Már látom magam előtt, ahogy ebből a kritikából megjelenik majd a Kabin falára kivetítve egy részlet, és hallom Juhász Maja és Kovács Luca hangját, ahogy kaján mosollyal a szájuk sarkában fel is olvassák, amit írtam. Mert a mostakkor című sorozatnak fontos része, hogy az előadók az őket ért hatásokat, és a performanszaikhoz kapcsolódó szöveges anyagokat – úgy mint e-mailek, megjelent szövegek stb. – beépítik a következő havi előadásba. Én különben szeptember óta követem a performanszokat, így már szerepeltem is egyszer, mert beleírtam a novemberi kulturális ajánlómba a harmadik részt, ami a mostakkor. S01E03. – mostakkor bemutatunk az apukáinknak címet viselte. A kis cameómból pedig kiderült, hogy teljesen félreértettem a sorozat lényegét, mert azt állítottam, hogy az előadók társadalmi kérdésekkel foglalkoznak, miközben az ő céljuk autobiografikus előadások létrehozása.

Mentségemre legyen szólva, hogy az említett cikk leadásakor még csak az első előadást láttam, a mostakkor felszedjük magunkat alcíműt, ami valóban nyitott egy kissé társadalmi kérdések irányába, a párkapcsolatok személyes nehézsége összekapcsolódott benne a PUA (Pick Up Artist) jelenség bemutatásával, amely parodisztikus szélsősége a toxikus maszkulinitásnak. Ezt lényegében inceleknek (a fogalmat azokra a férfiakra szokás használni, akik vágyuk ellenére sem tudnak romantikus vagy szexuális kapcsolatot létesíteni, és ezért nagyon dühösek a világra, és ezen belül leginkább a nőkre) találták ki, a PUA gurui kurzusokat tartanak nehéz sorsú férfitársaiknak kemény pénzekért, amelyből utóbbiak azt tanulhatják meg, hogyan kell zaklató, rámenős seggfejnek lenni. A PUA magyar helytartója, kinek nevét most jótékonyan elhallgatom, nyári fesztiválokra szervez táborokat – itt a kétségbeesett férfiak a gyakorlatban, terepen is elsajátíthatják a rámenős bunkóság csínját-bínját. Egy ilyen táborban vett részt 2024 nyarán Juhász Maja és Kovács Luca is (azt kamuzták, hogy egy filmhez gyűjtenek anyagot…), akik performanszukban számoltak be tapasztalataikról, ami egyrészt állati vicces volt, másrészt volt benne valami nehéz és kellemetlen. És természetesen a két alkotó bevállalóssága is nagy hatást gyakorolt rám – hiszen hős az, aki a művészet oltárán feláldozva magát, részt vesz egy PUA-táborban, nem igaz?

Nagyon izgatottam vártam emiatt a sorozat második részét, amelynek témája egy gyárlátogatás lett volna, amely gyárlátogatás végül nem valósult meg, így a produkció központi témája a titok és a gátlás lett. Ebben volt talán a három közül a legkisebb kohéziós erő, így hiába volt egy hónappal később, mint az első, ebből csak pillanatokat tudok felidézni. Például a végét, az nagyon ötletes volt: az előadók közölték, hogy titkokat fognak megosztani magukról, de csak akkor mondanak el újabb titkot, ha valaki kimegy a teremből – ezért aztán igen hosszú ideig kellett a Kabinban maradniuk.

Kovács Luca, Juhász Maja. Fotók: Kőrösi László. Forrás: Trafó

A harmadik rész pedig, a mostakkor bemutatunk az apukáinknak, nem árult zsákbamacskát: valóban Juhász Maja és Kovács Luca apjáról, Gyuláról és Mártonról szólt, vagyis inkább az előadók hozzájuk fűződő viszonyáról. Ember legyen a talpán, aki az alapvetően gondoskodó, kedves, liberális apjáról érdekes műalkotást tud létrehozni – e tekintetben a mostakkor sorozat ezen darabja is heroikus kudarc volt. Másfelől kedves volt, vicces és szerethető, mint az ezt megelőzőek.

De amikor elkezdtem ezt a cikket írni, igazából az volt a kifejezett szándékom, hogy a három előadást valamiféle egységben értelmezzem. A sorozatnak mostanra kialakult egy masszív rajongói köre. Ezt onnan sejtem, hogy az előadást megelőző napokon két ember is írt nekem (az egyiket ismertem, a másikat nem), hogy nem cserélném-e el a csütörtöki jegyemet péntekire, mert semmiképp sem szeretne lemaradni az előadásról. Nem cseréltem, mert én sem szerettem volna lemaradni. Az első számú ok, ami miatt feltétlenül szeretnék a továbbiakon is részt venni rajtuk, a két előadó humora, eredetisége, és az a szabadság, amelyen át utat engednek a rengeteg kreatív vagy épp eszement ötletüknek. Másrészt viszont felmerül a kérdés, mi választja el ezt a sorozatot, amelyben az előadók kiállnak és viccesen mesélnek az életükről, a formai elemeken kívül a stand up comedy-től. Vagy hogy pontosabb legyek: hogyan tud egy ilyen sorozat túllépni a szórakoztató színház műfaján – ha egyáltalán túl akar, de időnként erősen úgy tűnik, hogy túl akar.

Én különben úgy gondolom, itt és most, amikor egyre-másra jönnek létre az autobiografikus/autofikciós alkotások, hogy tévedés, hogy az ember saját életének puszta elmesélése már önmagában művészet lenne. Az önmagunkról való beszédnek valamiképpen túl kell mutatnia a saját határainkon – ez nagyon sokféleképpen megtörténhet, miközben erre kísérletet meglepően kevesen tesznek. A mostakkor szériájának első epizódjában mintha ez megtörtént volna, ám a későbbi produkciókban ennek kevesebb jelét láttam. Utóbbinak oka lehet az is, hogy míg az első előadás létrehozására rengeteg idejük volt az alkotóknak, addig a másik kettőre csak egy-egy hónap, és mint a legutóbbi előadásból kiderült, Juhász Maja és Kovács Luca – mint ahogy az emberek szokása mostanában ez – eléggé túlvállalták magukat. Örömteli hír viszont (és erről szintén a legutóbbi előadáson értesülhetett a közönség), hogy a sorozat egészen az évad végéig folytatódhat, a magam részéről izgatottan várom a következő részeket is.

Az előadás első részének adatlapja itt, a másodiké itt, a harmadiké itt található.