Rápillantva a Budapesti Fesztiválzenekar október eleji, Müpa-beli koncertjeinek műsorára, a kritikus úgy érezte: Saint-Saëns h-moll hegedűversenye és Csajkovszkij Manfréd-szimfóniája nem illik össze. Aztán a hangverseny meggyőzte ennek ellenkezőjéről. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
Csajkovszkij
ÖSSZEILLŐ MŰVEK, ÖSSZEILLŐ ELŐADÓK
HATTYÚK FÖLÖTT A TELIHOLD Csajkovszkij: A hattyúk tava / Ballet Preljocaj, Margitszigeti Színház
Nem az a meglepő, hogy Angelin Preljocaj, a francia táncélet immár klasszikusának számító (de modern szemléletre építő) alkotója is elkészítette a maga „Lac des Cygnes” változatát, hanem az, hogy csak most. Ő, aki már 1990-ben megalkotta a maga Rómeó és Júlia adaptációját (hogy aztán számos más klasszikus művet is újragondoljon), mindössze 2020-ban jelentkezett ennek az ékkőnek, A hattyúk tavának az újragondolásával. LŐRINC KATALIN ÍRÁSA.
GYEREKBARÁT KARÁCSONY Varró Dániel: Diótörő
Már-már hagyománynak nevezhetjük, hogy Varró Dániel karácsonyra megörvendezteti gyerek- és felnőttközönségét egy mesekönyvvel. Idén a sokat vitatott E.T.A. Hoffmann-mesét, a Diótörőt (való-e gyerekek kezébe vagy sem, szólt a vita) ragadta meg, és készített belőle mai füleknek kedves átiratot. SZARKA JUDIT RECENZIÓJA.
SZÉP PILLANATOK Az Óbudai Danubia Zenekar Csajkovszkij-koncertje a BMC-ben
Október 3-án folytatódott az Óbudai Danubia Zenekar Csajkovszkij-sorozata a BMC-ben, továbbra is Eckhardt Gábor üdítő házigazdai-műsorismertetői közreműködésével. A vírussal összefüggő okokból szikárabb műsor két számból állt: a Hegedűversenyből, Kelemen Barnabás szólójával, továbbá a vonósokra írt C-dúr Szerenádból; a zenekar élén Dénes-Worowski Marcell debütált karmesterként. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
ARANYKOROK EMLÉKE? Az Anima Musicae Kamarazenekar két vonósszerenád-lemeze / Hungaroton
Bár kortárs kiadványokról van szó, a lemezek mégis történeti asszociációkat juttattak az eszembe: két ellentmondásos „aranykor” akusztikus emlékfoszlányaiként hallgattam őket. MERÉNYI PÉTER ÍRÁSA.
A GERGIJEV-ÉLMÉNY Valerij Gergijev és a Mariinszkij Színház Zenekara
Valerij Gergijev újra Budapesten járt, vezényelt egy koncertet a Müpában, hozott egy tehetséges szólistát is. Mégsem vágtuk hanyatt magunkat. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
ANYAGA A TEST Kálmán Eszter: A tó / Trafó
Ez a tó most nem az a tó, hanem egy másik, még akkor is, ha megidézi azt a tavat, mármint a hattyúkét. A Csajkovszkij-balett csak anyag, s mint minden ebben az előadásban, alárendelődik a rendező anyag iránti érdeklődésének. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
LÉLEKBŐL SZÓL Interjú Vicki Powell brácsaművésszel
Alig volt nyolcéves, mikor már saját vonósnégyesével játszott, és szinte azonnal elköteleződött a brácsa mellett. Elmélyült és érzéki játékával hívta fel magára a figyelmet, és vívott ki több nemzetközi versenyen is előkelő helyezést. A közelgő Kaposfest apropóján a nyitókoncert egyik főszereplőjével, Vicki Powellel a brácsa és a kamarazene iránti vonzalmáról, amerikai és európai zenei hagyományokról és magyar zenészekkel való kapcsolatáról is beszélgettünk. BELINSZKY ANNA INTERJÚJA.
A 91 ÉVES KARMESTER, AKI… A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje
A MÁV Szimfonikusok három orosz zeneszerző, Rimszkij-Korszakov, Csajkovszkij és Sosztakovics műveit hozták a Zeneakadémiára. CSABAI MÁTÉ CIKKE.
ADÉS NÉLKÜL A Concerto Budapest hangversenye
Noha a Nemzeti Hangversenyterem nézőterének jelentős része üresen maradt, s az ígértekkel ellentétben nem Thomas Adés dirigálta a Concerto Budapest zenekarát, nagyszerű hangversenyt hallhattak a jelenlévők. CSABAI MÁTÉ CIKKE.
EGYSÉGES EGÉSZ A Nemzeti Filharmonikusok koncertje / BTF
Enescu és Bartók nagyon is megférnek egy programon, de Csajkovszkij jelenléte már nehezebben magyarázható a magyar mester születésére emlékező koncerten. Idén is remek estét köszönhetett a Tavaszi Fesztivál közönsége a Nemzeti Filharmonikusoknak. CSABAI MÁTÉ ÍRÁSA.
QUARTETTI UNGHERESI Kamarakoncert a Concerto Zeneházban
A „kvartett éve” sorozat záróhangversenyének második felére eredetileg a Nádor vonósnégyest hirdették meg, de tudni lehetett, hogy nem ők, hanem a Krulik-vonósnégyes fog fellépni. Ehelyett végül az Accord kvartettet hallhattuk, állítólag egy kézelvágás miatt. MACZKAY GÉZA CIKKE.
A TRÓNÖRÖKÖSÖK AJÁNDÉKA A Kelemen-kvartett koncertje
Trónörökösök a színen – ez a címe a Starlet zenei ügynökség koncertsorozatának a Tudományos Akadémia dísztermében. A Kelemen-kvartett esetében azonban felmerül annak alapos gyanúja, hogy a trónörökösi besorolás immár idejét múlta: ők nem a jövő ígérete, hanem a jelen valósága. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
TÜNEMÉNYEK NÉLKÜL Csajkovszkij: A hattyúk tava / Budapest Bábszínház
A legfantáziadúsabb színházat a legkisebbeknek kell játszani, természetesen. Mert hiszen ők lesznek a jövendő színház nézői. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
RINASCIMENTO A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje / MűPa
Az ősszel kétszer is hallottam a Takács-Nagy Gábor által átvett MÁV Szimfonikus Zenekart. Teljesítményük akkor – kissé évad eleji, vitaminhiányos verzióban – megfelelt az utóbbi egy-két évben tapasztalt, megbízható színvonaluknak. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
