Akár színházi szenzációnak is mondható, hogy Woody Allen új darabjának ősbemutatóját Budapesten tartották – még akkor is, ha tudjuk, hogy az idős művész filmes pályája gyakorlatilag lezárult, hazájában pedig az utóbbi időkben inkább magánéleti botrányai, perei, mintsem alkotásai miatt került reflektorfénybe. Ugyanakkor az a kérdés is felmerülhet, hogy csupán a botrányokban keresendő-e annak oka, hogy nem New Yorkban került sor a premierre, vagy inkább a szöveg minősége a magyarázat… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Szabó Máté
GENGSZTEREK MADONNÁJA
ÉLNI KÖNNYŰ, MEGHALNI NEHÉZ Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos / Miskolci Nemzeti Színház
Habent sua fata libelli, mormolom, amit mormolni szükséges Nyikolaj Erdman életében elő nem adott, merthogy persze betiltott szovjet komédiájának echte mai magyar bohózattá formált miskolci verzióját nézve, és közben azon tűnődöm, mi minden (nem) történt velünk Ká-Európában az elmúlt 97 évben? JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
MŰHELYOPERA MISKOLCON Cser Ádám: Atelier – Leoncavallo: Bajazzók / Miskolci Nemzeti Színház
„Egy este, két opera”: ezzel a mottóval hirdette a Miskolci Nemzeti Színház azt a produkcióját, amelynek első felében Cser Ádám Atelier című egyfelvonásos operáját, a szünet után pedig Ruggiero Leoncavallo Bajazzók című – kétfelvonásos, de szokás szerint szünet nélkül előadott – operáját adta elő a társulat. MALINA JÁNOS KRITIKÁJA.
A KAKTUSZFEJŰ EMBER Ivanov / Miskolci Nemzeti Színház
Ivanovunk legvigasztalóbb pillanata az, amikor kienné a maradék savanyúságot egy nagy befőttesüvegből. Mivel a keze nem ér le az aljáig, ezért a pisztolyával halászik ki magának egy uborkát. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
JÚDÁSNAK IGAZA VAN Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Jézus Krisztus szupersztár / Miskolci Nemzeti Színház
Persze, Júdásnak nincsen igaza: nyavalyás harminc ezüstért elárulja a barátját. Ez megbocsáthatatlan – ő sem tudja megbocsátani önmagának sem. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
SZEMÉRMES KÖZLÉS Ari-Nagy Barbara – Bodor Johanna – Szabó Máté: Déjà vu / Miskolci Nemzeti Színház
A Miskolci Nemzeti Színház Déjà vu előadása méltányolható szándékkal létrehozott zenés-táncos történelmi tabló Magyarország elmúlt százegynéhány évének emblematikus pillanataival, jól összeválogatott zenékkel, de az idegen tájról érkező néző számára túl kevés helyi érdekkel. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
RAJONGÓSZÍNHÁZ Marc Noman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare / Miskolci Nemzeti Színház
A Szerelmes Shakespeare sokkal jobban működik színházban, mint filmen. Nem véletlen: a szerzők, s közülük gyanítom, főleg Tom Stoppard, mintha a Színházhoz írtak volna ódát. Az Élet, a legnagyobb rendező, meg úgy hozta, hogy a miskolci nagyszínházi bemutató a vírushelyzet miatt a tavaszról a nyár végére, az újraindulás első napjaira tolódott. Lehet-e a véletlent ennél nyomatékosabban metaforaként tekinteni? PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
VESZTESÉG NÉLKÜL – NYERESÉG HÍJÁN Anders Thomas Jensen: Ádám almái / Miskolci Nemzeti Színház
Megítélésem szerint a társulat tagjai nem tettek egyebet, se többet, se kevesebbet, minthogy figyelmesen és szakszerűen lefordították a filmet a színház közösségi terének formanyelvére, jó érzékkel kiaknázva a fordításműveletben rejlő esélyeket, és nagyjából elkerülve a benne leselkedő veszélyeket. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
NÉZZ KÖRÜL ÉS ÉLD AZ ÉLETED! Beszélgetés Deborah Zoe Lauferrel
Októberben mutatták be a Belvárosi Színházban Deborah Zoe Laufer Szemünk fénye című darabját. A szerzővel beszélgettünk hagyományról, vallásról, széthulló kultúrákról és Csehovról. MERÉNYI ÁGNES INTERJÚJA.
APA CSAK EGY VAN David Eldridge: Ünnep / Miskolci Nemzeti Színház
Brutális, elviselhetetlen családi történetet mesél el a Miskolci Nemzeti Színház előadása, az Ünnep. Thomas Vinterberg 1998-as Születésnap című filmje és a film alapján készült színpadi adaptáció jóval túlmutat az egyéni helyzeteken, széleskörű társadalmi problémákat boncolgat. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
VICCTERÁPIA Férjek és feleségek / Belvárosi Színház, Orlai Produkció
Ami Woody Allennél szíven ütött, azt a Belvárosi vígjátékában alaposan kinevethetjük. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
A REMÉNYTELENSÉG ÖNMAGUKBA ZÁRÓDÓ KÖREI Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott / Nézőművészeti Kft., Szkéné
„Türelmesnek kell lenni” – mondja a Pszichológus. (Cinikusan, de ettől tekintsünk most el.) És A lány, aki hozott lélekből dolgozott valóban türelmet kíván olvasva, nézve egyaránt. Leginkább azért, mert bár egyre lejjebb és lejjebb ásunk, ugyanazokat a rétegeket találjuk. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
A MÁSIK RÓMEÓ Beszélgetés Kocsis Dénessel
Az István, a király címszerepére készülő Kocsis Dénessel, a Budapesti Operettszínház művészével pályája ívéről, a kollégákkal és a közönséggel való kommunikációról beszélgettünk. Meg arról, mire gondolt, amikor még Rómeó tálcatartója volt a színpadon. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
NAGYREGÉNY NAGYLÁTÓSZÖGGEL Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés / Miskolci Nemzeti Színház
A Miskolci Nemzeti Színház Bűn és bűnhődés című előadása az elejétől a végéig úgy meséli el a regénybeli sztorit, hogy a középiskolai magyartanárok sem találhatnak benne kivetnivalót, miközben mégis nagyon aktuális. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
AZ ÖNSAJNÁLAT NEM FÉR BELE Élet.történetek.hu / Orlai Produkciós Iroda, Mozsár Műhely
Valóságalapú színházi miniportrék sorozata. Lengyel Nagy Anna rádiós újságíró negyven év beszélgetéseiből szemezget, s interjúalanyai élettörténeteit monológokká gyúrva színházi sorozatot alapoz meg. Ez az Élet.történetek.hu. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.
