Korok, tájak, hiedelmek, műfajok és hangulatok csúsznak össze és játszanak egymásba ebben a fergeteges két órában. A távoli Írország állapotai nagyon is közelről sújtanak le ránk és minket Ascher Tamás és a miskolci társulat újabb delikát találkozása során. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A Zeppelin ott lebeg felettünk. Vagy közöttünk. Legalábbis a Budaörsi Latinovits Színház kopár színpadának közepéről ágaskodik felénk és részben fölénk a Zeppelint formázó vasszerkezet a Karoline és Kasimir című előadásban, mintegy folyamatosan emlékeztetve a múlt és jelen várakozásaira, vágyaira, reményeire. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Egyszerre evidens választás és istenkísértés Esterházy bármely művéből színházat csinálni – aztán nem egyszer és nem kétszer mégiscsak sikerül, noha épp nem a választás evidens jellege miatt. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Első elbizonytalanodásunkban mondhatnánk azt is: Szabó Magda alufóliában. Mert különös kísérlet tárgya lett Az ajtó című, sokak által szeretett regény. Azok is szeretik, akik most színre vitték, pár motívuma legalábbis érdekli őket. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Semmi különös nem történik ezen az estén. Úgy értem ezt, hogy normál esetben, vagyis alapjáraton ennek, ilyennek kellene-lehetne lennie a színháznak. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Azon gondolkodom, hű tükre-e a Vígszínházban jó ideje folyó munkának ez a legújabb premier, a Mágnás Miska. Amelyben jószerével egyetlen hozzávaló, egyetlen énekhang van a helyén. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
„Vesztesek emlékeznek a vesztesekre.” Erős, a mindenkori háború esszenciáját megragadó felütés Tompa Gábor fesztiváligazgatótól. Ilyen volt a kolozsvári Interferenciák hatodik kiadásának első fele. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Jöjj el, szabadság, mondja tagolt, pontos értelmezéssel a színészkirály a József Attila-verset az előadásban. A négy évszázados tragédia, s a harmincas évek súlyos látlelete a mába ér. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Az elmebetegségnél félelmetesebb a rendszer, amely a gyógyulás érdekében körbekeríti, megregulázza és tökéletes alávetettségben tartja az ápoltakat – Ken Kesey zárt osztályon játszódó regénye napjainkban is tálcán kínálja a társadalmi berendezkedést illető kritikát. VARGA ANIKÓ ÍRÁSA.
A cím macskakörmök közé kívánkozna. Idézet. Zsámbéki Gábor kíméletlen pontossággal olvasta a kíméletlen Brechtet, és a drámaszöveg kátéjához szinte maradéktalanul konzekvens, egyben szuverén előadást hozott létre. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Az irtás egy földdarab, ami folyamattá lényegül és végbemegy a testen és a lelken, mindenen, ami él és érez, mindenen, ami majd meg fog halni. Az irtás a lét és a nemlét közötti földdarab. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Gyűlöletáriákból szőtt komor társadalomkép bomlik ki a nemzetostorozó osztrák író, Thomas Bernhard hőseinek ajkán. S miközben bepillantást nyerünk az újraéledő náci veszélytől irtózó nagypolgári család szó szerint is gyászos jelenébe, feltárul a sötétlő múlt, amely beárnyékolja az ingatag jövőt. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Tennessee Williams Orpheusza után Térey Nagy Jeremiása is alászáll a Gobbi Hilda Színpadon. Antal Csaba forgáselvű díszlete ezúttal a közönséggel köröz néha: a fantáziált közeljövő debreceni metróállomásait járjuk be. Ám Jeremiás helyett nem tehetjük meg a sorsösszegző utat. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Rasszista, bornírt amerikai vidéki városka, gyűlölettől elvakult, képmutató, ostoba emberek, néhány tiszta lelkű vagy éppen tévelygő szerencsétlen, s ordas nagy közhelyek életről-halálról, boldogságról-boldogtalanságról – nagyjából ebben merül ki Tennessee Williams darabja. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Amiért mindenki drukkolt, megtörtént: Törőcsik Mari visszajött, látott és győzött. A baj, hogy Anatolij Vasziljev kaposvári rendezése kapcsán más örömteli eseményről nemigen tudunk beszámolni. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.