A Revizor recenziót közölt Majtényi György Kádárné és Kádár című kötetéről Lőrinc László tollából. A cikkre Majtényi György válaszolni kívánt, aminek a Revizor, mint már korábban is, készséggel teret engedett. A választ rövid viszontválasz is követi, amellyel szerkesztőségünk lezártnak tekinti az ügyet.
Lőrinc László
KÁDÁRNÉ ÉS KÁDÁR, LŐRINC LÁSZLÓ ÉS A HUSZÁR-MONOGRÁFIA
FACEBOOK A KÖZÉPKORBAN Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból
Anakronizmus a köbön. Hiszen hogy is csináltak volna szelfit az Árpád-ház uralkodói és udvartartásuk népe? Egészen biztosan lesznek, akik blaszfémiának érzik majd ezt a kötetet, a belakott ikonok megcsúfolásának, vagy éppen a tanulás szent folyamatát féltik majd tőle. Ez elkerülhetetlen. KONOK PÉTER RECENZIÓJA.
A LÁBSZÁRCSONTTÓL AZ ŰRHAJÓIG Lőrinc László: Életmódtörténet – Anyagi kultúra 1500-tól napjainkig
A 2001: Űrodüsszeia kezdő jelenetében loncsos ősünk egy jókora lábszárcsontot eszközként kezd használni, amelyből gyorsan fegyver lesz, és mikor az első győztes csata után az ősember diadalmasan az égbe hajítja, a pörgő csont helyén hirtelen egy űrhajót látunk. Mi történt a csonttól az űrhajóig. Maga a történelem. KONOK PÉTER RECENZIÓJA.
ÖSSZEGZŐ NYOMOZÁS Lőrinc László: BLATTNER. Egy bábos életútja
A közhelyes „hiánypótló” jelzőt joggal használhatjuk Lőrinc László Blattner Géza-monográfiájára, amely nem csupán dokumentálja és értékeli, de kulturális és történeti kontextusba is helyezi az életművet. PAPP TÍMEA RECENZIÓJA.
