Tényleg ilyen hamar lejár a szavatosság, ha tovatűnik a hamvas női báj? Egy érett nő már nem lehet izgalmas, vonzó – dehogynem! -, és ha mégis próbálna az lenni, inkább mosolyogtató, már-már kínos erőlködésnek hat csupán? Miért nehéz, ha van gyerek, miért nehéz, ha nincs? Ha valaki túl sokáig hitte, hogy ráér még, hogy „lehet még valami", aztán nem lett? 

A 45 körül – persze ez sem szabványszerű – kezdődő ún. életközepi kérdések, angol kifejezéssel a midlife crisis folyamata adta az ötletet Romankovics Editnek és Zsigó Annának ahhoz, hogy megszülessen a Mit ér, ha? című előadás. Hogy ne vegyük véresen komolyan magunkat és merjünk szembenézni középkorú hülyeségeinkkel. 

A másfél órás varieté a legkülönfélébb női sorsokat villantja fel, elénk tárva az öregedő színésznő, a családanyaságba belefásult, az anyjával még mindig együtt élő, valamint a kapuzárási pánikból szerelmet remélő negyvenen túli nő prototípusait. A fő karakterek ezek, de az öt színész egyéb epizódszerepekbe is átlényegül egy-egy jelenet erejéig. Dalok és próza, vegyes hangulatú, vicces és egyszerre súlyos élethelyzetek váltakoznak az improvizációkra épülő esztrádban. Pódiumszerű a színpad, rózsaszín a padlószőnyeg – talán a tovatűnt, de még mindig vágyott fiatal nőiséget jelzi -, rajta néhány szék, kétoldalt ruhákkal teli fogasok – onnan öltöznek át a színészek -, egy zsúrkocsi, tele itallal – sajnos néha az is kell – no meg egy zongora, hiszen élő a zenei kíséret, Fűri Anna jóvoltából.

Álmosd Phaedra a még mindig „jó karban levő” családanyát, Szilviát játssza, aki pszichológusi iránymutatással végül eljut arra a pontra, hogy 180 fokot fordítson addigi életén: elköltözik családjától és új kapcsolatot kezd egy nála sokkal fiatalabb arab férfivel. A férfi szándékainak komolysága erősen megkérdőjelezhető, hiszen mindenkinek udvarol, miközben nem mond nemet a Szilviától érkező anyagi támogatásra, és bár házasságot neki ígér, a menekültügyi hivatal alkalmazottjának majdnem ugyanolyan hévvel teszi a szépet. 

Feuer Yvette az évek múlásával hízásnak indult, írói karrierről álmodó – most jelent meg első könyve – pszichológust, Juditot alakítja, aki unja klienseit, és kétségbeesetten teper azért, hogy az értelmiség, az írók elitcsoportja befogadja. Ám a gépezetbe mindig porszem kerül: a tévés interjú valójában a maníros műsorvezetőről  – Manyasz Erika megformálásában – szól, nem róla, az áhított írói összejövetelre való készülődésbe pedig belerondít a lemondott időpontra mégis betoppanó és „kirakhatatlan" páciens, a színésznő, akivel végül tettlegességig fajul az odamondogatás. 

Manyasz Erika bölcsészküllemű, egyedülálló anyát játszik, Anettet, a mindenbe beleszóló, érzelmi zsaroló anyjával – Feuer Yvette formálja meg az irritáló vénasszonyt – élő szociális munkást, aki sem állásával, sem gyereknevelési módszereivel, sem pasiválasztásaival nem képes megfelelni a(z egyáltalán nem) kedves mamának, és aki rendszeresen álmodja, hogy megöli azt, aki a világra szülte őt, hogy a gyilkosság után fellélegezhessen.

Romankovics Edit a látszólag már mindennel leszámolt többgyerekes varrónőt, Évát játssza, aki barátnőjét, Szilviát is kétségbeesetten terelné vissza ugyanerre a konvencionális vágányra. Ám természetesen kiderül, hogy neki is vannak vágyai: meglódult fantáziája összehozza a barátnő elhagyott férjével, a képzeletbeli egymásra találást függönyanyagokkal bábozza el, míg a gyerekek kiabálása vissza nem rántja az ételszagú realitásba. 

Szalontay Tünde a kiöregedő színésznő prototípusát karikírozza. Csilla alkatában, bizonyos megvilágításban arcra is még nagyon dekoratív nő, ám a szerepek között már nem válogathat úgy, mint korábban – tisztességtelen ajánlatok között is alig. Az abúzusba torkolló, hervasztó Csehov-castingon is csak a régi „szép” idők emlékére idézné fel vele az egykori közelséget a Romankovics Edit által megformált gusztustalan rendező. Mivel Csilla nem áll kötélnek, Arkagyina szerepét nem ő kapja. Ajánlatot tesz még neki a rendező asszisztense – Álmosd Phaedra – arra bazírozva, hogy Csilla belefáradt, esetleg megundorodott már a férfiaktól, és elfogadja egy nő közeledését, ám a színésznő őt is visszautasítja.

Bonyolult témát választottak az alkotók, közhelyek nélkül beszélni a nőiség tünékenységéről gyakorlatilag lehetetlen, itt talán mégis sikerült elkerülni ezt a veszélyt. Lehet, pont azért, mert nők az alkotók, női érzékenység szorítja össze a torkot, ragyogó női humor hatja át az előadást: nők szólnak saját magukról. És nemcsak nőknek: a férfiak számára is élvezhető és tanulságos tud lenni az este. A Mit ér, ha? egyfajta terápia, itt-ott kicsit didaktikus, kicsit túlzó, de sokszor húsba vágóan emlékeztet arra, hogy a tépelődések, a kételyek valósak, nem kell rájuk húzni egyből a klimaxos hiszti skatulyáját – ahogy azt a szereplők kétségbeesetten világgá is éneklik.

Méltósággal (meg)öregedni nem könnyű, fiatalság- filter- és látszatközpontú világunkban meg aztán pláne. De a fiatalság hajhászása könnyen visszaüt, mert keskeny a mezsgye a nevetségessé válás és elismertség között. A kérdés inkább az, hogy válhatunk-e szabaddá belül, ha a test már hanyatlásnak indul, vagy eleve kudarcra predesztinál a múló idő? Tudjuk-e szeretni magunkat? Mert ez lenne a legfontosabb: békére lelni ott legbelül.

 

Az előadás adatlapja a port.hu oldalon itt található.