Aligha van még egy opera, melyhez olyannyira ragaszkodik a magyar közönség, mint Puccini Bohéméletéhez. Ha ugyan valóban a darabhoz ragaszkodunk, és nem annak egy bizonyos előadásához. BÓKA GÁBOR KRITIKÁJA.
Győri Nemzeti Színház
UGYANÚGY, DE MÁSKÉPP
EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN Dér András: Mindenkinek mindene – Gyulai Várszínház, Győri Nemzeti Színház
A Győri Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójának előbemutatója a győri Káptalandombon volt, százharminc méterre attól a helytől, ahol Aport meggyilkolták. Maga az együttműködés is szimbolikus jelentéssel bír, hiszen Apor Vilmos életének és papi tevékenységének két legfontosabb helyszínéről van szó. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.
A KÖR BEZÁRULT Beszélgetés Bede-Fazekas Csabával
Kedvenc szerepei közé sorolja a Vaskakas Bábszínház Vuk-produkciójában Karakot Győr Kossuth-díjas bariton legendája, a 88 éves Bede-Fazekas Csaba, aki hosszú pályáján szinte minden színpadi műfajban sikert aratott. HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA.
CELEB A KERESZTEN Rice-Webber: Jézus Krisztus Szupersztár / Győri Nemzeti Színház – Budapesti Nyári Fesztivál
A Margitszigeten vendégeskedő győri előadás, a Jézus Krisztus Szupersztár végén elégedetten hömpölygött a tömeg a kijárat felé. Jézus a kereszten, mi meg, lám, élünk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
NEM NYERT SENKI Csinibaba
Legtöbbünk emlékezetéből feltehetően már kihullott az a vita, amely 1997-ben lángolt fel a Csinibaba című film bemutatója kapcsán. Történt ugyanis, hogy az akkori magyar filmiparban párhuzamosan két Csinibaba létezett. FRAUENHOFFER GYÖRGY ÍRÁSA.
NEM TÖRTÉNT SEMMI Kabaré / Győri Nemzeti Színház, Budapesti Nyári Fesztivál 2010
Egy fiatalember Berlinbe utazik a múlt század első harmadában, mert érzi, valaminek történnie kell, és az nagyon izgalmas lesz. Reményei – nézői szempontból – csak részben igazolódtak be. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
PORAROID Egressy Zoltán: Kék, kék, kék / Győri Nemzeti Színház, Rivalda Fesztivál 2010
Színházi találkozókon időnként felbukkannak előadások, melyekkel nem vendégszerepelni kellene, hanem odahaza is eldugni őket a közönség elől. A Thália Színház Rivalda Fesztiváljának keretében sikerült egy ilyenbe süppednem. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
(N)EVVIVA, EVITA Webber – Rice: Evita / Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Esőisten a Margitszigeten ezúttal nem Mexikót, de még csak nem is Argentínát siratta, hanem bennünket. Előre. Mert ő tudta, milyen tortúrákon kell keresztülmennünk. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
