A darab ontológiai szomorúságát alighanem a jeleneteket elválasztó zenei bejátszások, a Dobri Dániel által kínált két vonós fájdalmas futamai hivatottak kifejezni. Több van ebben pedig. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Egy hónapon belül két helyen mutatták be A velencei kalmárt. A Pesti színházi produkció rendezői megközelítése esély sem ad arra, hogy a mű a maga komplexitásában megszólaljon, Székesfehérváron pedig a nagyvonalúan, bár kissé tempótlanul lebonyolított – s elemzésem egyedüli tárgyát képező – előadásban jó pár eldöntetlen és megválaszolatlan kérdés maradt. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Ez volt az a nap, amikor négy kritikus beragadt a Vörösmarty Színház liftjébe. Azért mesélem, mert aztán megnéztük a Terrorizmust, és én kicsit reménykedtem a liftben állva, hogy ez is az előadás része. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Az előadás plakátja beszédes, mi több, fecsegő: egy darálóba felül bemegy a művész, alul kijön a darálthús. Szerencse vagy pech: Bagó Bertalan rendezése nem arról beszél, amiről a plakát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Bagó Bertalan rendezése a generációváltás problémáján keresztül szemléli a Lear királyt: a visszavonuló uralkodó tényleges hatalmát, teljes birodalmát készül szétosztani három lánya között. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
A Caligula helytartója és a Bánk bán biztos kezű és biztos ízlésű rendezései után Bagó Bertalan harmadszor dolgozott a kecskeméti Katona összeszokott társulatával. Egy sikersorozat legfőbb ismérve azonban éppen az, hogy előbb-utóbb megszakad. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
Az uralkodás, a szabadság kérdéseit tárgyaló történelmi darabok iránt programos érdeklődést tanúsító rendező, Bagó Bertalan a Bizánccal a Székely János-színműhöz (Caligula helytartója, Kecskemét/Thália, 2011) jár a legközelebb, de dráma és színrevivők ezúttal elkerülték egymást. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Garaczi László EMKE – Volt egyszer egy kávéház című darabját NEM írta meg, és ilyenformán tökéletesen működött együtt Bagó Bertalannal, aki NEM rendezte meg az előadást. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Budapesten nagyjából évente látni Presznyakov-bemutatót. A két fiatalember tagadhatatlanul termékeny és népszerű, szeretik őket fordítani, rendezni, játszani. Meglehetősen vegyes stílben. MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA.
A rácsozott hasábokból variálható, kombinálható sötét díszlethez udvari eszközemberek is tartoznak. Öltönyös, fekete kalapos arctalanok, akik az elemekhez tapadva, beléjük mintázódva léteznek. Őket mozgatja egy felsőbb hatalom, vagy ők mozgatják a világot? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Megkérdőjelezni a régit akkor érdemes és úgy elegáns, ha az újragondolás iránymutató, eredeti vállalkozásnak bizonyul, márpedig a kecskeméti színház Bánk bánja innen nézve is fején találta a szöget. A jelszónk lészen: B. B. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
A mának és a máról szóló előadást mutattak be Kecskeméten, szűk stúdiótérben. Az csak hab a tortán, hogy a szöveg majd’ negyven éve Erdélyben született, és (látszólag) a Kr.u. I. században, Palesztinában játszódik. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Szép a felhozatal új magyar drámákból, s ennek bizony örülni kell. Az új Garaczi-opusz ráadásul roppant mulatságos és nem csekély színházi élvezetet kínál. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Ezt a kérdést teszi fel az előadásra vonatkozóan a biztonsági kordonok mögül színpadra érkező Claude Bukowski, a hajléktalan férfi, aki cigit és pénzt lejmol a közönségtől. Voltaképp igaza van, a hatvanas évek kultmusicaljét akár a hippikorszak nagy passiójának is tekinthetjük. KELEMEN ORSOLYA KRITIKÁJA.