Ifj. Vidnyánszky Attila nagy érzelmi és értelmi amplitúdójú gyulai III. Richárdja jóval több egy nyári kalandnál: a telitalálatok és megoldatlanságok széles választékából az előbbiek az emlékezetesebbek. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Szikszai Rémusz rendezéseinek központi témája az egyén és a hatalom egyenlőtlen viszonya. A rendszer elleni fellépés, egyáltalán: bármiféle ellentmondás lehetetlenségéből fakadó tragédia. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Amikor az első epizód második percében felbukkant a képernyőn egy öltönyt-nyakkendőt viselő pesti színigazgató, rögtön világossá vált, hogy a Csak színház és más semmi jószerint még futó érintkezést se vállal a kortárs valósággal. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Pörgős, vidám és optimista ez a Liliomfi; a darab is jól végződik, a szerelmesek egymáséi lesznek, a játszó személyek pedig a legjobb úton járnak, hogy célhoz érjenek: teátristák legyenek, ha egyszer annyira akarják. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A kérdés, hogy ki viseli a nadrágot. Nem képletesen, hanem a valóságban. Merthogy a zöld nadrág minden lányt megigéz – legalábbis a megigézett lány szerint. Persze, nem a nadrág igéz, hanem aki hordja. És naná, hogy nő van a nadrágban. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Nyílik az olló, és nyílik a bicska a zsebben; sorra szépülnek a társadalom szerencsésebb tagjait kényeztető létesítmények, miközben szociálisan érzékeny tagtársaink néma, olykor kiáltó döbbenettel veszik tudomásul, hányan kerülnek közülünk kényszerpályára, ahonnan nyílegyenes sztráda vezet a perifériára. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.