Fájó, de tény: Manon varázsos csábereje a szokottnál kisebbnek bizonyult a Müpa február 25-i előadásán, és ezért leginkább a színpadra állítás minőségét okolhatjuk. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Aligha van még egy opera, melyhez olyannyira ragaszkodik a magyar közönség, mint Puccini Bohéméletéhez. Ha ugyan valóban a darabhoz ragaszkodunk, és nem annak egy bizonyos előadásához. BÓKA GÁBOR KRITIKÁJA.
Korrekt színpadra állítás, igényes, számos ponton igen jó zenei megvalósítás, új befejezés-verzió – az Operaház új Turandot-produkciója minden tekintetben kiemelkedik a hétköznapi előadások sorából. BÓKA GÁBOR KRITIKÁJA.
A maga módján az is lenyűgöző, hogy egy rendezés mennyire széttartó, mennyire hullámzó minőségű tud lenni. Mundruczó Kornél müncheni Toscája ebből a szempontból bravúros munka, egy halmozottan problematikus értelmezői keret, érzékeny, megragadó finomhangolások és megrázó tablóképek színpompás elegye. Az előadás ennek megfelelően – sajnos – rendkívül felemás. GYÁRFÁS ORSOLYA KRITIKÁJA.
Puccini korai operáit, a Le Villit és az Edgart, valamint a gyakran inkább operettként aposztrofált Fecskét leszámítva a komponista érett művei közül talán a Nyugat lányával és a Triptichonnal bánnak a legmostohábban az operaházak. TÓTH ENDRE KRITIKÁJA.
Tucat-Tosca helyett egyediségre törekvő, s több ponton sikeres produkciót hívtak életre Miskolcon Kesselyák Gergely és alkotótársai. Nem csupán a merészségért jár a méltatás. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Ha van garantált sikerű, szinte bármilyen előadásban hatásos és tetszést arató opera, akkor a Tosca okvetlenül ilyen darab. Nyári operaprodukció alapjául pedig valósággal ideális. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Máshogy, mint vártuk, ám így is figyelemre méltó Turandot-produkcióval lépett föl az idei miskolci operafesztiválon a Brnói Nemzeti Színház – Janaček Opera társulata. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Szemerédy Alexandra és Parditka Magdolna Puccini Toscáját állította színpadra a Hannoveri Állami Operában. A magyar rendezőpáros előadása erőteljesen beszél politika és művészet kapcsolatáról, illetve a szabad individuum lehetetlen helyzetéről egy totalitárius rendszerben. És ehhez persze köze van Petőfi Sándornak is. BÍRÓ BENCE ÍRÁSA.
Aggasztó bejelentéssel indult, ám végeredményben tisztes-hangulatos nyári operaelőadásnak bizonyult Rost Andrea legelső találkozása Cso-cso-szán szerepével. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
A nyári miskolci premier még kétesélyesnek tűnt, ám az első pesti előadás sajnos már nem hagyott kétséget a musical operává transzponált Bohémélet kudarca felől. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Sokat tűnődtem azon, hogy az új vezetéssel működő Miskolci Operafesztivál arculatváltásának fő motívuma a megszüntetve megőrzés vagy pedig a megőrizve megszüntetés volt-e. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
A Kolozsvári Magyar Opera szegedi kettős vendégjátéka gyors egymásutánban igazolta, majd cáfolta minden ellenérzésemet a rekonstruált előadásokkal szemben. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A torinói ősbemutatót, úgymond, hűvösen fogadta a kritika, ám a közönségsiker talán még egyetlen Bohémélet-előadás mellől sem maradt el az elmúlt 114 év során. A Budafest évadközi produkciója sem törte meg a sikersorozatot. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Egy tragédia és egy szatírjáték – ez a kissé ókori görögös szemlélet adta meg az egyébként nehezen összeilleszthető két, egyaránt 1918-ban bemutatott remekmű közös előadásának egységét. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.