Volt itt minden ezen az estén – minden, amit tud ez a színház: nevetés, megrendülés, kihívás, merészség, lazaság, elegancia, szellem, humor, profizmus, fegyelmezettség, találékonyság; szóval ami volt, az a mindent bele. Alapvetően tán koncert. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A bivalybasznádi Scala egy málló, széteső, beázott rehabilitációs központ, amelynek függő, zömmel drogos lakói Shakespeare komédiáját adják elő Vazul, a színházterápiás segítő betanításában. Az eredmény távolról sem ugyanaz lesz, mint a charentoni elmegyógyintézet Marat történetét játszó ápoltjai esetében; közbeszól a drog, a vízió – no meg Bodó Viktor. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Előfordul, hogy a kritikust a szakmai tudásnál-érdeklődésnél mélyebben érinti meg egy előadás; ilyenkor eldöntendő, hogy ellép-e a feladattól, vagy vállalja a személyes többlet-érintettséget, és éppen beleáll. Ez utóbbit választottam. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Én nem tudom, mi ez, de eldöntöttem: nem döntöm el, hogy színház vagy egy upgradelt tárlatvezetés. A Textúra-sorozat új darabja a Magyar Nemzeti Galériában minden esetre jó estét ígér – és az ígéretét be is tartja. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A megsokszorozott Solness zuhanása inkább tűnik megérdemelt büntetésnek, mint magasztos hőstettnek. Az önvizsgálat gesztusai valódi eredmények, felelősségvállalás nélkül üres frázisok maradnak. SÁNDOR PANKA KRITIKÁJA.
Az utókor számára Racine Andromakhéjának bemutatója azon felhőtlen, mondhatni boldog pillanatok egyikeként örökíttetett meg, amikor a Napkirály, XIV. Lajos határozottan jól érezte magát udvari színházában. KARSAI GYÖRGY ELEMZÉSE.
Eminens fordítási gyakorlat és színes szélesvásznú drogprevenciós körkép egyenesen a bulinegyed szívéből: Bodó Viktor végre újra Magyarországon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Lehet-e a 20. század egyik alapművét, a négykötetes, ezerötszáz oldalas „mitikus regényt” (ahogy Szerb Antal nevezi) színpadra vinni? Lehet-e a mű – ismét Szerb Antallal szólva – „tündéri iróniáját” visszaadni? Lehet. Nem is akárhogy! NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Nem adja fel: a privátszféra szürke foltjairól szól az Orlai Produkció számos előadása, mintha arra akarná rávenni közönségét, hogy vetne tán egy pillantást közvetlen környezetére. Az Apa is ilyen – az apa Alzheimer-kórban szenved. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A legjobb rendezés díjára jelölt Gáspár Ildikóval a Színikritikusok Díja kapcsán beszélgettünk a kritikáról, a Stuart Máriáról és a kivándorlásról. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
Némi – na jó: rémületesen „nyáriszínházas” – leegyszerűsítéssel azt mondhatnánk: a kőszegi Jurisics-várban bemutatott Vízkereszt tétje az, hogy sikerül-e elhitetni a közönséggel, hogy Trokán Nóra és Takács Géza hasonlítanak egymásra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Gáspár Ildikót Schiller darabjából láthatóan nem a hatalmi játszmák bemutatása érdekelte, hanem két nő folyton jelmezeket öltő, de mégis meztelen lelke. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Áttetsző függöny mögött árnyalakok imbolyognak. Kopott bútorok, összemálházott könyvek romhalmazán elveszett, tévelygő lelkek feszülnek egymásnak; drámájuk mégsem tud fölszikrázni. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A Budapest magyar szemmel minden irányból gyanús. Miért fogad egy brazilt két, orosz rulettet játszó román a magyar fővárosban? FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
És megint bedugja hosszú nyakát a gólya, még hosszabb csőrében megint pólya csüng. Épp ideje, az előző gyermek megint csúnya véget ért. Anyusunk és Apusunk lankadatlan derűvel néz az újabb megpróbáltatás elé. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.