Kemény Lili az Örkény Színház felkérésére írt színdarabot az elmúlt huszonöt évünkről, de ez lehetne akár harmincöt is, valamint a jelenetek amolyan cseppben a tenger-féle sűrítményként működnek. Legalábbis a szándék szerint, gondolom. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
,,És mennyire »bodós« az előadás?” – jön szembe megint a kérdés. Hát nagyon. Csak most nem írható le látványosan a Bodó Viktor munkáihoz tapadt hívószavakkal: őrület, káosz, obszcenitás, stb. Pedig most is arról van szó, hogy a rendező kihall valami egyedit, megérez valami esszenciálisat a választott darabból, és ezt az észleletet – nem szimplán egy addig be nem járatott olvasatként – képes maximálisan át is adni, e köré szervezve az előadás egészét. SZILÁGYI ZSÓFIA EMMA KRITIKÁJA.
Volt itt minden ezen az estén – minden, amit tud ez a színház: nevetés, megrendülés, kihívás, merészség, lazaság, elegancia, szellem, humor, profizmus, fegyelmezettség, találékonyság; szóval ami volt, az a mindent bele. Alapvetően tán koncert. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Ritka tünemény egy olyan alkotás, ami értő módon beszél a videójáték-függőség okairól és veszélyeiről, de hajlandó bemutatni a gaming előnyeit is. A Donkihóte-projekt mindezt teljesíti és igyekszik társadalmi szintre tágítani a problémát. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
A bivalybasznádi Scala egy málló, széteső, beázott rehabilitációs központ, amelynek függő, zömmel drogos lakói Shakespeare komédiáját adják elő Vazul, a színházterápiás segítő betanításában. Az eredmény távolról sem ugyanaz lesz, mint a charentoni elmegyógyintézet Marat történetét játszó ápoltjai esetében; közbeszól a drog, a vízió – no meg Bodó Viktor. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Oratorikus social fantasy fut a fekete színpadon. Határozott elképzelés szerint született játék ez, önmagára figyelő, rátarti rendezésben. Van pár emlékezetes színpadkép benne, de kérdéses, hogy miért épp ezt a művet választották az alkotók, ha ennyire eltartják maguktól a regény világát. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A keleti blokkot elhagyó utolsó vonaton a sakk dönt életről és halálról, bűnről és bűnhődésről, üdvről és kárhozatról, múltról és jövőről. Az igazi partit azonban nem a fekete-fehér táblán játsszák. CSOMÁN SÁNDOR KRITKÁJA.
Ítélkezésre hív fel a Hegymegi Máté által rendezett produkció bekötött szemű, pallóst és mérleget tartó Jusztíciát ábrázoló szórólapja. Nehéz ügy ez, akkor is, ha csak a főhősöket nézzük. De a cím a pusztító szülők halott utódait hívja elénk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nem, nem a Szentivánéjit láttam, amiben Zuboly az oroszlán szerepét is elkívánja, mondván: „Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: ordítson még egyszer!” Hajduk Károlyt hallottam ugatni Ionesco Különórájának Mozsik Imre által átírt változatában. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A Sirály kínálja magát tételdrámaként: generációk és/vagy tehetség témakörében a rendezőnek döntenie kell. A számos vagy inkább számtalan megtekintett előadás alapján gondolom így – és akkor mostantól, Székely Kriszta rendezését látva másképp is gondolom. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Tudom, hogy demerung hajnalban is, alkonyatkor is van, mégis úgy döntöttem, mert a rendezők is úgy döntöttek, hogy a Narratíva Csehov-előadásának címe az alkonyati demerungot idézi. Mint Wagner az istenek kapcsán. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Szkéné színház bemutatója a legújabb kori magányosság változatait, intimitását és komikumát vizsgálja. A díszlet változott, de a sóvárgás tárgya ugyanaz: a tömegtársadalmi őrületben is csak szeretetre és törődésre vágyik mindenki. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.
Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Jennifer Hailey disztópia-drámája a Földön játszódik, ahol a természet már régen kipusztult. Itt egy kihallgatószobába és egy fizetőképes pedofiloknak fejlesztett oldal virtuális világába enged számunkra betekintést. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Az egész játék ilyen: egyszerre bujkál benne realizmus és poézis, valóság és stilizáció, földközeliség és elrajzoltság. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.