Mindig visszafordul az ajtóból – és sohase hagyja el a képernyőt. Columbo hadnagy nélkül mi majdnem oly kevéssé tudnánk elképzelni a televíziózást, mint a műsorszerkesztők. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
John Cassavetes
LOMPOS ÉS RAVASZ
„A MOSTANI ELŐADÁSBAN MÁR TÖRTÉNNI FOGNAK DOLGOK, ÉS AZOKNAK KÖVETKEZMÉNYEI IS LESZNEK” Beszélgetés Szauer Lillával
Szauer Lillának immár második előadását láthatja a Trafó közönsége. Az És miért, hogy az éjszaka című produkciót íróként és rendezőként is jegyzi, bemutatója február 11-én lesz. Interjúnkban inspirációkról és önéletrajziságról beszélgettünk, na meg a halálról, a gyászról, és arról, milyen érzés pályakezdő művészként Zsótér Sándort rendezni. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
NEM ÉRDEMELTÜNK MEG, GENA! Gena Rowlands művészi pályája
Gena Rowlands arcát a legtöbben a Szerelmünk lapjai (2004) című hollywoodi blockbusterből ismerik, azt viszont már sokkal kevesebben tudják, hogy a közelmúltban, 94 éves korában elhunyt színészlegenda életműve nélkül ma nem létezne az amerikai független film. SUGÁR BERTALAN ÍRÁSA.
FELNŐNI HATVAN FÖLÖTT Party Girl
A Party Girl sajátos és anti-felnövéstörténet: egy frivol madame harca az öregedéssel. Kortárs vásznon a cinéma vérité és az utánozhatatlan John Cassavetes vívmányai. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
