Megkockáztatom: Ibsen mesés-filozofikus pikareszkjének teljessége az olyasféle bábos feldolgozásban születhet újjá leginkább, mint ez a mostani. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
Szikszai Rémusz
VIASKODÁS A GOMBÖNTŐVEL
„MOSTANRA AZÉRT MÁR KI MEREM JELENTENI, HOGY BÁBSZÍNÉSZ VAGYOK” Beszélgetés Pallai Marával
Március 8-án mutatja be a Budapest Bábszínház a Peer Gynt című előadást Szikszai Rémusz rendezésében. Pallai Marával Åse szerepéről, a Hamupipőke gonosz mostohájának árnyalhatóságáról és arról beszélgettünk, milyen színész volt ő pályája kezdetén, és ahhoz képest milyen most. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
APRÓSÁGOKBÓL ÚJDONSÁGOK William Shakespeare: Hamlet / Jászai Mari Színház, Tatabánya
A tatabányai színház Hamlet előadásában úgy tűnik fel előttünk az elképzelt dán királyi család, mint a valóságban a Windsor-ház. Hiába előkelők és bírnak látszólag istenszerű hatalommal, ugyanazok a frusztrációk, kényszerek és érzelmek dolgoznak bennük, mint bennünk. Ettől pedig végtelenül érdekesek lesznek a szemünkben. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
REPKÉNY A VASTRAVERZEN In Pari – III. – Szöveg és zene / Magyar Zene Háza
Szeánszra gyűlt a péntek esti nép. Én meg próbáltam felfogni, s egyúttal meghatározni, hová is érkeztem. Sűrű és remek mutatvány volt ez az „összművészeti együttállás”, melynek során, míg Bodor Ádám írásait Szikszai Rémusz olvasta fel, Márkos Albert csellón, Porteleki Áron ütősökön rögtönzött delejes hangzatokat. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
ÉLNI-HALNI A DOBOZOLÁSÉRT Örkény István: Tóték / Ciróka Bábszínház
A (báb)színház kimeríthetetlen, multimediális eszköztárának elemeit gazdagon és jelentőségteljesen alkalmazza a kecskeméti Ciróka Bábszínház legújabb, felnőtteknek szóló előadása, a Tóték. SZABÓ RÉKA DOROTTYA KRITIKÁJA.
„EGY TÁRSULAT ÁLLAPOTÁT AZ IGAZGATÓI IRODÁBÓL NEM LEHET ÉRZÉKELNI” Interjú Ellinger Edinával
Még csak október van, de a Budapest Bábszínház már a harmadik bemutatójára készül. A Mindenki legyen kufli! Dániel András népszerű Kufli-meséit adaptálja bábszínpadra. Az előadás rendezőjével, Ellinger Edinával beszélgettünk. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
„A BÁBOKNAK LELKÜK VAN!” Magyarországi Bábszínházak 16. Találkozója, 1-2. nap
Június végén Kecskemét főterét és utcáit bábok, paravánok és színes figurák lepik el. A Ciróka Bábszínház rendezésében 16. alkalommal került sor a Magyarországi Bábszínházak Találkozójára. A szombati és vasárnapi program az eseménynek megfelelően változatos, hívószava talán a különcség és különlegesség ellentétével ragadható meg legpontosabban. BÁLINT ZSÓFIA ÖSSZEFOGLALÓJA.
VÉRESEN KOMOLY JÁTÉKOK Martin McDonagh: Hóhérok; Edward Albee: Nem félünk a farkastól / Jászai Mari Színház, Tatabánya
Valóság és fantázia találkozásánál bomlik ki a tragédia a tatabányai Jászai Mari Színház két előadásában is: a Szikszai Rémusz által rendezett Hóhérokban és a Guelmino Sándor által rendezett Nem félünk a farkastól című produkcióban. Mindkettő figyelemre méltó, átgondolt alkotás, amely remek ziccereket tartogat a társulat színészei számára. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
OIDIPUSZ ÉS A SEMMIVÉ FOSZLÓ VALÓSÁG Robert Icke: Oidipusz / Radnóti Színház
Szikszai Rémusz megrázó, emlékezetes, valószínűleg még hosszú időn át bennünk élő rendezést hozott létre a Radnóti Színházban. Az Oidipusz főhőse Robert Icke átiratában nem mitológiai alak, hanem korunk politikusa, aki a múlt titkait kutatja népszerűsége megerősítése céljából. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
LEHANGOLÓ RÉMVARIETÉ The Tiger Lillies-Julian Crouch-Phelim McDermott-Martyn Jacques: Jógyerekek képeskönyve / Jászai Mari Színház, Városmajori Szabadtéri Színpad
A Jógyerekek képeskönyvét a tatabányai Jászai Mari Színház előadásában és Szikszai Rémusz rendezésében láthatta a közönség a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemléjén. Ám hiába a látványos rendezői ötletek, a produkciónak nem sikerült javítania a darab alapvetően monoton jellegén. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
TÖRTÉNETEK A 21. SZÁZADBÓL Dekameron 2023 / Budapest Bábszínház
Fájdalmasan ismerős világ rajzolódik ki a Budapest Bábszínház új bemutatójában: Szikszai Rémusz és a népes alkotócsapat igazán mindent bevet, de vajon mire elég ez? BÁLINT ZSÓFIA ÍRÁSA.
„OTTHON BABBAL NAGYON EGYSZERŰ MINDEN” Beszélgetés Szikszai Rémusszal
Ez a Dekameron nem az a Dekameron, siet leszögezni azonnal a Budapest Bábszínház új bemutatójával kapcsolatban a rendező Szikszai Rémusz, aki azt is elárulta, miért jó valahai mat-fiz szakosként élete eddigi legnagyobb projektjét rendezni. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
RANDEVÚ CÉCILE-LEL ÉS KÁROLY RÓBERTTEL Textúra 2022 / Magyar Nemzeti Galéria
Én nem tudom, mi ez, de eldöntöttem: nem döntöm el, hogy színház vagy egy upgradelt tárlatvezetés. A Textúra-sorozat új darabja a Magyar Nemzeti Galériában minden esetre jó estét ígér – és az ígéretét be is tartja. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
APÁDÉK Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki / Szkéné Színház
Szikszai Rémusz púderrózsaszín zakóban s kigombolt nyakú, galambkék, puha ingben adja a cég alfahímjét. Olyan erővel van jelen, hogy a tárgyak is kitérnek előle, míg frissen elhalt főnökének túlvilági üzenetét várja. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
TIGRIS TIGRISNEK TIGRISE Gianina Cărbunariu-Bíró Bence-Szikszai Rémusz: Tigris / Stúdió K Színház
Van a Stúdió K Színház friss, elevenbe vágó, szellemes Tigris-előadásának egy-két olyan pillanata, amikor megáll a kés a levegőben. De úgy áll meg, hogy közben sebet is ejt, és tompa fájdalmat okoz az odaadó nézőnek. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
