Tizenötmillió magyar színházát fogja igazgatni, ha betartja a szavát Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházban. Ne tegye. PARÁSZKA BORÓKA ÍRÁSA.
Vidnyánszky Attila
NE ÍGY, HA KÉRHETEM…
LEGYÜNK DESPOTÁK Pályáztatás vagy kinevezés?
„A választott politikusok – legyenek állami vagy önkormányzati vezetők – az általuk felügyelt kulturális intézmények vezetőiről jelenleg nem dönthetnek közvetlenül. Ehelyett egy több sebből vérző, a szereplőket is sokszor megalázó helyzetekbe hozó, sokak szerint álszent procedúrának a részesei, miként maguk a pályázók is.” SCHILLING ÁRPÁD ÍRÁSA.
NYÍLT LEVÉL VIDNYÁNSZKY ATTILÁNAK Imre Zoltán és Hudi László levele
Más kulturális lapokhoz hasonlóan mi is közzétesszük Imre Zoltán színháztörténész és Hudi László rendező nyílt levelét, melyet Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház leendő igazgatójához intéztek.
HAGYOMÁNNYAL SZEMBEN Csokonai Fesztivál / Csokonai Színház, Debrecen
A Csokonai Színház ambiciózusan, egy hetes „ünnepi” fesztivállal kezdi a 2012/2013-as évadot azért, hogy egybegyűjtve mutassa fel az elmúlt években Debrecenben született értékeket. KRICSFALUSI BEATRIX ELEMZÉSE.
GONDOLATOK A KRITIKÁRÓL ÉS A NYILVÁNOSSÁGRÓL Vita a kritikáról a Revizoron, 7.
A Revizor szerkesztői kérték, gondolkodjak, mit tudnék mondani a kritikáról, illetve a lapban folyó kritikavitáról. Utóbbiról azt, hogy szerintem időszerű és hasznos, az előbbiről pedig néhány hívószó jutott eszembe először. UGRAI ISTVÁN ÍRÁSA.
SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ SZÍNIKRITIKA? Vita a kritikáról a Revizoron, 3.
Bogdanov Edit sommás egyszerűséggel fogalmazza meg a kérdést: „Szükség van-e kritikára?” Később kiderül, a színikritikára gondol. A különbségtétel viszont fontos lenne, hiszen irodalom és színház legalább annyiban különbözik egymástól, mint amennyi átfedés van közöttük. Ebből adódóan a hozzájuk kapcsolódó műfajok is lényegesen eltérnek egymástól. BOLDOG ZOLTÁN ÍRÁSA.
FÉTISMAJOM ÉS PÓKEMBER A 24. JAK-táborról
A huszonnegyedik JAK-tábort az irodalom és a digitális kultúra tematikája foglalta keretbe. Ennek megfelelően a beharangozás is (részben) videókkal történt. Az egy hét alatt legalább tíz video-tudósítás, több száz kép és rengeteg szöveg is megjelent a táborról, és ez még csak a kezdet. KUPA JÚLIA ÖSSZEFOGLALÓJA.
TIPEGŐ Mária / Szegedi Szabadtéri Játékok
A híre megelőzte, bár az jobbára csak azt sulykolta, hogy új, musical és grandiózus, meg hogy „bátran reflektál az abortusz kérdésére”. A részletek elsikkadtak, tán azért, mert a megvalósítás módjával nem is illik foglalkozni egy olyan felemelő téma kapcsán, mint Mária fogantatása. IBOS ÉVA ÍRÁSA.
IN CHIESA? Puccini: Tosca / Miskolci Nemzetközi Operafesztivál 2012
Sokat tűnődtem azon, hogy az új vezetéssel működő Miskolci Operafesztivál arculatváltásának fő motívuma a megszüntetve megőrzés vagy pedig a megőrizve megszüntetés volt-e. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
ESZMÉK KÖZT AZ ŰR Madách Imre: Az ember tragédiája / Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház – Csokonai Színház
Vidnyánszky Attila színházi nyelvének ismerete várakozásokat ébreszt. Sikerül-e Madách szentenciózus nyelvezetének színházi kifejezést adni? Képes-e felbontani az üzenetet közvetítő zárt drámai struktúrát, megújítani a Tragédia-rendezések hagyományát? KRICSFALUSI BEATRIX KRITIKÁJA.
ÁTALAKÍTVA – KISZOLGÁLTATVA Megalakultak az Előadó-művészeti Bizottságok – Senki nem képviseli a legelismertebb fővárosi színházakat
A miniszter döntött: múlt héten megalakult a Színház-, a Tánc- valamint a Zeneművészeti Bizottság. A legnagyobb lobbi a színháznál volt, itt a finanszírozási rendszer aljáig ette be magát a politika. NAGY GERGELY MIKLÓS ÖSSZEFOGLALÓJA.
PARADIGMAVÁLTÁS? Kodály: Háry János / Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Budapesti Nyári Fesztivál 2011
Pár évtizede még elképzelhetetlen lett volna, hogy Kodály Zoltán emblematikus színpadi művét, a Háry Jánost ritkaságként köszöntsük a Margitszigeten. BÓKA GÁBOR CIKKE.
LÁTVÁNYOSSÁG Madách Imre: Az ember tragédiája / Szegedi Szabadtéri Játékok 2011
Monumentális díszletben, sok statisztával, neves színészek közreműködésével készült Vidnyánszky Attila Tragédia-értelmezésének harmadik, az előző kettőt magába olvasztó, de azokat nem meghaladó verziója. NÁNAY ISTVÁN ELEMZÉSE.
KITÖRÉSI ALTERNATÍVÁK Alternatívok ég és föld között / POSZT 2011
Felfokozott várakozás előzte meg azt a beszélgetést, ahol a független társulatok jövőjéről esett szó. Az eseményen nemcsak az érintettek kaptak megszólalási lehetőséget, hanem a függetlenek helyzetét másképp elgondoló Vidnyánszky Attila is. Ő azonban délelőtt megsértődött. NAGY GERGELY MIKLÓS ÍRÁSA.
NYOM NÉLKÜL Edward Albee: Peter és Jerry – Állatkerti történet / Thália Színház, Budapesti Tavaszi Fesztivál 2011
A Vidnyánszky Attila rendezte előadás legfőbb jellegzetessége, hogy a rendező összetéveszthetetlen kézjegye semmilyen módon nem fedezhető fel rajta. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
