Könnyű elképzelni a keletkezéstörténetet. Arra gondolhatott a Radnóti Színház vezetése, hogy van egy kiváló, különleges alkatú, nagy drámai erejű, egyben komikus vénájú, ideálnaiva karakterszínésznőjük, Sodró Eliza. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Kafkai, szoktuk mondani, amikor a bürokrácia útvesztőjében bolyongunk, vagy amikor hihetetlen, abszurd eseményekbe botlunk, és akkor is, amikor mások vagy a magunk szorongásaira biggyesztünk jelzőt. De kicsit túl sokszor és túl sok mindenre mondjuk, tán Kafka is sokallná. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Bolondok tánca a darab címe, s valóban, bolond itt mindenki. Bolond időkben játszódik, amikor muszáj megbolondulni mindenkinek. DECZKI SAROLTA KRITIKÁJA.
Szikszai Rémusz megrázó, emlékezetes, valószínűleg még hosszú időn át bennünk élő rendezést hozott létre a Radnóti Színházban. Az Oidipusz főhőse Robert Icke átiratában nem mitológiai alak, hanem korunk politikusa, aki a múlt titkait kutatja népszerűsége megerősítése céljából. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
A Béres Attila rendezte komáromi Mefisztó érdekes vonása, hogy rafinált, sőt talán zavarba ejtő módon igyekszik kicsit összemosni szerepet és valóságot, történelmi példázatot és jelenidejűséget. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
A kusza történéseivel, távolított alakításaival helyenként legalább vicces előadásban Kovács Lehel rendezése a langyosan telő évek szürreális időélményét, üres foltjait sokkal inkább bosszantóan hozza létre, mintsem azt művészi értelemben lenne képes megmutatni. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
Birtokolhatunk-e valamit, aminek jogos tulajdonlása magunkban is kétségeket kelt? És szét tud-e esni valami, ami úgy jött létre, hogy előtte valami már szétesett, épp úgy, ahogy az ő előtte való is darabjaira hullott? S mi ez a kusza és hullámzó gubanc, amit családi életnek, esetleg nemzetnek hívunk? GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Igazán hangulatos a Kályha Kati című előadás első felvonása. Kocsma, kályha, kedves kocsmáros, szórakoztató buffo-páros (nem énekelnek ugyan), jövés-menés, tablóféleség. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Egy fiatal idealista Brüsszelbe futkos, hogy egész Nyugat-Európát az ország ellen hangolja. Vajon sikerrel járhat-e lendülete akkor, amikor ellenfele az öregedő despota, aki körül komoly talpnyalósereg liheg a koncért? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Írhattak volna darabot is. Születhetett volna egy új Baal. A díjakkal elismert író, a török-német Zaimoğlu, és a Dürer-frizurás, német-német Senkel azonban, a rendezővel együtt, inkább csak megkopasztotta Molière-t. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Sárga az arca a fekete korona lakkfényű pántja alatt. Szinte foszforeszkál. Richárd ő, a démon, aki tudja, mit kell gondolni az emberről ahhoz, hogy aztán kellőképpen meg lehessen rontani. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nehéz egyeztetés volt, de végül kötélnek állt: Andrei Şerban, román származású amerikai rendező, aki a Radnóti Színházban a III. Richárdot rendezi Alföldi Róberttel a címszerepben, a darabról, a mindannyiunkban ott rejtező „Richárdról” is beszélt a Revizornak. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Ezt kérdezte a Radnóti Színház művésze, aki nem szeret interjút adni, mert szerinte ha valaki megnézi a szerepeit, mindent megtud róla. Vagy majdnem mindent. Ugyanakkor, teszi hozzá, az a színész, akinek nincs titka, érdektelen. Ez ugyan ellentmondásosan hangzik, de nem ez az egyetlen a színészi pályán. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Él az orosz irodalmi köztudatban egy szállóigeszerű mondás Az ész bajjal jár című 19. századi klasszikus komédia szerzőjéről: „Gribojedov az orosz Shakespeare”. Andrzej Wajda egy régi filmjében ebből fordított poén lett: „Tehát Shakespeare az angol Gribojedov”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Talán lehetne még segíteni ezen, lehiggadva, belátva, elismerve a hibát. De az uralkodó rendszerébe egyszerűen nincsen beleépítve a korrekció lehetősége. Ezért fog erre rámenni minden és mindenki. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.