Kultúrbrigád

RE:VÍZIÓ: ELTŰNŐBEN? KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS A FÜGGETLEN SZÍNHÁZAKRÓL, 1. RÉSZ

A Revizor az évad elején kétrészes beszélgetést szentelt a közelmúltban eltűnő, és a mostanában feltűnő független színházi társulatoknak. Az első alkalommal Szabó Rékával, a Tünet Együttes vezetőjével és Ugrai Istvánnal, a Kultúrbrigád első emberével beszélgetett Jászay Tamás. Nagy vonalakban áttekintettük a két csapat történetét, az út során feltűnő figyelmeztető jeleket, és aláhúztuk a különbségeket meg a hasonlóságokat is. Hogy milyen formában folytatódnak azok a sikeres projektek, amelyeket az elmúlt évtizedekben létrehoztak, szintén kiderül a beszélgetésből.

Tovább a cikkhez

„ENNEK NEM ÍGY KELLETT VOLNA TÖRTÉNNIE”
Beszélgetés Vidovszky Györggyel

Van ilyen irányú tapasztalata, ezért szívesen vállalna rendezést bezárásra ítélt színházakban Vidovszky György, akit a Kolibri Színház igazgatói székéből lökött ki a hatalom arroganciája. A brüsszelita bélyeg, a Kolibri gazdasági mutatói, a korlátolt politikusi megnyilvánulások mellett arról is beszélgettünk, hova árazta be őt a hazai szakma. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez

MENNYI? MI MENNYI? MIÉRT ANNYI?
A színház ára

Tizenkilencezerért az Átriumba, tízezerért a Vígbe, az Örkénybe, a Katonába és Pintér Béla-előadásra, kilencezerért Orlaira, ötezerért a Jurányiba, négyezerért a Miskolci Nemzeti Színházba. Mennyibe kerül ma Magyarországon színházba járni, és minek az árát fizeti meg a néző? ORBÁN KRISZTINA RIPORTJA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

A SAROKBA ÁLLÍTOTT CARPE DIEM
Tom Schulman: Holt költők társasága / Kultúrbrigád, Átrium

Hogyan „élj a mának”, ha a „ma” tele van keretekkel, amik börtönbe zárnak és elutasításokkal, amik elnyomják a benned rejlő vágyakat? A Holt költők társasága jó ürügyet szolgáltat arra, hogy ilyen, egyre aktuálisabbá váló kérdésekről gondolkodhassunk. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

TÍZ ÉV VOLT
Beszélgetés Ugrai Istvánnal és Zsedényi Balázzsal az Átrium múltjáról és jövőjéről

Átvágtattunk egy évtizeden: a Kultúrbrigád csapata fokozatosan és megfontoltan egy repertoárszínházat hozott létre az Átriumban. Küzdöttek az elemekkel, amelyek kivált a magánszínházakat sújtották: a tao megszüntetésétől kezdve borult az üzleti terv, a finanszírozás igazságtalanságai és képtelenségei pedig lassanként teljesen ellehetetlenítették a működést. Hogy mindez hogy függ össze egy pusztító és silány kormányzati kultúrpolitikával, és milyen hatása van és lesz a színházakra - ezekről is beszélgetett Csáki Judit a RE:vízió sorozatunkban Ugrai Istvánnal és Zsedényi Balázzsal.

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Ezeket a cikkeket előfizetőink olvashatják. Már előfizetőnk vagy? Lépj be!
Belépek Előfizetek
Tovább a cikkhez

TELJES HOLDFOGYATKOZÁS
Mózsik Imre – Bodó Viktor: A Krakken-művelet / Átrium, Kultúrbrigád

Örömhír: Bodó Viktor hazatért! Először is földrajzilag, hiszen Az őrült naplója premierje óta már másfél év telt el, azóta ez az első hazai bemutatója. Másodszor meg esztétikájában: előadása úgy idézi fel a pályakezdés dicsőséges darabjait, hogy minden pillanatán átsüt az azóta szerzett tapasztalat. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Tovább a cikkhez