Generációs kísérlet a mozgatott és a mozgató közötti kapcsolatról. Amikor a báb realizálja a mozgatóit, mint ahogy a kisgyerek észleli a végtagjait. Ebben még nem lenne semmi eredeti. De a harmadéves bábszínész szakos hallgatók előadásában a báb tényleg egyenrangú társa lesz a mozgatóinak, valaki, akivel az ember együtt bulizik és csajozik. Egy újabb osztálytárs, aki – történetesen báb. GERGICS ENIKŐ ÍRÁSA.
Színház- és Filmművészeti Egyetem
AZ ÉLET GYANÚJELEI
TÖRTÉNETEK A XXI. SZÁZADBÓL 29. THEALTER / 4-6. nap
A szegedi THEALTER fesztivál legnagyobb erénye, hogy összegyűjti a hazai, progresszív szemléletű produkciók legjavát, és hasonlóan különleges külföldi előadásokat sorakoztat fel melléjük. A negyedik, ötödik és hatodik nap így sok meglepetést tartogatott a közönség számára. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
MEGÜTIK AZ EMBERT, ÉS FÁJ Molnár Ferenc: Liliom / Szentendrei Teátrum
Szokol Judit szentendrei Liliom-rendezésében a címszereplő helyett hangsúlyozottan az ő szerelme, Julika kerül a nézői figyelem középpontjába. Závoczky Endre pedig ennek hatására kissé perfiériára szorul saját történetében. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
„NE DŐLJÖN ÖSSZE A VILÁG” Beszélgetés Krisztik Csabával
Végre hasznát vette, hogy kisgyerekként muszáj volt románul tanulnia: ősszel érkezik a mozikba a Valan című film, aminek főszerepét a Forte Társulat és a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, a Jászai Mari-díjas Krisztik Csaba játssza, akivel pályájáról, játékról és szabadságról beszélgettünk. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
A LÉNYEG A DOBBANTÁS Hét produkció az idei FACT fesztivál programjából.
Harmadik alkalommal rendezték meg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a nemzetközi FACT fesztivált, amelyen idén a prágai, a belgrádi, a giesseni, a versciói és a kaposvári színművészeti egyetem vett részt. GERGICS ENIKŐ ÍRÁSA.
IDŐHUROK Szvetlana Alekszijevics: Secondhand – szovjetűdök / Örkény Színház
Nem Alekszijevics világa a Secondhand című előadás, hanem a kelet-európai emlékezetpolitika kis tükre: egyszerre van jelen benne amnézia, nosztalgia és egy mitizált posztszovjet társadalomkép. KOLLÁR ZSUZSANNA KRITIKÁJA.
SZÍNMŰ VÖLGYE Művészetek Völgye 2018
Kaposvári színészhallgatók az SZFE Globe színpadán, bemutatkozó és elköszönő színművészetis osztályok legelső és talán utolsó előadásai a Völgyben. REZEK BORI BESZÁMOLÓJA.
AZ IGAZSÁG ODAÁT VAN Euripidész: Helené, Kleist: A Schroffenstein család / Színház- és Filmművészeti Egyetem
Nem minden az, aminek látszik – irgalmatlan nagy közhely, tudom, de végül is megbocsátható, ha arra gondolunk, hogy az európai drámatörténet jó része ennek a klisének szétszálazására, folytonos újragondolására épül. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
A DÉDPAPA FOTÓJA A fecsegő potyautas 26.
Én, ugye, kívülről, mint néző, csak azt látom, hogy mi a fiatalság. Hogy mindent tud, és hogy semmit sem tud. Bármikor eljátszik engem, egy anakronisztikus, melegítős véglényt. Bármikor eljátssza a veszélybe kerülő embert, de nem tudja, mert honnan tudná, mi a veszély. Eljátssza a romlottat, de nem tudja a megromlást. Bármikor eljátssza a boldogot, a derűs embert, de nem tudja, mi az, hogy boldogság, boldogtalanság. SZÍV ERNŐ ÍRÁSA.
KÖZÖS NEVEZŐ FACT Fesztivál 2018 / Színház- és Filmművészeti Egyetem
Öt előadással, öt megszólásmóddal, öt nagyon különböző látásmóddal találkoztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem FACT Fesztiválján. Megfigyelhető volt a fiatal művészek lelkesedése, és az, hogy a verbalitás már nem a színházi nyelv elsődleges kifejezési formája. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
NEM SZÉGYELLIK MAGUKAT Kárpáti Péter: 1089 (színház az orrod hegyén) / Színház- és Filmművészeti Egyetem
Saját nevükön szereplő színészhallgatók, akik mernek magukról beszélni és közben összemosni saját életük valódi mozzanatait színházi fikciókkal, egy kis impró kedvéért. Az ilyen fesztelen és közvetlen hangulatú előadásokért érdemes sokszor a bársonyszékes, díszes színházak helyett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zegzugaiban játszódó előadásokat választani. REZEK BORI KRITIKÁJA.
HOSSZÚ ÁRNYÉKOK Ibsen: A vadkacsa / SZFE IV. éves színészosztály, Ódry Színpad
Amikor olyan színdarabbal van dolgunk, amiről Kosztolányi Dezső publikált színikritikát, nehéz ellenállni az idézésének. Szerencsére nem is muszáj ellenállni. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
LESZAKADT A PAJTA Művészetek Völgye 2017
Kommunista kabaré, John Lennon utolsó mondata Yoko Onóhoz, cintányéros, cudar világ és Arany János életútja. És ez mind Taliándörögdön. REZEK BORI BESZÁMOLÓJA.
MESE A HAJLÉKTALANSÁGRÓL Tündérkeresztanya / Vaskakas Bábszínház, Győr
Lehet-e a gyerekeknek a hajléktalanságról és a mélyszegénységről beszélni? A győri Vaskakas Bábszínház a kérdésre határozott igennel felel. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
AZ ÉJSZAKA, AMI DÉLELŐTT KEZDŐDIK Színházak éjszakája 2016
Tizenkét órányi nonstop imprózás, nyilvános próbák, kulisszajárás, beszélgetések, előadások és tapsrend-turmix, amelyben Kulka Jánost újra a színpadon láthatta a közönség: ez volt az idei Színházak Éjszakájának néhány elkapott pillanata. KÓNYA RITA VERONIKA BESZÁMOLÓJA.
