Ritkán készül magyar filmmusical, de azt a keveset megéri kivárni. A Made in Hungaria után a Swing is röhögtető vígjáték és profi zenésfilm egy személyben. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
A Katona bemutatta Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című darabját, és ad hozzá egy térképet, amelyen Magyarország a két Korea közt helyezkedik el. Pécstől kicsit délnyugatra ott van mindjárt Szöul. Ennyit Koreáról, mindkettőről. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Dráma az értelmiség vakságáról, tehetetlenségéről, társadalmi felelőtlenségéről – 1905-ből. De mintha ismerős lenne mindaz, amit ez az elegánsan színpadra állított előadás bemutat. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Látszólag távol áll tőlünk a Mártírok problematikája. Mayenburg új darabja a fanatizálódás mechanizmusáról mutat fel szikár korrajzot, ezúttal a vallás kontextusában, minimális ítélkezéssel. Dömötör András Kamrabeli rendezése a közeledés veszélyére irányítja a figyelmet. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.
Szerencsés a hajótörött, ha rumos hordóba kapaszkodva sodródik a szárazföld felé. Léket kapott színmű hajótörött nézőiként annyi az örömünk ezen az estén, hogy nem is túl ritkán jót húzhatunk a kotyogó szeszből. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Az író mesterfokon oldotta meg a némi tartózkodással várt munkát, saját nagysikerű művének színpadra ültetését. A regény legfontosabb tartalmai, erényei, jegyei megmaradtak, de egy másik Jadviga párnája keletkezett. Szuverén alkotás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Az ifjú alkotók a mostanság oly gyakran hangoztatott „operettország” kifejezést szó szerint véve e „habkönnyű” műfaj kódrendszerén keresztül igyekeztek megmutatni a jelen Magyarországának társadalmi és politikai problémáit. KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.
Cirkuszromantika és emberi gyarlóság keverékéből gyúrta össze Deák Krisztina legújabb, immár harmadik adaptációját. A felnőtté válásról szóló, nagyon nehezen megszületett mű hibái ellenére is az idei filmszemle talán legfilmszerűbb alkotása. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Monumentális díszletben, sok statisztával, neves színészek közreműködésével készült Vidnyánszky Attila Tragédia-értelmezésének harmadik, az előző kettőt magába olvasztó, de azokat nem meghaladó verziója. NÁNAY ISTVÁN ELEMZÉSE.
Dyga Zsombor thrillerjében egymásra exponálódnak a megnevezhető és a megnevezhetetlen bűnök, sokáig szinte láthatatlanul, mert csak következményeikben érhetők tetten, akkor, amikor már helyrehozhatatlanok. A bűn utolér – de vajon a bűn maga utolérhető? SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA KRITIKÁJA.
Ha a morált a többség pressziója s nem az általánosan elfogadott etikai mércék szabják meg, ha a független véleményt megtorolják, a szabad gondolkodó egyik lehetséges útja a társadalomból való kivonulás. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
A nyárelő elkeserítő felfedezést tartogatott számomra: öreg vagyok a Múzeumok Éjszakájához. Hiába lenne kötelességem serdülő gyermekemet átitatni a kultúra iránti olthatatlan rajongással, semmi kedvem múzeumról múzeumra vánszorogni a budapesti éjszakában. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.
Három macsó kinézetű fekete ruhás, fekete napszemüveges fiatalember menetel rettenthetetlennek tűnő elszántsággal a néző felé – ezt a képkockát választották a film plakátjául és hívogató emblémájául a Valami Amerika 2. című film alkotói. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
A Barbárok című előadást nézve – megengedem, kissé történelmietlenül -, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ha Gorkij nem drámaíró lett volna Csehov idejében, hanem filmrendező a hetvenes években, alighanem Fassbindernek hívták volna. BÁN ZSÓFIA KRITIKÁJA.
Bár Karinthy nem szerette Adyt, mégis e csodálatos sor adhatja az író feleségeiről szóló színházi este summáját. Az előadásban Györgyi Anna, Ónodi Eszter és Lengyel Ferenc lépett föl. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.