A darab nehéz, az előadás zenés-táncos. Lehet nevetni is, sírni muszáj lenne – és nem is csak azért vagy amiatt, amit a színpadon látunk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Megelevenik, legalábbis verbálisan életre kel a Kamrában a Kádár-kor; szép hosszú leltár, horizontálisan és vertikálisan is tágas. Külsőségek és belsőségek, és talán egyetlen üzenet vagy tanulság: mindenki szem a láncban. Ilyen vagy olyan, így vagy úgy. A túlélés bajnokai, azok lettünk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Előfordul, hogy egy darab már kissé porosnak tűnő világát a kortárs politikai események új színekkel, aktualitással ruháznak fel. Úgy tűnik, ez most megtörténik Arthur Miller A salemi boszorkányok című művével is. Egyik szemünk sír. És a másik is. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Igazán hangulatos a Kályha Kati című előadás első felvonása. Kocsma, kályha, kedves kocsmáros, szórakoztató buffo-páros (nem énekelnek ugyan), jövés-menés, tablóféleség. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Legyünk hálásak azért, amit kapunk: a nem túl bonyolult szemléleti és szerkezeti keretek közé helyezett kiváló színészi alakításokért, a huszadik századi tanmese sommásságáért, és persze a szükségszerű közéleti áthallásokért. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Csiky Gergely után, miatt és helyett írták a Mohácsi testvérek a darabot, írja a színlap, s a friss mű hosszú címe tulajdonképpen egyetlen „Phíjjj!”-t, egy, a galád hősökre vonatkozó, utálkozó alkotói kiköpést takar. Az indulatos véleménynyilvánítás sikerült. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Mindjárt másfélszáz éves a Tóth Ede megírása környékén igencsak népszerű, majd a repertoárokról jó időre elpárolgott népszínműve: a Mohácsi testvérek harmadik nekifutásra hazahozták a reciklált történetet. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Utólag nehezen rekonstruálom, hogy miből asszociáltam azonnal az álomesküvőre, amikor feltűnt a színen Fodor Annamária menyasszonyi ruhában, hogy Sickratman nyomán énekeljen duettet a hipszter szakállkölteményes Szabó Kimmel Tamással. Nem lehet már gyanútlanul érkezni. GERGICS ENIKŐ KRITIKÁJA.
Az alapvető problémák ugyan a Margitszigeten is megmaradtak, de azért a szabadtéri közeg, a korrumpálóan nyárias hangulat meg a (voltaképpeni) első szereposztás javított az operettszínházi produkció összhatásán. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A Mohácsi-testvérek fogták jól bejáratott formavilágukat és összefésülték a Johanna-mítosszal. A szegedi színház sikeresen halad a művészi újrafogalmazás rögös útján. FRITZ GERGELY KRITIKÁJA.
Ascher Tamás, mint már annyiszor, most is – szagoltat. Alkotótársaival együtt, orrunk alá nyom valamit, amitől fuldokolva próbálnánk elfordulni, csak hát nem lehet. Letagadni meg még úgy sem. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Nem lepődtem volna meg egy kicsikét sem, ha a harmadik felvonásban bebóklászik a színpadra egy vak komondor. De Mohácsi most „finomban” nyomja. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Hogy mi a különbség a kecskeméti, Rusznyák Gábor rendezte és a szombathelyi, Mohácsi János jegyezte Mágnás Miska között? Bő másfél óra. Beugratós a kérdés: vajon kinek a javára? JÁSZAY TAMÁS PÁROS KRITIKÁJA.
Bár megtalálja párját majd’ mindenki, mégis szinte végtelen szomorúság lengi be Mohácsi János kecskeméti Vízkeresztjét. Hőseink nem akarnak semmit, nem is küldenek el a jó fenébe; egész egyszerűen elmennek az életünkből. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.