Elfogultságot kell bejelentenem: a szlovén színházat úgy általában akkor is feltétlenül figyelemre érdemesnek gondolom, ha az egyes produkciókkal nézőként akad is kisebb-nagyobb gondom. Két, forró június közepi maribori nap három előadását látva pontosan ezt tapasztaltam. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
A Zeppelin ott lebeg felettünk. Vagy közöttünk. Legalábbis a Budaörsi Latinovits Színház kopár színpadának közepéről ágaskodik felénk és részben fölénk a Zeppelint formázó vasszerkezet a Karoline és Kasimir című előadásban, mintegy folyamatosan emlékeztetve a múlt és jelen várakozásaira, vágyaira, reményeire. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
„… azt mégsem lenne szabad írnod, hogy a négereket nem kell számításba venni, mármint, hogy meg tudnak-e majd élni, vagy sem. Utóvégre a négerek is emberek” – reagál a Tanár egyik diákja, N. dolgozatára Ödön von Horváth 1937-ben megjelent, a náci Németországban játszódó regényében, az Istentelen ifjúságban. A négerek emberségéről szóló, botrányt kavaró megjegyzés erős pillanata, egyben egyik első látványos konfliktusa a nálunk Kerényi Grácia fordításában megjelent, a magyar közönséget hosszú időn át elkerülő műnek. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
Amikor a miskolci Kasimir és Karoline első része véget ér, pár felháborodott néző azt mondja az előttem lévő sorban, hogy hazamegy, nem jön vissza a szünet után, mert ezt az üvöltözést nem bírja már tovább elviselni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Idillien kék a Wienerwald fölött, mögött az ég horizontja, ahova a bárányfelhők is csak a békés esztétikum miatt kellenek. Pont, mint egy mesekönyvben, a darabcímmel összhangban. És pont ez az, ami nyugtalanító. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Meredt nyakkal lesik az eget a sörünnepre összeverődött népek. Kinek a Zeppelin fontos, kinek a Göncöl. Ám ebből a fekete csempés, alkohol- és vécészagú térből nehéz fölnézni az égre. Itt a vágyakozók a csillagot is csak képzelik inkább. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
„Ez a népi komédia a müncheni októberi mulatságon játszódik, mégpedig napjainkban.” – írta Ödön von Horváth a Kasimir és Karoline elejére. A TÁP Színház előadása Nagy Lili rendezésében ugyancsak napjainkban játszódik, és kifejezetten 21. századi kérdések mentén épül fel, ám végül mégsem áll össze egy koherens rendszerré. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A szerző „kis haláltánc” megnevezéssel illette több mint nyolcvan éve íródott darabját. Kis haláltánchoz kis tánc vagy kis halál szükséges. De van-e kis halál? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Hát persze hogy a harmincas években és Bécsben járunk, hiszen a bécsi erdő mesél. Hát persze. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Ha a választások közeledtével felbuzdulnánk és HOPPart és a Neuköllner Oper előadása alapján akarnánk párt(ot) választani, nem lenne könnyű dolgunk. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
A Woyzeck-parafrázisként is számon tartott színmű a Georg Büchner(–Tom Waits) Woyzeckjét a Katonában jelenleg ugyancsak játszó Keresztes Tamás állomásfőnök-alakítása révén kerül legközelebb az előadás elején ígérkező magas, metsző horizonthoz. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Ödön von Horváth népszínjátékként határozta meg darabjai műfaját. A Bagossy László által rendezett Kasimir és Karoline világában mi vagyunk a „nép”, akinek szórakoztatására finoman kidolgozott, precíz és élvezetes színjáték zajlik az Örkény Színház stilizált színpadán. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
A színpadon hirdetőoszlop: hangsúlyosabb a díszlet jelzésszerű elemeinél. Rajta eleinte a válságra utaló cikkek, hirdetések, aztán választási plakátok, náci jelképek, háborús agitáció. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
A jó színház mindig rólunk és nekünk szól. Hogy a látottak megértésében mennyire fontos a mi kis fonnyadt ’itt és most’-unk, azt egyfolytában tudatosítja a nézőben a nyíregyházi Kasimir és Karoline. Tanulság: most sem a tükröt kell szidni. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A fiataloknak szóló előadások még mindig fehér hollónak számítanak a hazai kínálatban, és többnyire csak kötelező olvasmányok kerülnek műsorra. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.