,,És mennyire »bodós« az előadás?” – jön szembe megint a kérdés. Hát nagyon. Csak most nem írható le látványosan a Bodó Viktor munkáihoz tapadt hívószavakkal: őrület, káosz, obszcenitás, stb. Pedig most is arról van szó, hogy a rendező kihall valami egyedit, megérez valami esszenciálisat a választott darabból, és ezt az észleletet – nem szimplán egy addig be nem járatott olvasatként – képes maximálisan át is adni, e köré szervezve az előadás egészét. SZILÁGYI ZSÓFIA EMMA KRITIKÁJA.
Bodó Viktor
EMBER. ÁLLAT.
„ENNEK NEM ÍGY KELLETT VOLNA TÖRTÉNNIE” Beszélgetés Vidovszky Györggyel
Van ilyen irányú tapasztalata, ezért szívesen vállalna rendezést bezárásra ítélt színházakban Vidovszky György, akit a Kolibri Színház igazgatói székéből lökött ki a hatalom arroganciája. A brüsszelita bélyeg, a Kolibri gazdasági mutatói, a korlátolt politikusi megnyilvánulások mellett arról is beszélgettünk, hova árazta be őt a hazai szakma. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
LEDARÁLJÁKNEMTŰNIKEL Jonas Petter Aronsen: Az ember, aki elvesztette az időt / Vígszínház
Csehov tragikomédiája norvég regényadaptációnak álcázva, abszurdba hajló szürrealizmussal. A Vígszínház új bemutatója a megtévesztés egyedülálló mesterpéldája és groteszk trip: vegytiszta Bodó-színház. SZILÁGYI ZSÓFIA EMMA KRITIKÁJA.
PATYOLAT-AKCIÓ Shakespeare: A vihar / Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyögy
A bennszülött Caliban Kónya-Ütő Bence megformálásában kicsit olyan, mintha rajta kezdték volna kifejleszteni Schwarzenegger félig fémes, műfélszemű Terminátor-arcát. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
LATEX CSACSISZÖRNY A SCALÁBAN Lidércek, Shaxpeare, Delírium / Örkény Színház
A bivalybasznádi Scala egy málló, széteső, beázott rehabilitációs központ, amelynek függő, zömmel drogos lakói Shakespeare komédiáját adják elő Vazul, a színházterápiás segítő betanításában. Az eredmény távolról sem ugyanaz lesz, mint a charentoni elmegyógyintézet Marat történetét játszó ápoltjai esetében; közbeszól a drog, a vízió – no meg Bodó Viktor. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
KISOKOS A FÜGGŐSÉGEKRŐL Bíró Bence-Bodó Viktor: A csoport / 6SZÍN Teátrum
Bodó Viktor A csoport című rendezése a 6SZÍN Teátrumban elsősorban ismeretterjesztő előadás, amely rengeteg függőséggel kapcsolatos fontos tudnivalót lajstromoz, és közben kikacsint a nézőre is, mintha csak azt kérdezné: ugye, veletek sincs minden rendben ezen a téren? PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
HIRTELEN MINDENKI FÜGGŐNEK ÉREZTE MAGÁT
Bodó Viktor a 6SZÍNben rendezett előadást a függőségről és felépülésről A csoport címmel, amelyet júliusban mutattak be. Az előadás dramaturgja, Bíró Bence beszélt az alkotás folyamatáról. GERGICS ENIKŐ INTERJÚJA.
MUNKATERÜLET Franz Kafka: A kastély / Vígszínház
Ha én ezt tudom, sokkal előbb leírom, hogy ilyen Magyarországon úgysem fog soha történni, avagy minden kívánságom így váljon valóra. Vagyis majdnem így. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
MIT LEHET EZEN ELEMEZNI? 33 álom és Esterházy Péter: 33 változat Haydn-koponyára / Örkény Színház
Színház haladóknak, színház lazáknak, színház megfáradtaknak és üdéknek – ők menjenek megnézni az Örkénybe ezt a két előadást. Aztán ha nem jön be – egyik, másik vagy egyik sem –, kérjék vissza a jegy árát. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
(DIS)CONNECTING PEOPLE Az öldöklő angyal / A Schauspiel Stuttgart előadása a 41. Budapesti Tavaszi Fesztiválon
Mintha az önmagát újra meg újra nekiduráló Estragont és Vladimirt látnám sok-sok példányban Bodó Viktor körszínházában: „-Megyünk? -Menjünk! (Nem mozdulnak.)” JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
NEM VAGYOK EGY ELVETEMÜLT UNDERGROUND FIGURA Beszélgetés Szamosi Zsófiával
Hosszú társulati lét után évek óta szabadúszóként dolgozik Szamosi Zsófia. Filmes sikerek, díjak, jó színházi munkák, meg olykor a csendek rajzolják most a pályáját. Színházról, filmezésről, vágyakról is beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
„EGYÜTT TALÁLJUK KI A SÍNT, AMIN VÉGIG MEGYÜNK” Beszélgetés Schnábel Zitával
A Theaterpreis Hamburg német nyelvterületen fontos színházi díj, amivel a virágzó hamburgi színházi életben az évad legjobb teljesítményeit ismerik el. November 30-án hozták nyilvánosságra, hogy Schnábel Zita kapja a legjobb díszletért járó díjat Bodó Viktor A kastély című előadásának teréért. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
„LÉGY ÖNMAGAD – MI EZ VOLTAKÉPPEN?” Henrik Ibsen: Peer Gynt / Volkstheater, Bécs
Három színész játszik három Peer Gyntöt – Bodó rendezésének igazi kérdése, hogy kiadnak-e egyet. Elgondolkodtató, retard hatású előadást láttam a bécsi Volkstheaterben – tudják, mint az elnyújtott hatású gyógyszer. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
K. SZERINT A VILÁG Franz Kafka: Das Schloss / Deutsches Schauspielhaus Hamburg
Bodó Viktor nem tud, mert talán nem is akar szabadulni Franz Kafkától: most Hamburgban mutatta meg, hol tart vele kapcsolatos stúdiumaiban. Nincs az a lakat, amit ne nyitna a mindig kéznél lévő kulcsa. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
FREESTYLE SHAKESPEARE Kertész utcai Shaxpeare-mosó / Örkény Színház
Eminens fordítási gyakorlat és színes szélesvásznú drogprevenciós körkép egyenesen a bulinegyed szívéből: Bodó Viktor végre újra Magyarországon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
