A családi és közösségi nehézségeket feldolgozó, székely humornak nevezett vitális verbalitás ebben a baljós látvány- és hangzástérben kapja meg azokat az árnyalatokat, amelyek azután kiteljesednek a hétköznapokat felülíró borzalomban. Ám a Székely-darab és a budaörsi előadás még itt, az iszonyat kellős közepén sem fordít hátat a nevetve borzongatás vagy borzongva nevettetés eszköztárának. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Tihanyi Ildi
KÉK, SÁRGA, VÖRÖS
KALAMAJKA, CSIHIPUHI, DÍNOMDÁNOM, HAJCIHŐ Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában / Miskolci Nemzeti Színház, Városmajori Szabadtéri Színpad
Carlo Goldoni klasszikusa, a Csetepaté Chioggiában (vagy: A chioggiai csetepaté) olyan esernyőváz, amelyre a rendező és a társulat közös erővel feszíthet színpompás vásznat. Rusznyák Gábor rendező és a Miskolci Nemzeti Színház társulata bravúrosan oldotta meg a feladatot: a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott előadás életöröme legalább az előadás idejére elkergette fejünk fölül a felhős gondokat. IVÁNYI-SZABÓ RITA KRITIKÁJA.
VALAMI NAGYON EL LETT SZÚRVA Peter Weiss – Richard Peaslee – Eörsi István: Marat/Sade – Miskolci Nemzeti Színház
A darab nehéz, az előadás zenés-táncos. Lehet nevetni is, sírni muszáj lenne – és nem is csak azért vagy amiatt, amit a színpadon látunk. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
NAGYFATER AZT MONDTA, NEM LESZ SEMMI BAJ Kontos Miklós: Stég / Jurányi Ház – Füge produkció
Még mindig vannak olyan emberek, akiket semmi nem mozdíthat ki elkeserítő élethelyzetükből. Sem egy stég a tavon, sem a sör, sőt még a jackpot sem. A gyász pedig végképp nem. SIMON ORSOLYA KRITIKÁJA.
SLAM AZ EGÉSZ VILÁG Martin Crimp: Cyrano de Bergerac / Budaörsi Latinovits Színház
Cyrano de Bergerac néhány évnyi szünet után tért vissza a magyar színpadokra. Igaz, a korábbiaktól eltérően nem visel látványos kosztümöt, nem forgatja szüntelen kardját és nem is Edmond Rostand Ábrányi Emil által magyarított verseit mondja. A budaörsi Cyrano kortársi hangot üt meg, mai magyar slammer lévén – még akkor is, ha közben francia csatatereken teszi kötelességét. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
BÉKÉTLENEK ÉS BELEHALÓK Shakespeare: Rómeó és Júlia / Miskolci Nemzeti Színház
Megrendítő megsejteni a titkot, azt, hogy mitől él ennyire a miskolci színház, s hogyan tudott az ország egyik legjobb teátrális intézményévé válni. Az lehet a lényeg, hogy Béres Attila csapata elsősorban a saját népéhez beszél, a környékbeliek lelkét kívánja megérinteni. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
VONULJ KOLOSTORBA! Alexandru Popa: Pókfonálon / Miskolci Nemzeti Színház
Azt mondják a hozzáértők, hogy pókfonálon elég sokáig lehet lógni, mert nagyon teherbíró. Nyúlik, vékonyodik, aztán egyszercsak persze elszakad, és van akkor nagy zuhanás, egyenest bele a… mibe is? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
VÉGTELEN TÖRTÉNET Giacomo Puccini: Turandot / Magyar Állami Operaház
Korrekt színpadra állítás, igényes, számos ponton igen jó zenei megvalósítás, új befejezés-verzió – az Operaház új Turandot-produkciója minden tekintetben kiemelkedik a hétköznapi előadások sorából. BÓKA GÁBOR KRITIKÁJA.
APOKALIPSZIS MOST (VAGY MÁSKOR) Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok / Landestheater Niederösterreich
Székely Kriszta Sankt Pölten-i Fizikusok-rendezése nem azt a paradoxont akarja igazolni, hogy a tudomány és a technika fejlődésének korlátlan lehetőségei megteremtik a totális pusztulás lehetőségét. Ezzel már a 20. században szembesültünk. A 21. század egész más etikai kérdésekről szól. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
A SAROKBA ÁLLÍTOTT CARPE DIEM Tom Schulman: Holt költők társasága / Kultúrbrigád, Átrium
Hogyan „élj a mának”, ha a „ma” tele van keretekkel, amik börtönbe zárnak és elutasításokkal, amik elnyomják a benned rejlő vágyakat? A Holt költők társasága jó ürügyet szolgáltat arra, hogy ilyen, egyre aktuálisabbá váló kérdésekről gondolkodhassunk. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
HÚZZAD CSAK! Jenbach Béla – Leo Stein – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő / Miskolci Nemzeti Színház
Szerintem vitán felül áll, hogy a miskolci közönségnek jár a Csárdáskirálynő. És nemcsak azért, mert éppen kétszáz éves a színházuk, és ez elég nagy ünnep, hanem mert Jenbach Béla, a librettó szerzője a város szülötte. Nem mintha erről korábban lett volna tudomásom… CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
GABBI, NE CSINÁLD! Ibsen: Hedda Gabler / Miskolci Nemzeti Színház
Na most akkor mit gondoljon a szegény néző erről a Hedda Gablerről? Hogy egy rémes alak, akinek az okoz örömet, ha tönkreteszi mások életét, vagy hogy áldozat az istenadta, még ha saját maga áldozata is? Szóval ez dilemma, nem kicsi.. és nem is Ibsené. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
GYÓGYÍTHATATLAN Robert Icke: Az orvos / Átrium
Ennél többet nemigen tehettek volna az alkotók a darabbal, amely sajnos gyógyíthatatlan. Miként a benne ábrázolt társadalmi betegségek is gyógyíthatatlannak tűnnek. Ebben élünk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
ÉRTETEK ÉS HELYETTETEK A „K” ügy / Miskolci Nemzeti Színház
Mintha csak szaporodna azoknak a történeteknek a száma, amikről úgy érezzük, időről időre újra el kell őket mondani. Az ok egyszerű: az évszázadok alatt nem tanulunk semmit, cserébe viszont folyamatosan felejtünk. Kohlhaas legyen a talpán, aki ma győzni tud. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
„ILYEN BÉKE JÁR” Szálinger Balázs: Kályha Kati / Radnóti Színház
Igazán hangulatos a Kályha Kati című előadás első felvonása. Kocsma, kályha, kedves kocsmáros, szórakoztató buffo-páros (nem énekelnek ugyan), jövés-menés, tablóféleség. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
