A pszichothriller nem csak egy filmes műfaj. Kiválóan működik színpadon, a nézőtéren pedig lehet rettegni, jobban, mint a tévé előtt, mert itt nem lehet elkapcsolni a legdurvább részeknél. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Megint jó volt magyarnak lenni Nyitrán: a régió egyik, ha nem éppen legjelentősebb színházi fesztiválján a Szputnyik Hajózási Társaság premierje nagy sikerrel mutatkozott be. Külön öröm, hogy az előadással az ügynökkérdésről szóló magyar nyelvű színházi produkciók száma immár háromra nőtt. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A címszereplő egy bábuvá bugyolált lány az elmeosztályról, aki némán kocsizik körbe-körbe a színpadon. Később megszólal, pedig tudjuk, nincs nyelve. De, ha igaz, ő az Isten. Gothár Péter realitás és fantasztikum képeiből komponál rusztikus szatírát. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Mi lenne, ha nem lennének többé működőképes monitorok? Káosz, az lenne! – feleli a kérdésre a Fekete kefe alkotója, Vranik Roland. KOLOZSI LÁSZLÓ KRITIKÁJA.
A Katona Macbeth-előadásában a legrövidebb Shakespeare-tragédia nem kapkod levegő után a ráerőltetett koncepció szorításában. Zsámbéki Gábor „csupán” elemezte a drámát, majd visszafogottan, mégis határozott olvasattal a birtokában színpadra állította. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ödön von Horváth 1929-ből keltezett, s manapság kevéssé kultivált fanyar darabját állította színpadra a Katona József Színház Ascher Tamás rendezésében. A virtigli válságtermék nett előadásban került a közönség elé, csak épp eredeti műfaját cserélte el: bohózatként elbeszélt szatírából könnyed burleszkké alakult. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.