Magyar alkotók vitték színre A kis herceget a lengyelországi Gnieznóban. Az előadás nagy erénye, hogy 12 éven felülieknek szánták. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Fesztivál
Hirdetés
A RÓZSA AZ RÓZSA AZ RÓZSA AZ RÓZSA. MEG ANYA.
A TÁNCNAK NINCS VÉGE 9. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadó-művészeti Fesztivál
Hazai finanszírozás és támogatás hiányában idén véget ért a BODY.RADICAL, a több mint tizenöt éves múlttal rendelkező, nemzetközileg jegyzett, a kultúrák találkozásáról szóló (butoh) táncos fesztivál. Sokan ezzel együtt lehet, hogy még sosem hallottak róla – többé pedig már nem is fognak. CSEH DÁVID BESZÁMOLÓJA.
APÁTLANUL, ELHAGYATVA Nemes László: Árva / Velencei Filmfesztivál
Nemes László Árva című filmjében a 12 éves Andor kálváriáján keresztül az identitás univerzális témáját járja körül és a második világháború után apa nélkül maradt nemzedék transzgenerációs traumáját dolgozza fel. KISS DALMA KRITIKÁJA.
Hirdetés
(NEM) ÁTLÉPHETŐ HATÁRVONALAK Festival d’ Automne 2025, Párizs
Nem kell feltétlenül országhatárról beszélni ahhoz, hogy a határ fogalma politikussá váljon. Faust ha Afrikába megy, az egyértelműen politika. De politika az is, ha kilenc táncos láthatatlan teste mocorog a színpadon. SZABÓ RÉKA DOROTTYA BESZÁMOLÓJA.
KETTŐS KÖNYVELÉS, HARMADIK VILÁG 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
Miközben a hangosbemondóból diktátorok szónoklata hallatszik a rezsim nagyságáról, a realitás talaján járó népnek a nélkülözéssel és kilátástalansággal átitatott nyomor jut osztályrészül. Míg a brazil favelák között egy idős nő az állam „hálájából” létrehozott misztikus kolónia elől menekül, addig a bagdadi forgatagban egy kislány Saddam Hussein születésnapjára készített tortához gyűjt alapanyagot. CSOMÁN SÁNDOR BESZÁMOLÓJA.
PUSKÁS PANNI OKTÓBERI KULTURÁLIS AJÁNLÓJA
Sorozat, színház, performansz, kiállítás, film, dokumentumfilm. Erős hónap lesz az október kulturális szempontból, de aggodalomra semmi ok, segítünk benne eligazodni. PUSKÁS PANNI AJÁNLÓJA.
HAGYATÉKI ÜGYEK Tanztheater Wuppertal Pina Bausch + Terrain Boris Charmatz: Club Amour, Nelken / Impulstanz, Bécs
Valami bűzlik Wuppertalban, de hogy pontosan micsoda, arra évek óta nem igazán derül fény. Egy biztos: Pina Bausch 2009-es halála óta a nevét viselő táncszínház éppen most fogyasztotta el ötödik művészeti vezetőjét, ugyanis a 2022/23-as évadban kinevezett Boris Charmatz július végén, több évvel mandátumának lejárta előtt távozott az együttestől. Nem Charmatz az első művészeti vezető, aki a vártnál hamarabb leköszön – az okokról azonban közös megegyezés alapján egyik fél sem nyilatkozik. MEGYERI LÉNA ÍRÁSA.
„MINDEGY, HOGY JOBB- VAGY BALOLDALI VAGY NÁCI SZIMPATIZÁNS VAGY” Beszélgetés Igor és Ivan Buharovval
Azt kérik tőlünk, hogy hagyjuk magunk mögött az ellentétpárokban gondolkodást, mozogjunk együtt az improvizatív előadással, és elmondásuk szerint nem zavarná őket, hogy elalszunk közben, ha legalább álmodunk valami gondolatébresztőt: Szilágyi Kornéllal és Hevesi Nándorral a szeptember 19-én a Trafóban debütáló Krízistenhit multimediális performanszuk kapcsán beszélgettünk a kísérleti filmezés és az antimilitarizmus kapcsolatáról, a különböző helyszínek nyújtotta kihívásokról és arról, kell-e ordítaniuk a művészeknek. ORBÁN KRISZTINA INTERJÚJA.
VIDÁM NÁCITLANÍTÁS Richard Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok / Bayreuthi Ünnepi Játékok
Ha van mű, amelyre az elmúlt évtizedek reflektív interpretációtörténete a kelleténél több súlyt helyezett, úgy a Mesterdalnokok az. Éppen ideje volt, hogy valaki a legautentikusabb helyen próbáljon meg az alapokhoz visszatérve – újat mondani róla. BÓKA GÁBOR KRITIKÁJA.
A KAPITALIZMUS MEGESZI A LELKET 82. Velencei Filmfesztivál
A 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szereplő filmeket nézve szembesülnünk kellett azzal, hogy a kapitalizmus miként gyűri maga alá a kisembert. KISS DALMA ÍRÁSA.
KORTÁRSAK? KLASSZIKUSOK? Az Akram Khan Company és a Cie. Marie Couinard előadásai / ImPulsTanz, Bécs
Az ImPulsTanz földrajzi közelsége arra csábít évtizedek óta, hogy minden nyáron legalább néhány estére kiugorjak Bécsbe. Ez a fesztivál ugyanis jóval többet ad annál, mint amit egyébként egy-egy vendégjáték nyújtani tudna, mert a szervezők rendszeresen visszahívják a kortárs tánc meghatározó személyiségeit, így nyomon lehet követni egy-egy alkotói életmű alakulását, kanyarulatait, szárnyalását vagy megtorpanásait – mintha az évek egymásutánja egy élőben formálódó „összkiadást” nyújtana. FUCHS LÍVIA ÍRÁSA.
KERT A KERENGŐBEN Arcus Temporum 2025
A pannonhalmi Arcus Temporum fesztivált immár huszonegyedik alkalommal rendezték meg a bencés főapátságban, s amint az utóbbi években, idén is Dejcsics Konrád OSB volt a fesztivál igazgatója. A rendezvény hagyományosan erősen épít a hely szellemére, kétféle értelemben is: a művészeti alkotások mellett a spiritualitás, a hit, a szerzetesi derű is jelen van a programokban, természetes öntudattal, de a legkevésbé sem hivalkodóan vagy tolakodóan. És ott van a páratlanul szelíd szépségű táj, amelybe oly harmonikusan illeszkednek bele az apátság épületei, kertjei, arborétumai. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Hirdetés
ISMÉTLŐDŐ RÉMKÉPLETEK Spiró György: Árpád Ház / Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, Városmajori Szabadtéri Színpad, Szemle Plusz
Őszintétlenség, gyűlölködés, félelem, bosszú, kegyetlenség, perverzió… – ezek a bármiféle eszmétől vagy eszménytől mentes, megkapóan undok őserők tartják működésben a „sárkányfog-vetemény” mivoltuknak megfelelően viselkedő embereket, az általuk buzgó indulattal mozgatott történelmet, a mindezt ábrázoló előadás logikáját és ritmikáját. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
KULTÚRÁK KAPUJÁBAN Kurosawa klasszikusok / Art+Cinema
Kuroszava hét filmje hét szamurájként áll jót a faluért, azaz a teljes életműért, melyben sikeresek és megalázottak egyként találhatók. Mindegyiket egy cél vezérli: megmenteni a falut, azaz jótállni a filmművészet általa képviselt összművészetiségéért. GYÖRE GABRIELLA ÍRÁSA.
„HIÁBA ÚSZOL, BELEFULLADSZ” Gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi előadások az Erdélyi Héten / Gyulai Várszínház
A Gyulai Várszínház Erdélyi hetének legnagyobb tanulsága: a pszichológia tudománya épp időben lépett közbe, hogy megmentsen minket magunktól. Apafigurák hiányában felnőtt gyerek, szenvedélyes, de marcangoló szerelem, kapcsolódni vágyó nő, érzelmek kimutatásával küszködő férfi: a gyergyói Liliom és a marosvásárhelyi Alaszka találkozott Gyulán. HEMZŐ CSENGE ÍRÁSA.
A GOMBOS HARMONIKA ÉS A STRADIVARI 16. KaposFest
Mi az, amiből akármennyit elveszünk, mégsem lesz kevesebb? A hagyományos válasz: a gödör, amely ugyebár még gyarapszik is ezáltal. De említhetjük a kút vizét vagy a soha ki nem apadó szeretetet is. Létezik azonban más válasz is, az, amellyel a kaposvári kamarazenei és művészeti fesztivál, a KaposFest szolgált, amelyet idén tizenhatodik alkalommal, augusztus 10-14. között rendeztek meg a somogyi megyeszékhelyen Hornyák Balázs fesztiváligazgató és Várdai István művészeti vezető irányításával. MALINA JÁNOS BESZÁMOLÓJA.
A CARMES MA IS KÉRDEZ Politikai színház az Avignoni Fesztiválon
Első este még nem tudtam, mit nézzek. Csak azt éreztem, hogy agyonnyom a választék. Az Avignoni OFF Fesztiválon napi szinten több mint 1800 előadás zajlik, 139 különböző helyszínen, reggel kilenctől éjfélig, másfél órás váltásokban. Több mint 1300 társulat küzd a figyelemért – és a néző idejéért. Ebben a túltelített térben nem szabadság, hanem szorongás a kínálat: nem tudhatom, mit fogok látni, és amit látok, vajon nem épp valami más helyett nézem-e. HORVÁTH PATRÍCIA ÍRÁSA.
KÉT TÁNC AVIGNONBAN Anne Teresa De Keersmaeker és Mette Ingvartsen előadásai / Avignoni Fesztivál 2025
Az Avignoni Fesztivál idei kiadása két rendkívüli táncelőadásban is ugyanazt a kérdést járta körül: mit tud elmondani a test önmagáról – ha emlékezik, ha vágyakozik, ha kizökken, ha túllép minden ráragasztott jelentésen? HORVÁTH PATRÍCIA ÍRÁSA.
OROSZ RULETT Sean Baker: Anora / 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
Sean Baker ötödik szexmunkás-portréja fél óra tényleges és átvitt értelmű petting után rálép a gázpedálra: a mámoros amerikai álmot pillanatok alatt váltja fel a nyers, orosz őrület, az addig hideg tranzakciókból élő Ani pedig órák leforgása alatt válik cselekvő, szeretetnyelvét kereső Anorává. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A FEHÉR FOLT, A SÖTÉT LÓ MEG A BALKÁN KAFKÁJA Jeton Naziraj, a koszovói showcase szervezője
Jeton Neziraj termékeny koszovói drámaíró, felénk nem, de a világ más tájain ismert, közel harminc darabját a régión túl olyan színházak mutatták be, mint a Volksbühne, a Piccolo Teatro vagy a La MaMa, a Guardian pedig a Balkán Kafkájának nevezte. Művészeti vezetője volt a Koszovói Nemzeti Színháznak, 2018 óta pedig a Qendra Multimedia nevű pristinai szervezetet vezeti, amellyel előadásokat hoz létre, illetve szervezi a Kosovo Theatre Showcase-t. Ennek kapcsán beszélgettünk. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.
FÜLIG ÉR A MÁJA Balogh Mirjána: Wish You Were Ear, Ladányi Jancsó Jakob: Élő kövek / 75. Berlinálé
A Berlinálén Kristály Medvét nyert a fiataloknak szól rövidfilmek kategóriájában Balogh Mirjána MOME-s animációja, a kisjátékfilmek hivatalos versenyében vetítették Ladányi Jancsó Jakob #freeszfe-s diplomafilmjét. Két minikritika két új magyar rövidfilmről. GYENGE ZSOLT ÍRÁSA.
















