2017-ben nagy hullámokat vert színházigazgatói újraválasztása. Azóta szélcsend van. Vagy mégsem? Többek között erről is kérdeztük a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját, Jordán Tamást, akit néhány napja a Nemzet Színészének választottak. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
POSZT
AKELA ADDIG VEZÉR, AMEDDIG RENDSZERESEN EL TUDJA EJTENI A NAGYVADAT
AZ ÖT CSAPÁS Vidnyánszky Attila és a magyar színházművészet
Muszáj megírnom, különben feledésbe merül. És én, noha tanúja és részben érintettje voltam annak, amiről alább szó lesz, máris felejteni vagyok hajlamos, miközben felelős vagyok azért, hogy legyen emlékezet. Hát ezért. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
KARSAI GYÖRGY LEMOND A POSZT TANÁCSADÓ TESTÜLETBEN BETÖLTÖTT TAGSÁGÁRÓL Karsai György levele
Az alábbiakban közöljük Karsai György egyetemi tanár, színikritikus levelét, melyben lemond a Pécsi Országos Színházi Találkozó Tanácsadó Testületében vállalt tagságáról.
PRÓBÁLJUNK VALAMI KIUTAT KERESNI Beszélgetés Lőrinczy Györggyel
A megmondóemberek ideje lejárt, vissza kell térni a szakmai vitákhoz; megoldást javasolni a döntéshozóknak, megtartani – és a trükközések ellen bebiztosítani – a TAO-t. Legyen nagyobb átjárás a függetlenek és a kőszínházak között, legyen dramaturg minden produkcióban, tanuljunk meg pályázatot írni – és még sok egyébről is beszélgettünk. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
„TÖBB ÉHES GYEREKSZÁJ OSZTOZIK…” Vasvári Csaba színész, a Teátrumi Társaság alelnöke, a Színházművészeti Bizottság elnöke
A Színházi Kritikusok Céhe Csáki Judit színikritikust jelölte az idei POSZT zsűrijébe. Jelölését a Magyar Színházi Társaság támogatta, a Magyar Teátrumi Társaság indoklás nélkül elutasította, ezt a Magyar Színházi Társaság tudomásul vette. A Céh néhány kritikusa bojkottot hirdetett, amihez szolidaritásuk jeléül a szakmán belülről és kívülről azóta sokan csatlakoztak. Vasvári Csaba színész is aláírta a tiltakozást. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
A SZÍNÉSZ LÉTE NAGYON MAGÁNYOS Beszélgetés Kaszás Gergővel / Színikritikusok Díja 2014
Az I. Erzsébet című előadásban Medici Katalint alakító Kaszás Gergőt a POSZT-on a legjobb férfi mellékszereplőnek választották. A Színikritikusok Díjának legjobb férfi mellékszereplő várományosa. Kaszás Gergővel beszélgettünk színházról, díjakról, kritikáról. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
SZARVASOK ÉS SPICC CIPŐK X. Magyar Táncfesztivál, Győr
Nyaranta, a Pécsi Országos Színházi Találkozót követően Győrben a táncosok is összegyűlnek a Magyar Táncfesztiválon. A két eseménysorozat összehasonlítása azonban nem lenne helyénvaló, hiszem az eleinte kétévente, később évente megrendezett, idén a jubileumi, 10. évét ünnepelő győri mustra a valamivel idősebb POSZT-hoz képest más pozícióval és struktúrával rendelkezik. SÁNDOR ZITA BESZÁMOLÓJA.
OROSZOK ÉS NEM OROSZOK Madách Nemzetközi Színházi találkozó / Nemzeti Színház, Budapesti Tavaszi Fesztivál
„Az a célunk, hogy Magyarország felkerüljön a nemzetközi színházi találkozók térképére” – mondta Vidnyánszky Attila a MITEM beharangozóján. Vajon mi teljesült e programból? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
JÖNNEK A BÁJOS KONTEXTUSOK Spiró György: Az imposztor / Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválja
Spiró György drámáján láthatólag nem fogott az idő. A textusok alá új viszonyrendszer rajzolódik. Művészet és politika konfliktusai éles fényben szikráznak a sepsiszentgyörgyiek előadásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
MENNYI AZ ANNYI? A Pécsi Országos Színházi Találkozó számokban
A Pécsi Országos Színházi Találkozót kiemelt eseményként támogatja a kulturális tárca, de a támogatás mértéke a tavalyi évhez képest csökkent. A versenyprogramban 12 színház (hat vidéki, négy budapesti, kettő határon túli) 20 előadása látható. Az OFF programok száma csökkent: 29 helyszínen 148 rendezvény lesz. Mennyi az annyi? MARTON ÉVA RIPORTJA.
ZENE, ZENE, KÉP, SZÓ Zsolnay Fesztivál 2013, Pécs
A május közepén lezajlott ötnapos II. Zsolnay Fesztiválon minden kétséget kizáróan a zenéé volt a főszerep. Rögtön utána a vizualitásé. Nemcsak a képé: a látvány, az anyag sokféle formában volt jelen és alakult a gyönyörű terekben: a Kaleidoactban, az Óriás Ágy, a Zenélő Lépcsők megjelenésében. V. GILBERT EDIT ÍRÁSA.
UNORTODOX Váratlan segítség a Hungarian Showcase-nek
Pörög a Hungarian Showcase, a százhúsz regisztrált külföldi vendég – szakújságírók, fesztiválszervezők, rendezők, producerek – szorgalmasan nézik a kiválasztott előadásokat, és még szorgalmasabban kérdezgetik az őket kísérő szervezőket, kritikusokat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
MÉG EGYSZER, ELÖLRŐL Hungarian Showcase 2013 / Szombat, vasárnap, hétfő
Először meglepődöm, aztán arra gondolok, hogy nem lesz ez így jó, végül pedig belenyugszom: ha egyszer ez a helyzet, akkor miért is kellene úgy tennünk, mintha minden rendben lenne a magyar kultúra háza táján? JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
MŰKÖDÖTT AZ „AMERIKÁBÓL JÖTTEM…” Beszélgetés Nagy Fruzsinával / Színikritikusok Díja 2012
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. Nagy Fruzsinát, az Örkény Színház Tarelkin (halála) élete című előadásának jelmeztervezőjét kérdeztük kritikáról, a díjak hatásáról, érvényesülésről. HERCZOG NOÉMI INTERJÚJA.
A JÓ OLDALON Beszélgetés Stefanovics Angélával / Színikritikusok Díja 2012
Stefanovics Angéla, a Kaisers Tv Ungarn Üregi Szidónia művésznője a legjobb női mellékszereplők egyikeként várja a díjkiosztót. Kitaszítottakról, nagyon színészekről és egyenrangú alternatív alkotótársakról beszélgettünk. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
