Sean Baker ötödik szexmunkás-portréja fél óra tényleges és átvitt értelmű petting után rálép a gázpedálra: a mámoros amerikai álmot pillanatok alatt váltja fel a nyers, orosz őrület, az addig hideg tranzakciókból élő Ani pedig órák leforgása alatt válik cselekvő, szeretetnyelvét kereső Anorává. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Oscar-jelölt filmek 2025
OROSZ RULETT
A SOKSZÍNŰSÉG EKLEKTIKÁJA Jacques Audiard: Emilia Pérez
Jacques Audiard transzmusicelje egyszerre sikert sikerre halmozó Oscar-aspiráns és címszereplője, reprezentációja által identitáspolitikai kérdések kereszttüzébe kerülő Netflix-produkció: az Emilia Pérez formájával, tartalmával és kontextusával a legkülönbözőbb módokon hívta fel magára a figyelmet. Le lehet-e választani a műről az időközben rájuk rakódott konnotációkat? És ha igen, hogyan magyarázható a tizenhárom Oscar-jelölés? CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
AHOGY ISTEN TEREMTETT Edward Berger: Konklávé
Edward Berger ezúttal sem távolodott el a háború kegyetlen lélektanától: az első világháborús vérszivattyút a Sixtus-kápolnára cserélte, ahol az egyházba vetett bizonyosság mellett a hit bíborvörös reverendáiba költözik a kétely. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
„AZ OSCARON MINDENKI VICCESEN CIKIZI A MÁSIK FILMJÉT” Interjú Jancsó Dáviddal
Oscarra jelölték A brutalista vágásáért, de állítja: jól járt azzal, hogy nem ő nyerte a díjat. Mit kezd magával egy introvertált ember az Oscar-gálán? Mit mondott Adrien Brody a film AI-botránya után? Honnan tudta, hogy ki fogja hazavinni a díjakat? És miben segítheti az ADHD a vágásban? Jancsó Dáviddal beszélgettünk. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
A DIKTATÚRA A NAPPALIDBAN Walter Salles: Én még itt vagyok
Az Oscaron meglepetéssikert arató Én még itt vagyok parádés színészi játékkal mesél egy anyáról, aki azért küzd, hogy férje eltűnése után is egyben tartsa családját a brazil katonai diktatúra évei alatt. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
AZ OTTHONTALANSÁG OTTHONA Jesse Eisenberg: Rokonszenvedés (A Real Pain)
Jesse Eisenberg író-rendezőként jegyzett második nagyjátékfilmjében hatásosan elegyíti társadalomtudományokban szerzett ismereteit rendkívül személyes élményeivel, hogy humoros és könnyed módon tegye fel mindannyiunkat mélyen érintő kérdéseit. GYŐRI-DRAHOS MARTIN KRITIKÁJA.
„MUTATHATJUK ÉLŐBEN, AHOGY LELŐNEK VALAKIT?” Tim Fehlbaum: Szeptember 5
HÁT NEM SZABADSÁGOT AKART? James Mangold: Sehol se otthon (A Complete Unknown)
Hogy lehet életrajzi filmet készíteni valakiről, aki nem akarja, hogy megfejtsék? Lehet-e zsenikről midcult attitűddel megemlékezni? James Mangold rendezése átvágja a gordiuszi csomókat. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
IRÁN: BELÁTHATATLAN IDEIG ZÁRVA Mohammad Rassoulof: A szent füge magja / 77. Cannes-i Filmfesztivál
A családi otthon levegőjét is fojtogatóvá teszi a rendszer bűze az üldözött iráni rendező nagy léptékűnek szánt, a végén szinte Kubrickba váltó opuszában, a 2024-es cannes-i versenyprogram egyik leginkább várt darabjában. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A DÍVA ELTŰNT Pablo Larraín: Maria
Pablo Larraín chilei rendező Maria Callas-filmje bulváros és fájón elcsépelt. Érzelmesen sóhajtozva, de valójában drámára éhesen, botrányokon csemegézve suhan át a hősnő életén. A közepén pedig nem Maria Callas áll, hanem Angelina Jolie, aki Maria Callast játssza. MESTERHÁZY LILI KRITIKÁJA.
VÉRÜKBEN A VADÁLLAT Ridley Scott: Gladiátor II
Ridley Scott két és fél évtized elteltével készített folytatást egyik kultfilmjéhez, a Gladiátorhoz, ami szerencsére nem a teljesen elhibázott újrázások sorát erősíti. Még akkor sem, ha sok elemet újrahasznosít a nagy elődből. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
MEDUSA AZ ALKONY SUGÁRÚTON A szer
Coralie Fargeat második nagyjátékfilmje, A szer csak látszólag beszél egy öregedő hollywoodi sztár egyéni problémájáról. A biohorrorba csomagolt feminista társadalomkritika valójában mindannyiunk (nemtől független) kétségeit és szorongásait megfogalmazza a test elkerülhetetlen hanyatlásával kapcsolatban. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
NOSZTALGIAVEREM Fede Álvarez: Alien: Romulus
A Romulus korszerű külcsínben idézi meg a vágyott Alien-hangulatot, ám Fede Álvarez prequelje ennél tovább nem jut sem mítoszépítésben, sem a történelmi lehetőségben rejlő potenciál kiaknázásában. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
LECSAP A SIVATAGI VIHAR Denis Villeneuve: Dűne 2.
A Dűne a folytatásban még nagyobb port ver fel és intergalaktikus szintre lép egy vonakodó Messiás-jelölttel a főszerepben, akinek rá kell ébrednie, hogy „a nagy erő nagyobb felelőséggel jár”. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
AMIKOR A PARA AZ ÚR A FEJBEN Kelsey Mann: Agymanók 2
Minden idők egyik legjobb animációjának folytatása nem lett minden idők másik legjobb animációja, de az Agymanók 2 így is visszaad valamit a Pixarba vetett, az elmúlt években megtépázódott hitünkből. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
