Megkockáztatom: Ibsen mesés-filozofikus pikareszkjének teljessége az olyasféle bábos feldolgozásban születhet újjá leginkább, mint ez a mostani. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Legyünk őszinték: Bertolt Brecht Kurázsiját nehéz szeretni, legalábbis a szó szoros értelmében, ami abból a szempontból nem probléma, hogy a szerző meggyőződése szerint nem is ildomos érzelmi viszonyba kerülnünk azzal, amit a színpadon látunk. Közönségkedvencnek tehát aligha mondható, témáját tekintve azonban igen aktuális bemutatót tartogatott a Tamási Áron Színház a 2023/24-es évad legvégére. KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.
Mint amikor kristálytiszta vizű, csontig hatolóan hideg hegyi patakba hosszan belemeríti az ember az arcát, az lehet hasonló érzés, mint most a magányos vándor, Lenz sorsával szembesülni a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színpadán. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A Zeppelin ott lebeg felettünk. Vagy közöttünk. Legalábbis a Budaörsi Latinovits Színház kopár színpadának közepéről ágaskodik felénk és részben fölénk a Zeppelint formázó vasszerkezet a Karoline és Kasimir című előadásban, mintegy folyamatosan emlékeztetve a múlt és jelen várakozásaira, vágyaira, reményeire. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A művészetről, az alkotásról, és főképp a független színházról az esetek többségében a szabadság terepeként gondolkodunk. De mi van, ha nincs teljesen igazunk? – teszi fel a kérdést a K – mint Kontroll című előadás a Stúdió K Színházban, Hegymegi Máté rendezésében. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
A lenyűgöző, gótikus-indusztriál látványvilág és Hegymegi Máté rendezésének határozott víziója mellett is töredezett és helyenként következetlen az összkép, a cselekmény megmarad egy ódivatú ifjúsági fantasy történetvezetésénél és toposzainál, ez pedig egyszerre hat bosszantóan meghaladottnak és nyújt biztonságot az előadás horrorisztikus miliőjében. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
A Budapest Bábszínház március elején mutatta be Otfried Preußler Krabat a Fekete Malomban című ifjúsági regényének adaptációját. Az alapmű számos kérdéskört jár be a felnőtté válástól a hatalomnak való kiszolgáltatottságig. Ezen témák feldolgozási lehetőségeiről az előadás rendezőjével, Hegymegi Mátéval beszélgettünk. KESZTE BÁLINT INTERJÚJA.
Ítélkezésre hív fel a Hegymegi Máté által rendezett produkció bekötött szemű, pallóst és mérleget tartó Jusztíciát ábrázoló szórólapja. Nehéz ügy ez, akkor is, ha csak a főhősöket nézzük. De a cím a pusztító szülők halott utódait hívja elénk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
2020 elején mutatkozott be a négy fiatal rendező összefogásával létrejött alkotócsoport, a Narratíva. Hogyan változtak a lehetőségek, szükségszerű-e az átalakulás, beszélhetünk-e még a kollektíváról az elmúlt időszak történései után? Hegymegi Mátét kérdeztük. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Túlélni lehet csendben, egy téliesített garázsban lapulva, mint Jankó, vagy bátran, a halál árnyékának völgyében is A velencei kalmárt próbálva, mint “az első magyar gettószínház” tagjai. Lehet az elkerülhetetlent tagadva zuhanni előre, mint Ljuba, vagy álomvilágba menekülni, mint Ottó. Aki a 32. THEALTER-re látogat, megtanulhatja az előadásokból a túlélés lehetőségeit, a legnagyobb leckét mégis magától a fesztiváltól kapja. KISS LÓRÁNT BESZÁMOLÓJA.
Tudom, hogy demerung hajnalban is, alkonyatkor is van, mégis úgy döntöttem, mert a rendezők is úgy döntöttek, hogy a Narratíva Csehov-előadásának címe az alkonyati demerungot idézi. Mint Wagner az istenek kapcsán. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
„Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e, / szivemhez szívvel keveredsz-e, / látlak, hallak és énekellek, / Istennek tégedet felellek.” Ezt ugyan 1928-ban írta József Attila, de Kleist erdőn-mezőn gyalogló Heilbronni Katicája – több mint kétszáz évvel ezelőtt – épp így mondhatta volna. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Minél több előadást láttam a halálról, annál inkább úgy éreztem, élni akarok. Itt, ebben az országban. MOHAI ALETTA BESZÁMOLÓJA.
A Vígszínház meghívott művésze, ifjabb Vidnyánszky Attila most nem úgy ficánkol és lubickol, mint, mondjuk, az anyaszínházában bemutatott Hamlet technocirkuszi porondján, hanem tényleg megindítóan vergődik és szenved a Stúdió K egzisztenciális szorongásokat befogadni és kifejezni képes színterén. Mint Francis Bacon festményeinek őrjöngő ketreclényei. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.