Szikszai Rémusz
MOLY KONTRA NAFTALIN
ESZTÉTIKAI MŰ-TÉT Pintér Béla – Darvas Benedek: Parasztopera / Temesvári Csiky Gergely Színház
Tragikomédiát ígér a temesvári Parasztopera színlapja, s ezt az előadás a maga sajátos módján be is tartja. Meg ugyan nem ríkat, de a nevetés mégiscsak könnyeket, bánattal átitatott örömkönnyeket csalogat elő a néző szeméből. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
VÁNKOSTÁNC Závada Pál: Jadviga párnája – Belvárosi Színház (Orlai Produkció)
Az író mesterfokon oldotta meg a némi tartózkodással várt munkát, saját nagysikerű művének színpadra ültetését. A regény legfontosabb tartalmai, erényei, jegyei megmaradtak, de egy másik Jadviga párnája keletkezett. Szuverén alkotás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
TARTÜFFÖLÉS Bulgakov: Képmutatók cselszövése / Füge, Vádli, Szkéné Színház
A történelmi kontextusba ágyazott társadalomkritika, a görög tragédiákat idéző vérfertőzés és a „színház a színházban” következetesen végigvitt koncepciója ellenére a Képmutatók cselszövése a fegyelmezett alakítások és a mértéktartó rendezés miatt érdemel elismerést. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
HIPPITÁBOR A VILÁGVÉGÉN Ördögkatlan 2012
Az ember végül kopár, szikkadt faluba ér úgy ötórányi tömegközlekedés után, aztán felveri a sátrát egy focipályán, rossz kávét kap és színházjegyekért könyörög. Vajon meddig megyünk el egy kis kultúráért? PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
NÉDER, MARSALKÓ, LISZTOPÁD Fráter Zoltán: Hát hogy szeret maga engem? / Pinceszínház – POSZT 2012
A színház repertoárja, Krúdy szerelmes sztorijai, az ismeretlen színházcsinálók mind olyan kulturális közeget formáznak, mely inkább a körúti kisbulvári játéknyelv, a szobaszínházi intellektüel frivolság kedvelőit vonzza. S ekkor tévedünk először, nagyon nagyot. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA.
MESTERSÉGE CÍMERE A pecsenyehattyú és más mesék / Vaskakas Bábszínház
Banga Ferenc képmutogatós táblarajzai helyett Pelsőczy Réka rendezői keze nyomán a Vaskakas bábszínészeinek karakterformáló és tárgyanimációs készsége teremt új, éltető közeget Parti Nagy Lajos meséinek – a sokszínűség arca mögé rejtve a mesterség minden csínját és fokát. MIKLÓS MELÁNIA ELEMZÉSE.
LÉNYEGE SZERINT Székely János: Caligula helytartója / Vádli Alkalmi Színházi Társulás, FÜGE, Zsámbéki Színházi Bázis
Az évadban két társulat is elővette a Caligula helytartóját. A kecskeméti színház zsigeri élményt adó előadása után a frissen alakult Vádli, a FÜGE és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója sem okoz csalódást: erős és érvényes olvasatát adja a remek darabnak. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.
KAF 50 Új-Ararát Estek / Új Színház
Lehetne hosszan meditálni azon, vajon miért Ararát, sőt Új-Ararát; Noé és a maroknyi megmaradtak és így tovább… A lényeg nem több, mint hogy elindult egy új sorozat az Új Színházban: az Új-Ararát Estek. Első darabja: KAF 50. CSÁKI JUDIT BESZÁMOLÓJA.
