Születés és halál. Két évszám, közöttük az élet mint kötőjel feszül. Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy halász. Egyszer volt, hol nem volt, meghalt egyszer egy halász. Bérczes László Fosse-adaptációja nem a norvég világfájdalom súlyát hordozza, hanem egy arcon átfutó félmosoly békés melankóliáját. PAMLÉNYI LAURA KRITIKÁJA.
Bérczes László
A PARTON
„ELTŰNŐBEN ONNAN IS VAGYOK” Cseh Tamás–Csengey Dénes–Beck Zoltán–Szűcs Krisztián: Másnap / Magyar Zene Háza
A Másnap című produkcióban Szűcs Krisztián és Beck Zoltán arra tesz kíséretet, hogy Csengey Dénes és Cseh Tamás soha meg nem valósult, de tervezett második koncertjét hozzájuk hűen, de mégis valamelyest saját képére formálva állítsa a közönség elé. A kísérlet eredménye várakozáson felüli. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
AZ EMLÉK MINT KULCS A ZSEB MÉLYÉN Háy János: Elem / Szkéné Színház
A lefüggönyözött légiriadók meghitt hangulata fogadott a Szkéné büféjében. A hőhullám ellen próbáltak így védekezni a szervezők, de a fullasztó levegő ellenére szép számban gyűltek össze az emberek az Elem című előadásra. Pedig a darab témája nem kínált sok fellélegzést számukra. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.
KALIBER A Revizor Dekameronja – 2. nap
Panaszkodsz vagy dicsekszel? Arvo Pärt-portrékoncert szól a hamburgi Elbphilharmonie-ból, miközben ezt írom, ha nincs járvány, esélyem nem volna ilyeneket hallgatni. JÁSZAY TAMÁS NAPLÓJA.
ELSÜLLYEDT Tasnádi István: Majdnem 20 / Majdnem Színház – Ördögkatlan Produkció, Szkéné Színház
Azt tudjuk, hogy a Bárka Színház 1996 őszén alakult meg, azt azonban nem, hogy pontosan mikor szűnt meg, hiszen lassan, hónapok alatt véreztették ki: feláldozták egy presztízs egyetem létrehozása miatt. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
MARI MONDJA Bérczes László: Törőcsik Mari
Egy hatalmas kép, rajta ott izeg-mozog Törőcsik Mari – szóval nem is kép ez, hanem mozgókép, vagyis film. A kamera mögött – kissé elmosódottan, de azért jól fölismerhetőn – Bérczes László. És: szó, szó, szó. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
NEM LEHETEK ÖNMAGAM NÉZŐJE Beszélgetés Mészáros Sárával
Pécsett kezdett, Egerben vált ismert színésszé. A jelenleg kaposvári színésznő főszereplésével a közelmúltban mutatták be Háy János A halottember című előadását a Szkéné, az Ördögkatlan Produkció és a Nézőművészeti Kft produkciójában. Mészáros Sárát kérdeztük a szerepről, színházról, a váltások nehézségéről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
KÖRHINTA NÉGYSZÖGE Háy János: A halottember / Az Ördögkatlan, a Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. közös produkciója (Szkéné)
Sodró lélekrajzú, vérfoltos lírájú drámai önvallomás jelenik meg hibátlan mértanú, mély empátiájú előadásban. Ráérző, továbbgondoló, sokrétű rendezés, ihletett színjátszás ad formát a megrázó majdnem-monológnak. A kettő, szöveg és megjelenítés mégis egymás özvegye. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
„BÍZOM ABBAN, HOGY NEM VAGYOK ANNYIRA UNALMAS” Beszélgetés Cziegler Balázs díszlettervezővel
Cziegler Balázs szerint a jó rendezőnek határozott elképzelése van, de nem nyomja el a tervezőt, vizuális kérdésekben feltétel nélkül hallgat rá, és képes rá alkotótársként tekinteni. PAPP TÍMEA INTERJÚJA.
NAPOK A KATLANBAN Ördögkatlan Fesztivál 2016
A dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál úgy van kitalálva, hogy mindig vannak hívószavak, jelmondatok, vonzó nevek. Ezért bevezetőként csak annyit mondunk: Bárka Színház, Saul fia, Ukrajna, Weöres Sándor. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
EGYEDÜL! Beszélgetés Lázár Katival
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Lázár Kati Jászai Mariként, vagyis a Kripli Mari című estjével esélyes a legjobb női alakítás kategóriában. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
KERESD AZ ÖRDÖGÖT! 8. Ördögkatlan Fesztivál, 4-5. nap
Az előző beszámolónk végén a Budapest Bár éjszakai koncertjén is felfedeztük a patást, a cél pedig továbbra is ez: „keresd az ördögöt!”. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.
„MILYEN KATLAN IS EZ…?” 8. Ördögkatlan Fesztivál, 1-3. nap
A Dél-Baranyában nyolcadik alkalommal megrendezett Ördögkatlan Fesztivál ár-érték arányban talán még mindig a legjobb választás minden korosztály számára a nyári fesztiválszezonban. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.
VÉGTELEN TÖRTÉNET VII. Ördögkatlan Fesztivál
Az Ördögkatlan Fesztivál első látásra, a megnyitón ülve minden évben ugyanolyannak tűnik, de mégis más, a megszokott elemek mellett hozza a gyönyörködtető változatosságot és a meglepetéseket, ha másképp nem is, hát az ördögi időjárás vonatkozásában. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
A MI KIS FALUNK Székely Csaba: Bányavakság / Kaposvári Csiky Gergely Színház Pécsi Nemzeti Színház, POSZT 2014
Március közepén Pécsett minikonferenciát tartottak Székely Csaba Bányavidék-trilógiájának apropóján. Az ebből az alkalomból egymás után bemutatott három darabot (a Bányavirágot Vincze János, a Bányavakságot Bérczes László, a Bányavíz című előadást Csizmadia Tibor rendezésében) szakmai beszélgetések kísérték. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
