A Reactorral (hivatalos nevén: Reactor de creație și experiment) először akkor találkoztam, amikor a Trafóban vendégszerepeltek a Váróterem Projekttel közösen létrehozott 99,6% című előadásukkal. Ez egy úgynevezett színházi-kulturális kísérlet volt, amelyben erdélyi magyar és román fiatalok személyes történeteiken keresztül bizonyították be, sokkal több van, ami összeköti a két nemzetet, mint ami elválasztja. Nagyon szép előadás volt – meg is kapta a 2018-ban induló első Halász Péter-díjat. Majd legközelebb idén találkoztam velük egy nagy nemzetközi showcase-en, ahol egy uniós projekt keretében több ország mutatott be egy-egy kísérleti előadást Portugáliában. Az itt látható előadás (Circle) központi kérdésfelvetése is rendkívül izgalmas volt: hogyan határozza meg, illetve teszi láthatóvá a tér – konkrétan a közpark tere – a társadalmi különbségeket. Aztán legutóbb ellátogattam Kolozsvárra, a Reactor showcase-ére, ahol két napot töltöttem, és két figyelemreméltó előadást is láttam.
A Reactor a kolozsvári Petőfi Sándor utcában található – van egy saját épülete, benne egy kis kamaraterme. Vezetői Oana Mardare és Doru Taloș, a társulat huszonhét művészből áll – ők főleg román fiatalok, kivéve a szintén csapattag Pál Emőkét (akit egyébként jelenleg Szauer Lilla És miért, hogy az éjszaka című új előadásában is láthat a budapesti közönség a Trafóban). A csapat főbb érdeklődési körei a klasszikus dramaturgia helyett új formák és utak keresése, a kutatás és a kísérletezés, a nemzetközi együttműködések és a történeti-társadalmi témákra való érzékeny reflexió. A következőkben tárgyalt The Dream és Wonders of Transylvania is nagyszerű példa minderre.
A The Dream (román címén: Visul) egy romániai színművészeti egyetemen játszódik (feltehetően a kolozsvárin), ahol a hallgatók épp Shakespeare Szentivánéji álom című drámáját próbálják. A próbákat egy nagy tekintélyű művésztanár vezeti, aki inkább amolyan spirituális gurunak tűnik, mint oktatónak már az első pillanattól fogva – az előadás kezdetén azonban még inkább látjuk őt szánalmasan viccesnek, mint veszedelmesnek. Az előadás nagy truvája, hogy szép lassan vezet be minket a sötét erdőbe, úgy, hogy közben azt hiteti el velünk, hogy wellness-hétvégére indulunk. Az Alexa Băcanu által írt és a Dragoș Alexandru Mușoiu által rendezett előadás ugyanis egy musical, amelynek dalai elidegenítő songok. Ezek igen sokszor teszik nevetség tárgyává azt a furcsa közmegegyezést, miszerint a művész dolga az önfeláldozás és az önfeladás lenne a művészet érdekében. A történet akkor kezd el egyre súlyosabb és riasztóbb lenni, amikor kiderül, a hatalommal rendelkező művésztanárguru úgy gondolja, hogy a gondjaira bízott diákjai feláldozhatók. Így hát, akik épp nem akarták volna feláldozni magukat a művészet oltárán, azok is kénytelenek lesznek megtenni – mégpedig igen változatos módokon. Határsértés, hogy a nagy hatalmú tanár valakit egyszerűen csak levegőnek néz, de vannak itt természetesen súlyosabb helyzetek is: arra kényszeríteni a diákokat, hogy egymást pofozzák, úgy tűnik, legalább annyira ostobaság, mint amennyire kellemetlen azok számára, akiknek végre kell ezt hajtaniuk, a diáklányok levetkőztetése és megalázása pedig ennek a „pedagógiai módszernek” alapvető kelléke, ahogy, gondolom, nem vagyunk meglepve, szexuális szolgáltatásaikat is minimum illik felajánlaniuk az őket tanító nagy művész számára.
Jelenet a The Dream című előadásból. Fotó: Vlad Braga. Forrás: Reactor
A szövegkönyv és a rendezés azért különleges, mert tökéletes arányban adagolja a humort és a rettenetet. Így az előadás érzelmi hullámvasúttá válik elképesztő mélységekkel és magasságokkal. A történetet egy dal keretezi például, ezt halljuk először és utoljára: arról szól, hogy amit a színpadon látunk, az nem a valóság, csak fikció. Ez az előadás elején még vicces V-effektnek tűnik csupán, hiszen ki látott már olyan musicalt, amelynek kezdetén a színészek dalban leplezik le saját magukat, és húznak határt színpadi és hétköznapi énjük közé? Aztán az előadás végén, amikor a fiatalokat ért sok borzalmat – amelyek, ha nem is egy az egyben ugyanígy, de lényegét tekintve biztos vagyok benne, hogy megtörténtek a valóságban is – végignéztük, nagyon máshonnan szólal meg ez a szöveg. A dal ugyanaz, csak nekünk már nem mosolyogni, hanem sírni volna kedvünk tőle.
Különben a tavalyi év végén a romániai Egyetemi Etikai és Menedzsment Tanács (CEMU) közreadott egy kimutatást, ami szerint 76 állami és magánegyetem közül 22-ben regisztráltak szexuális zaklatási esetet az elmúlt évek során, köztük vannak olyan egyetemek, ahol egyszerre többet is. Borzasztó hely ez a Románia, ugye? Még szerencse, hogy Magyarországon nem készülnek ilyen kimutatások!
Színház a színházban helyzetet dolgoz fel a Boross Martin által rendezett Wonders of Transylvania című előadás is, amely azt a kérdést teszi fel, hogy vajon nem hiú ábránd-e azt hinnünk, hogy a színház (meg általában a kultúra) fontos terepévé tud válni az egymásra találásnak és a konfliktusok kezelésének. A történet szerint egy kis erdélyi társulat egy külföldi pályázaton pénzt nyer arra, hogy készítsen egy előadást az erdélyi román–magyar együttélés szépségeiről, nehézségeiről. Ehhez pedig meghívnak Budapestről egy szakmájában elismert rendezőt, akinek természetesen lövése sincs a román–magyar együttélés szépségeiről és nehézségeiről. Ugyan nem tudok sokat a valódi, Boross Martin rendezte előadás gazdasági hátteréről, de könnyen el tudom képzelni, hogy a fikcióhoz valamilyen módon a valóság adta a hátteret.
A történet tehát ennek az előadásnak a próbafolyamatán vezet végig bennünket. A habókos magyarországi rendező közösségi alkotófolyamat során igyekszik kibogozni a nemzetiségi szálakat és viszonyrendszereket, és valamiképpen közös nevezőre juttatni a csapatot, ám ahogy telik-múlik az idő, ő egyre kevésbé ért bármit is, amibe szép lassan belebetegszik. Pál Emőke rendezőfigurája abszurd és vicces, a kegyelemdöfés számára az, hogy a színészektől (Alexandra Caras, Szilárd Gáspár-Barra, Rebeka Kolcza, Oana Mardare, Tavi Voina) születésnapi ajándékként egy Drakuláról szóló könyvet kap, amelynek esti olvasása folyamatos rémálmokkal gyötri, végül el is menekül a feladat elől.
Jelenet a Wonders of Transylvania című előadásból. Fotók: Váczi Rolnand. Forrás: Reactor
És hogy mi újság van Erdélyben? A pályázati pénz miatt sok helyről összeverődött alkalmi társulat a maga értelmiségi módján tulajdonképpen modellezi azt, ami a fikció szerint a körülöttük lévő világban történik. Mint különböző híradófelvételekből megtudjuk ugyanis, az országban éppen népszavazást tartanak Erdély autonómiájáról, emiatt pedig zavargások törnek ki, amelyek részben meg is hiúsítják a reprezentatívnak szánt előadást, amely a két nemzet összefogásának fontosságát lenne hivatott hirdetni.
A Wonders of Transyvania viccesen felerősít egy csomó Erdéllyel kapcsolatos sztereotípiát és közhelyet, illetve megmutatja azt is, hogy az egy országban élő emberek miként tudnak időnként párhuzamos univerzumokba kerülni. Persze, ez megtörténik Magyarországon is, mint tudjuk, de az talán mégsem mindegy, hogy egyazon ország történelméről két különböző nemzet összebékíthetetlen narratívája él egyszerre. Például, nem tudom, tudták-e, hogy Mátyás király valójában román volt.
A történet szomorú vége pedig az, hogy hiába az egymás megismerésére való törekvés, ha az felületes, és főleg: ha nem őszinte. Alapvető probléma itt ugyanis, hogy az összeálló csapat tagjai számára a cél nem a találkozás, hanem a pályázat teljesítése és a művészi megmutatkozás lehetősége, amely – állítja az előadás – kikényszerítése csak az egymásra figyelésnek, így szükségképpen tartalmatlan is. Remélhetőleg a valós alkotófolyamat ennél sokkal jobb hangulatban zajlott!
A The Dream című előadás adatlapja itt, a Wonders of Transylvania című előadás adatlapja itt található a Reactor weboldalán.