színházi fesztiválon újra megérthettem, hogy miért tud évszázadok óta működőképes lenni a színházban a negyedik fal konvenciója. A fesztivál szervezői tudják, hogy mi kell az udvarhelyi közönségnek, a meghívott előadások nagy részét bizonyára eszerint válogatják. Elvégre a színház van a közönségért, nem pedig fordítva, és ezzel nem is vitatkozom. Csak az én ízlésem változott, mióta elköltöztem és színházat tanultam. Már valamivel többre van szükségem, mint a nézőtér sötétségébe burkolózva elmerengeni a látottakon. Szeretem, ha aktívan kell gondolkodnom egy előadás alatt, ha az kérdéseket ébreszt bennem, ha cselekvésre késztet mindaz, amit látok.
Szeptember közepén, a tizenötödik dráMA kortárs színházi fesztiválon azonban leginkább csendben figyelek. És mégis: kifejezetten jól esett csak úgy beülni és „nézni”, hogy mi történik a színpadon. Rég nem csináltam már ilyet. Örömömre mégis találok olyan előadásokat, amelyekért érdemes volt felkelni, amelyekről élménnyel gazdagodva jövök ki. A következőkben a számomra fontos előadásokról írok, a teljesség igénye nélkül.
Jelenet a Tomcsa Sándor Színház 10 című előadásából
A fesztivált Sárosi Áron és Balázs Ádám It’s easier if című nonverbális előadása nyitotta. A vizsgaelőadásból kinőtt színházi előadás a bohócjáték nyelvével kísérletezik és egyszerűségével szegezi a néző tekintetét a stúdió színpadára. A nonverbalitás formanyelve lehetőséget teremt minden egyes nézőnek megalkotnia saját, személyes történetét. Az én szemüvegemen keresztül az idős és a fiatal karakter nagyon szerethetővé vált esetlenségükben és egymás iránti ragaszkodásukban. A levegőben lévő elmúlás témája belengte az előadást, ahogyan Medárd karaktere visszautazik az elhunyt szerelme karjaiba, majd ennek sugallatára ismeri fel Öcsi jelenlétének, vidámságának fontosságát. Mert könnyebb, ha nevetve, közösen birkózunk meg mindennel. És ez csak egy olvasat a sok közül.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Az igazság gyertyái című előadása nem csak a Színházi Kritikusok Céhe díjátadóján aratott nagy sikert, a dráMA fesztivál nézőközönségét is levette a lábáról. Székely Csaba drámája egy valós eseményből kiinduló fikciós történet. Sztereotipikus képet mutat székelyekről, románokról, katolikusokról, unitáriusokról, szombatistákról egyaránt. Amikor a láger vezetőjének székelységét az előadás a szalonna plusz hagyma kenyér kombinációjával akarja a számba rágni, akkor azt inkább kiköpném, mint jóízűen ráharapnék arra. A helyenként egymás hegyén-hátán lévő szóviccek szájbarágósak: nem szeretem, ha megmondják, hol nevessek, ahogy azt sem, ha erősíteni akarják bennem a sztereotípiákat. Sebestyén Aba rendezésében a kórusjelenetek a legizgalmasabbak, a háttérben élőben játszó zenekar pedig sokat emel az élményen.
Rusznyák Gábor két rendezését is láthattuk a hét folyamán. Az egyik a kézdivásárhelyi Udvartér Színház társulatának előadása, amely ha színházi élményként nem is volt igazán jelentős, annál fontosabbnak tartom, hogy működnek, színházat művelnek, csapatot verbuválnak össze egy-egy előadásra. Jó, hogy vannak, még ha nem is igazán kötött le a Derengés meséje. A másik előadás a helyi Tomcsa Sándor Színház Székely Csaba művéből készült, 10 című előadása, amiben találtam izgalmas megoldásokat. Ilyen például a papírdobozokra rajzolt arcok viselete, amelyek segítségével szépen, kellő eltartással működött az erőszakábrázolás a színpadon, így megkönnyítve a befogadó dolgát.
Jelenet a B kategóriás istennők című előadásból
Fontos, hogy a fesztivál felhozatalában évről évre teret kapnak román színházak előadásai is, melyekhez a székelyudvarhelyi néző máskor nem igazán fér hozzá. A bukaresti Mimi Brănescu Ultimii című előadása mellett a kolozsvári „Lucian Blaga” Nemzeti Színház, a nagyváradi „Regina Maria” Színház és a Botoșani-i „Mihai Eminescu” Színház koprodukciójában létrejött Zeițele de categoria B (B kategóriás istennők) című produkció szerepelt a programban. Ez utóbbiért az egész fesztivált megérte megszervezni. Az előadás középpontjában három, negyvenen túl járó színésznő áll, akik személyes történeteiken keresztül mesélnek szakmáról, színházról, anyaságról, a (színész)női lét kérdéseiről, fájdalmairól. Alexandra Felseghi szövege az előadásban szereplő három színésznőre, Elena Ivancára, Ioana Dragoș Gajdóra és Silvia Lucára íródott, általuk vált teljes egésszé. Andrei Măjeri rendezését a személyesség és az őszinteség vezeti. Érezni, hogy a színésznők számára ez a szerep teljesen más, mint eljátszani, mondjuk, Opheliát. Ez igazán a sajátjuk, róluk szól, mindez egy finomra hangolt, intim színházi közegben. A kerekasztal-beszélgetésen válik világossá, hogy sokan sokféleképpen értelmeztük a B kategória jelentését. Az én olvasatomban a B kategória döntés kérdése. Amikor valaki nem áldozza fel magát a színház oltárán, hanem határokat szab. Élete, családja van a színház falain kívül is. Ettől válik számomra az előadás A kategóriássá.
A fesztivál programjában helyet kapott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Drámaíró mesterszakos hallgatóinak Live/Lájv című felolvasószínházi előadása is. A fellépő diákok az évfolyamvezetőjükkel, Kárpáti Péterrel egy közösen, intenzív munkával töltött hétvége után született szövegeiket helyezték színpadi keretbe. Színházi szövegekkel aktívan dolgozó diákok próbálhatták itt ki, hogy milyen a színpad másik oldalán létezni, hogyan hangzik az általuk megkonstruált szöveg társaik szájából. A fesztivál teret, lehetőséget és nyilvánosságot adott azoknak a fiataloknak, akik potenciális drámaírókként tevékenykednek körülöttünk, és akikre érdemes figyelnünk. A dráMA kortárs színházi fesztiválnak (ahol a drámák kiemelt szerepet kapnak szinte minden előadás esetében) felvállalt célja lehetne az ilyen típusú események műsorra tűzése minden évben.
Jelenet a Nagyváradi Szigligeti Színház Én, a féreg című előadásából
Ha már Kárpáti Péter, akkor mindenképp meg kell említeni az általa írt dráma alapján készült Én, a féreg – Kafka kabaré című előadást a nagyváradi Szigligeti Színház vendégszereplésében. Kovács D. Dániel rendezésében mindent megkapok, amire szükségem van egy jó, dráma alapú színházi előadáshoz. Rácsodálkozok a történésekre, izgatottan iszonyodom a látottaktól. Nem ülhetek nyugodtan a székemben, mert megpiszkálják a nézői minőségem. A színészek iszonyodnak tőlem, mert én vagyok a féreg, és nekem ez iszonyúan tetszik. Nevetek, mert a poénok nem túl direktek, a kabaré pedig számomra akkor nyer értelmet, amikor a sötét nézőtéren egymás nevetésén nevet a közönség. Az ilyen típusú kabarét felírhatnák terápiás célból.
A fesztivál záróelőadása, a Wonders of Transylvania az interetnikai kapcsolatokat álllítja fókuszba három nyelven. A kolozsvári Reactor de creație și experiment és a Váróterem Projekt közös előadásában az együttélés kérdéséről gondolkodnak közösen az alkotók, miközben egy előadás létrehozásának folyamatába avatnak be bennünket. Boross Martin rendezése akkor valóság, ha valaki elfelejtette elolvasni az apróbetűs részt, mégis önreflektív és igazat mondó. Az előadás székelyudvarhelyi jelenléte azért is fontos, mert itt Trianon még mindig jobban fáj, mint máshol, és a családi beszélgetések alkalmával többször is elhangzik, hogy a választott „csak román ne legyen”. Az előadásban tematizált kérdések aktuálisak akkor is, ha számomra nem igazán mondanak újat, ugyanakkor új perspektívát mutatnak egy kisvárosi közönségnek, amelynek (tudatosan vagy tudat alatt) szüksége van erre.
A hét folyamán az előadások mellett a közönségnek lehetősége volt a T.E.A keretében alkotókkal ismerkedni, belehallgatni a kerekasztalbeszélgetésekbe, Bagossy Levente doboz-csodái közt elmélázni a díszletmakettek sokrétűségén, kötet- és lapszámbemutatón részt venni, vagy épp a Színházunk éjszakáján különböző játékok keretében ismerkedni a kocsMA terében. Igazán családias hangulatú fesztivál a dráMA: már értem, hogy miért járnak szívesen vissza ide kritikusok, színházi alkotók, nézők egyaránt.