A Punktum! című előadás – műfaját tekintve “óvodai dac-parádé” – szépen modellezi a felnőttek világát: alapvető konfliktusokat, drámákat, helyzeteket képez le gyereknyelven, gyerekeknek, humorral és ötletesen. Kolozsi Angéla a Budaörsi Latinovits Színházban a színészek improvizációiból írt-rendezett életrevaló játékot – az előadást 3 éves kortól ajánlják. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.
Budaörsi Latinovits Színház
MINIATŰRBEN A VILÁG
„AHOL GYÁVASÁG VAN, OTT VISSZAJÖN A KACSINTÁS” Beszélgetés Alföldi Róberttel
A félelem megeszi a lelket (Átrium), A salemi boszorkányok (Szombathely) és III. Richárd (Radnóti Színház) – ez csak pár darab a produkciók közül, amelyekben Alföldi Róbert az elmúlt évadban dolgozott. Izgalmas évad volt, így nem meglepő, hogy előadásai idén öt kategóriában is jelöltek a Színikritikusok Díján PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
HOGY JÓL TUDJAK ADNI Interjú Spolarics Andreával
Spolarics Andrea a Madách Színházban indult, majd rövid idő után Szolnokra szerződött, onnan Kolozsvárra, ahonnan díjakkal övezett és kihívásokkal teli hét év után hazajött, hogy részt vegyen a Bárka alapításában. Egyike azoknak, akik tizenhét év után az utolsó napokban sem hagyták el a süllyedő hajót. A budaörsi Latinovits Színházban a formálódó állandó társulat tagjai között volt. Játszik, tanít, rendez, nem kényelmesedik bele semmilyen helyzetbe, nem fél újrakezdeni, kezdeményezni. SZEMERÉDI FANNI INTERJÚJA.
EGY BÁDOGEMBER SZOMORÚ TÖRTÉNETE John Steinbeck: Egerek és emberek / Budaörsi Latinovits Színház
Az egerek és emberek című történettel nem tudtam mit kezdeni, tulajdonképpen kamaszkorom óta – akkor nagyon erősen hatott rám a szomorúsága, de sejtelmem sem volt, mi az, ami valahogy mégsem stimmel az egésszel. Anno a Tháliában és később a kaposvári előadáson sem jöttem rá, mitől olyan ambivalens ez a sztori, de most a Latinovits Színházban megértettem. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
MI LEHET MÉG EBBEN ÉRDEKES? Samuel Beckett: Godot-ra várva / Budaörsi Latinovits Színház
Sok Godot-ra várva előadásnál éreztem már azt, hogy tulajdonképpen többször ugyanazt a Godot-ra várva előadást látom. Ismerős, kissé unott bámészkodás ez, olyasmi, mint Vladimiré és Estragoné a drámában. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
SŰRÍTETT LEVEGŐ Lev Tolsztoj: A sötétség hatalma / Budaörsi Latinovits Színház
Nem ismertem én ezt, Lev Tolsztojnak A sötétség hatalma című darabját. És ha csak az előadást látom, hát meg nem mondtam volna, hogy ő írta. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
JÁTSZANI IS ENGEDD Örkény István: Macskajáték / Budaörsi Latinovits Színház
A Budaörsi Latinovits Színház Macskajátéka nehéz helyzetű produkció. Nehéz helyzete mindenkire kiterjed, az alkotókra, a közönségre és természetesen a kritikusra is. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
KIBONTANI VAGY BECSOMAGOLNI? Erich Kästner: A két Lotti / Budaörsi Latinovits Színház
Egy sereg mindenre kész cserfes kislány nyüzsög a Budaörsi Latinovits Színház színpadán. Mi folyik itt? A Múzsák Társulat Tasnádi Csaba rendezésében bemutatja A két Lotti című zenés előadást – gyerekekkel gyerekeknek. SZEMERÉDI FANNI KRITIKÁJA.
BOHÓZAT HULLÁVAL Alfonso Paso: Hazudj inkább, kedvesem! / Budaörsi Latinovits Színház
Becsukja, kinyitja, felkapcsolja, lekapcsolja, felemeli, lép vele kettőt, visszamegy, visszateszi, rárakja, letakarja, aztán lazán úgy tesz, mintha nem is lenne hulla az ágy alatt. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
TALÁN DÖRÖGDÖN Művészetek Völgye 2016
Mezítláb, pálinkával, stoppal, esőben színházba menni? Ha megjött a csigabusz és mindenki elfoglalta a helyét a sörpadokon, kezdődhet az előadás! REZEK BORI BESZÁMOLÓJA.
NEM SÚGOTT A SÚGÓ Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus / Budaörsi Latinovits Színház, a HOPPart Társulattal közösen
Egyetlen ember mond igazat e színházi estén, tudjuk meg bizalmasan a címszereplőtől. Ő is csupán azért, mert amit mond, papírból olvassa. Le van írva neki. Lehet, hogy mi, nézők is őszintétlenül nézünk? Némán, susmorgással-nevetéssel, de tévesztve, félreértelmezve, túlzott igényekkel? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
PILLANATKÉPEK A MOSTBÓL II. MOSTFeszt / Jászai Mari Színház, Tatabánya
Második alkalommal rendezi meg a Tatabányai Jászai Mari Színház a MOSTFeszt-et, a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivált. Erős mezőny, mélyrétegig ható előadások, a válogatásban megfontolt koncepció, következetesség és igényesség jellemzi a szervezők munkáját. SZEMERÉDI FANNI BESZÁMOLÓJA.
LEGYETEK TEÁTRISTÁK! Szigligeti Ede-Vecsei H. Miklós-Kovács Adrián: Liliomfi /Budaörsi Latinovits Színház
Pörgős, vidám és optimista ez a Liliomfi; a darab is jól végződik, a szerelmesek egymáséi lesznek, a játszó személyek pedig a legjobb úton járnak, hogy célhoz érjenek: teátristák legyenek, ha egyszer annyira akarják. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
