Volt itt minden ezen az estén – minden, amit tud ez a színház: nevetés, megrendülés, kihívás, merészség, lazaság, elegancia, szellem, humor, profizmus, fegyelmezettség, találékonyság; szóval ami volt, az a mindent bele. Alapvetően tán koncert. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A Klara és a nap az idei évad egyik legfelkavaróbb előadása. Habár 2082-ben játszódik a történet, egy pillanatig se higgyük, hogy arról szól, hova tartunk. Arról szól, milyenek vagyunk. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Ritka tünemény egy olyan alkotás, ami értő módon beszél a videójáték-függőség okairól és veszélyeiről, de hajlandó bemutatni a gaming előnyeit is. A Donkihóte-projekt mindezt teljesíti és igyekszik társadalmi szintre tágítani a problémát. KESZTE BÁLINT KRITIKÁJA.
A bivalybasznádi Scala egy málló, széteső, beázott rehabilitációs központ, amelynek függő, zömmel drogos lakói Shakespeare komédiáját adják elő Vazul, a színházterápiás segítő betanításában. Az eredmény távolról sem ugyanaz lesz, mint a charentoni elmegyógyintézet Marat történetét játszó ápoltjai esetében; közbeszól a drog, a vízió – no meg Bodó Viktor. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
És akkor a legrosszabb időkben megjelennek új csapatok, keresnek új utakat, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy nézzük őket, mert érdemes, és nem mellesleg segítsük a megmaradásukat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Nem mindennap élvezheti az ember Tom Waits zenéjét színházban, az meg pláne kuriózum, ha Robert Wilsonnal és William S. Burroughs-zal közös fekete komédiája végre a maga szürreális, pokoli pompájában tárul elénk. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Sokadszor kezdek neki ennek a kritikának, kerülgetem a lényeget, hogy majd a végén az lesz a csattanó. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Lakos Nóra első nagyjátékfilmjében Kerekes Vica markáns jelenléttel uralja a vásznat, s ha a néző el tud tekinteni az alapszituáció teljes irrealitásától és a film széteső szerkezetétől, akkor végső soron korrekt, visszafogott romantikus vígjátékot kap. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
„Mindenható Isten, ki más volnék én, mint az a félelem, amelyet ébresztek másokban?” – szól Aigiszthosz, a koporsókból kirakott város beteg és boldogtalan ura. Körötte országrohasztó kushadás. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Ígéretes. Ezt a jelzőt próbálom visszatornázni a valódi helyére, visszaszerezni neki a saját, normális jelentését. Egy izgalmas színházi fogalmazásmód ígéretes megjelenését láttam az Örkény Színház Édes Anna című előadásában. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A THEALTER-t a szokásokhoz híven a művészeti vezető nyitotta. Balog József performanszai mindig a pillanat esetlegességére és a tudatosság illékonyságára hagyatkoznak. És meghagynak az emlékezetnek egy-egy gesztust. Idén a napszemüveg fölé emelt, taposásra készülődő láb kerül az adattárba. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Nem lepődtem volna meg egy kicsikét sem, ha a harmadik felvonásban bebóklászik a színpadra egy vak komondor. De Mohácsi most „finomban” nyomja. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Secondhand című előadás minden epizódja a dicstelenül kimúlt (?) Szovjetunióról szól, az előadás egésze azonban belőlünk, nem-szovjetekből épül és rólunk mesél. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Nem Alekszijevics világa a Secondhand című előadás, hanem a kelet-európai emlékezetpolitika kis tükre: egyszerre van jelen benne amnézia, nosztalgia és egy mitizált posztszovjet társadalomkép. KOLLÁR ZSUZSANNA KRITIKÁJA.
Henrik, az ötödik (Nagy Zsolt), másnaposan és kialvatlanul hunyorog a frissen elnyert hatalom fényében. Szájszéle remeg, de fegyelmezett, elszánás és félelem uralja. Okkal. Ő aztán tudja, mi lakik népe szívében. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.