Hányszor kell még újrakezdenünk? A mondat belém hasít már az előadás elején. Hányszor kell még, hogy a történelem ismételje önmagát, hogy kollektíven tanuljunk belőle? A Kolozsvári Állami Magyar Színház ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett, Janovics című előadását képtelenség nem a jelenlegi romániai politikai helyzet függvényében értelmezni. Legalábbis nekem biztosan nem megy. KEDVES KRISZTA KRITIKÁJA.
Németh Nikolett
MEDDIG LESZ MÉG MAGYAR SZÍNHÁZ KOLOZSVÁRON?
AHOGY A MÚLTBÓL JÖVŐ LESZ 32. THEALTER Fesztivál, 1-3. nap
Túlélni lehet csendben, egy téliesített garázsban lapulva, mint Jankó, vagy bátran, a halál árnyékának völgyében is A velencei kalmárt próbálva, mint “az első magyar gettószínház” tagjai. Lehet az elkerülhetetlent tagadva zuhanni előre, mint Ljuba, vagy álomvilágba menekülni, mint Ottó. Aki a 32. THEALTER-re látogat, megtanulhatja az előadásokból a túlélés lehetőségeit, a legnagyobb leckét mégis magától a fesztiváltól kapja. KISS LÓRÁNT BESZÁMOLÓJA.
SZABÁLYOS LEÉPÜLÉS Hubert Selby jr – Németh Nikolett: Rekviem egy álomért / Budaörsi Latinovits Színház
A drog öl. Nem pillanatok alatt, hanem fokozatosan, módszeresen elpusztítva a személyiséget. Függetlenül attól, hogy mennyire erős a személyiség, és attól is, hogy miért ragaszkodik a drogokhoz. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
ÖSSZEKAPASZKODÁSOK Szép Ernő: Kávécsarnok/Május / Budaörsi Latinovits Színház
Fekete május lenne a megfelelő cím, ha nem viselné azt sok más, lelki és meteorológiai rendellenességről szóló írás, köztük egy 1899-es Ady-cikkecske is. Itt és most a történelmi elsötétülés megidézése indokolná: 1915-1917 között járunk. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
