„Mély meggyőződésem, hogy a nőnek közvetlenebb a kapcsolata az univerzummal, kozmikusabb lény, mint a férfi” – vallja a kilenc interjúalany egyike. Nekem pedig mély meggyőződésem: a férfi hajszálra ugyanolyan kozmikus lény, mint a nő. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Jó és rossz színház között jobbára annyi a különbség, hogy a szóban forgó intézmény hogy tekint közönségére: gondolkodó vitapartnerként vagy üresfejű birkaként. A marosvásárhelyi színház jó. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
Szappannal szájat mosatnak velünk, ha szóvá tesszük, hogyan jelenik meg a „család” elvont ideája a valóságban – finoman szólva – a maga tökéletlenségében. Ma nem a gyerekbántalmazás illetlen, hanem ha valaki beszélni akar róla. HERCZOG NOÉMI KRITIKÁJA.
A Csiky Gergely Színház saját repertoárból TESZT-programba emelt két előadása a Peer Gynt mellett szintén kísérletező szellemről tesz bizonyságot. Ennek egyik ága nem közönségbarát irányba hajlik, a másikon ülve nagyokat nevethet a néző. VARGA ANIKÓ ÍRÁSA, 2. RÉSZ.
A fiú felnő, férfi lesz belőle, küzd, küzd és megint csak küzd, hogy aztán végül szükségszerűen elbukjon. Hiába, még ma is a banális történetek a legjobbak. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Az igazi könyves rókák már az április 14-i hivatalos megnyitó előtti, megnyitóval felérő pódiumbeszélgetést is leelőzve, mérlegelő tekintetükkel „megnyitották” a rangos eseményt. Bizakodás és aggodalom egyszerre érződött a levegőben. TARJÁN TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Szerelmi háromszögek helyett a gyűlölet háromszögei. Vagy csak a megszokás, a csöndes utálat, a viszolygás mértanian szerkesztett ábrái. Háy a lelki roncsolódás, az undor, a lassú erózió drámáit írja, sokféle alakváltozatban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Mi vezet ahhoz, hogy egy tizennyolc éves fiatal eldobja magától az életet, s a halálba magával rántsa kedvesét is? Ezt nyomozza a bábokra és színészekre komponált, egyszerre szórakoztató és megrázó előadás. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
A fesztivál meghatározó élménye a „köztes világok” megtapasztalása. Pontosabban az átlépés helyének és az átmenet idejének érzékelése, ahol egyszerre tűnik fel az innen és a túl – alkotott és teremtett, szent és profán, saját és idegen, mulandó és örökkévaló. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
A III. Ördögkatlan Fesztivállal akkor tennénk jót, ha hallgatnánk róla, mint a sír. Most ugyanis gyerekkorunk vidéki nyaralásainak nosztalgiájával vegyes, szeretet alapú, barátságosan nyegle összművészeti táborait idézi, amelytől távol áll a sznob-kulturális kivonulás. SISSO ÍRÁSA.
A cím utolsó szava a líra mellé epikát ígér, s a kötetből a dramatikus párbeszédesség sem hiányzik. „Tragédia dalban elbeszélve?” Háy mai, föld- és testközeli, nyelvileg is pőre új-balladákat gyűjtött könyvébe, a 2003 és 2009 közötti évekből. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Elválasztó zenei futamként felhangzott néhány taktus a Szomszédok főcím-aláfestéséből is. Az előadás, melyet ezúttal illusztrált, részint maga is olyan, mint egy teleregény: panel panel hátán. Sémák őrlődnek ismétlődő sorsokká. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Vajdasági színjátszás, a magyar dráma külföldi jelenléte, egy gyerekdarab nemcsak gyerekeknek és egy felnőtt darab szigorúan csak felnőtteknek – ez volt az idei Deszka utolsó három napjának terítékén. A kortárs magyar darabokat szemléző fesztivál kiemelkedő előadása pedig francia szövegből született, egy francia rendezőtől. NAGY GERGELY MIKLÓS BESZÁMOLÓJA.
Bérczes László a Szabadkai Népszínházban rendezte meg Háy János Gézagyerek című darabját. A falu és a világ reménytelenségét, körkörös önmagába zártságát tükröző díszletbe épített előadásban harapni lehet a lét értelmetlenségéből áradó levegőt. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
A szerzői énnek az a játékos megsokszorozása, ami az 1989-es első kötetet nyitotta (Kicsoda ő?), inkább védekező rejtőzködésnek, mintsem posztmodern gesztusnak hat húsz év elteltével Háy János Meleg kilincs című válogatott verseinek élén. GERE ZSOLT KRITIKÁJA.