Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Ascher Tamás
ÁTVILÁGÍTÁS
A KATASZTRÓFA ELŐTTI PILLANAT Beszélgetés Botos Évával
Nem íróként vagy rendezőként ismerjük Botos Éva nevét, az általa gründolt csRSnyést most mégis a Színikritikusok díja várományosai között találjuk az évad legjobb független színházi előadásainak listáján. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
LEHET-E EZT MÉG FOKOZNI? Kerekes János – Barabás Tibor – Darvas Szilárd – Gádor Béla: Állami Áruház / Kecskeméti Katona József Színház
Nehéz dolog lehetett az ötvenes években élni, erre az Állami Áruház című szocialista operett igazán jó példa. Most se könnyű – ezt pedig Fábián Péter és Benkó Bence kecskeméti rendezése bizonyítja. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
FÉLELEM ÉS RETTEGÉS A BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZBAN Neil Gaiman: Coraline / Budapest Bábszínház
Túlzás lenne azt állítani, hogy csak a körülöttem ülő gyerekek parázták szét magukat a Budapest Bábszínház Coraline című előadásán. De a gyerekek és én is szeretünk azért egy kicsit félni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
MINIATŰR NOKIÁSDOBOZ Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Az ügy – avagy Normális Eljárás / Katona József Színház
Jó lenne tudni, miért. Mármint miért került színre Szuhovo-Kobilin Az ügy című darabja a Katonában; mit látott benne Ascher Tamás, aki megrendezte, és miért nem látom én, amit ő látott. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
CSIRKÉK ÉS LEVENDULÁK Rossz versek
Reisz Gábor minden bizonnyal feltalálta az önéletrajzot mint filmes műfajt. Nem, nem az életrajzi filmet (biopic) találta fel, azzal Dunát lehetne rekeszteni, hanem az önelemző lírát, a szubjektív naplót nagyjátékfilmen. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
DE MI LETT A NŐVEL? Pintér Béla: Ascher Tamás Háromszéken / Pintér Béla és Társulata, Katona József Színház
Egy végtelenül ostoba és dilettáns újságírói meglöttyenésre Pintér Béla a Katona József Színházban egy egész előadással válaszol. Csak hát adódik a kérdés: érdemes-e egy vacakságból dobbantani? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
MÁR NEM AKARTAM OKOSAN KÍVÜL ÁLLNI Beszélgetés Fekete Ernővel
Megannyi szenvedő értelmiségi alak után most élvezi a neki adott szerepek sokféleségét. Fekete Ernővel a kesergés otthonosságáról, kétkedésről és rendezői módszerekről beszélgettem. No meg arról, mi van akkor, ha színész rendezi a kollégát. KÓNYA RITA VERONIKA INTERJÚJA.
ISTENKÍSÉRTŐ VÁLLALKOZÁS Thomas Mann: József és testvérei / Örkény Színház
Lehet-e a 20. század egyik alapművét, a négykötetes, ezerötszáz oldalas „mitikus regényt” (ahogy Szerb Antal nevezi) színpadra vinni? Lehet-e a mű – ismét Szerb Antallal szólva – „tündéri iróniáját” visszaadni? Lehet. Nem is akárhogy! NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
GYERE ÉRTE ÉS VIDD Kiss Csaba: Nappalok és éjszakák
Kiss Csaba darabja Nyinának azt a két évét beszéli el, ami az otthonról való távozásától a visszalátogatásig telt el, vagyis ami Csehov Sirályának 3. és 4. felvonása között történik. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
COLUMBO VAGY POIROT Beszélgetés Benkó Bencével és Fábián Péterrel
A k2 színház az Újszínház helyett az ELTE-re költözött ebben az évadban. Itt, új bázisukon beszélgettem a Family Guy-ról, Ascher Tamásról, generációváltásról és frissen szerzett Junior Prima Díjáról Benkó Bencével és Fábián Péterrel. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
FÉRFIVAKSÁG Molière: A nők iskolája / Katona József Színház
Frappáns újrafordítás, szellemesen működő díszlet, karaktert teremtő jelmezek, pompázatos alakítások, elegáns és gondos rendezés – a műgond megtestesülése. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
„NINCS OLYAN AJTÓ, AMIT NE LEHETNE KINYITNI ÉS TOVÁBBMENNI” Beszélgetés Tenki Rékával
Az Egyasszonyban nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplő díjára jelölték a színházi kritikusok. Az előadás kapcsán szerepekről, anyaságról és a színházi kritikához való viszonyáról beszélgettünk Tenki Rékával. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
ÖLD MEG A KÉK MÁGUST Át az ingoványon / k2 Színház – Jurányi Ház
Színpadi fantasy kilenc játékosra, kardokra, északi fényre, csillagösvényre. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
AMI MEGTÖRTÉNIK Beszélgetés Simkó Katalinnal
Simkó Katalin 10 éve végzett a színiegyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában. Azóta tagja volt két vidéki nagyszínháznak, de éveket töltött a Maladypében, majd a Forte Társulatban is. Most független a függetleneknél. Legutóbbi bemutatója a Szkénéhez fűzi; a Szikszai Rémusz rendezte Emberszag-előadásban játszik. Méghozzá olyat, amilyet eddig még nem: énekel, táncol, fregolizik. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
