GÖRBERSDORF SÖTÉT ÁRNYAI Olga Tokarczuk: Empuszion / Vince Kiadó
Fiatal férfi érkezik egy dél-sziléziai tüdőszanatóriumba az első világháború előtti évben. Nem, nem a Varázshegy könyvismertetője kezdődik így, hanem a Nobel-díjas Olga Tokarczuk Empuszion című új regénye, ami persze megidézi Thomas Mannt, tárgyává teszi a rémisztő természetet, a testet, a családot és a nőket. GAJDOS NÁRCISZ RECENZIÓJA.
A MUZSIKA GRANDJA Richard Linklater: Blue Moon
Az a baj vele, hogy nem működik igazán. Nem hiszem el a szerelmet – ha kellett volna hinni benne. Mert a fő szál a munkakapcsolaté, az épp eltűnő, huszonöt éves együttműködésé, de hogy ne egyetlen lábon álljon a történet, még idekerekítettek egy — a másik nem egy szép, fiatal tagjához
„BRUSCON ENGEM IS SZÉTSZED” Beszélgetés Pelsőczy Rékával és Alföldi Róberttel
Az Orlai Produkció új bemutatója Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A főpróbahét elején beszélgettünk a címszerepet játszó Alföldi Róberttel és a rendező Pelsőczy Rékával barátságról és bocsánatkérésről, szövegtanulásról és örvényről. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
SZEMESNEK ÁLL A Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház kohéziós pályázatáról
A pályázati beszámolóból egy szakmai alvállalkozókra és tanárokra alapozott TIE („Theatre in Education”) programsorozat rajzolódik ki, amire a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Ház mint fő konzorciumi tag 207 673 878 forint uniós pénzt kapott. Szép összeg. PROICS LILLA ÍRÁSA.
KORTÁRSAK? KLASSZIKUSOK? Az Akram Khan Company és a Cie. Marie Couinard előadásai / ImPulsTanz, Bécs
Az ImPulsTanz földrajzi közelsége arra csábít évtizedek óta, hogy minden nyáron legalább néhány estére kiugorjak Bécsbe. Ez a fesztivál ugyanis jóval többet ad annál, mint amit egyébként egy-egy vendégjáték nyújtani tudna, mert a szervezők rendszeresen visszahívják a kortárs tánc meghatározó személyiségeit, így nyomon lehet követni egy-egy alkotói életmű alakulását, kanyarulatait, szárnyalását vagy megtorpanásait – mintha az évek egymásutánja egy élőben formálódó „összkiadást” nyújtana. FUCHS LÍVIA ÍRÁSA.
„AZ ÁRTATLANOK GYÖTRŐ BŰNTUDATTAL ÉLNEK, A BŰN PEDIG TELJESEN RELATIVIZÁLÓDOTT” Interjú Kárpáti Péterrel
Rühes kutya címmel mutatja be legújabb előadását Kárpáti Péter barátaival és alkotótársaival közösen a Trafóban szeptember 20-án. A történet egy minden elemében abszurd bodrogközi népmeséből indul ki, de megfelelő távolságba rugaszkodik tőle. Kárpáti Péterrel a készülő előadás kapcsán a bűn, a bűnhődés és a bűntudat témáit jártuk körül. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
Hirdetés
KALAMAJKA, CSIHIPUHI, DÍNOMDÁNOM, HAJCIHŐ Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában / Miskolci Nemzeti Színház, Városmajori Szabadtéri Színpad
Carlo Goldoni klasszikusa, a Csetepaté Chioggiában (vagy: A chioggiai csetepaté) olyan esernyőváz, amelyre a rendező és a társulat közös erővel feszíthet színpompás vásznat. Rusznyák Gábor rendező és a Miskolci Nemzeti Színház társulata bravúrosan oldotta meg a feladatot: a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott előadás életöröme legalább az előadás idejére elkergette fejünk fölül a felhős gondokat. IVÁNYI-SZABÓ RITA KRITIKÁJA.
ÉS EZ DÜBÖRÖG… A Fogi Színháza Egyesület Európai Uniós Kohéziós Pályázata
A gyerekszínház komoly és nehéz terep, nemcsak összetett szakértelmet kíván, hanem komoly felelősség is. És bár vidéken számos csapat verseng a „megszállható” helyekért, tevékenységük sokszor nélkülözi egyik vagy másik elemet. Általánosságban beszélek, teszem hozzá gyorsan. Mert vannak remek vándorelőadások is. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
HA MÁR SUPERMAN IS PUNK, AZ A PUNK HALÁLA James Gunn: Superman
James Gunn megrendezte a legjobb, legviccesebb Supermant Richard Donner ’78-as, műfajteremtő alapfilmje óta. De mire elég ez? SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
R-BESZÉLGETÉS: TÓTH ÁRPÁD Podcast a Csíkszerda vezetőjével
Csíkszerda és -csütörtök, Csíkholnap, Csíkkids, Cheeky, Mezítlábas opera, és ez nem az összes kórusa. Karnagy, előadó, tanár, kutató és zeneszerző. Tóth Árpád szerint, aki a közösségi kóruscsalád mellett a Kórusok Éjszakájának alapítója is, mindenki tud énekelni, és innen már csak egy lépés, hogy ez a tudás élmény is legyen. Tényleg képes mindenkit megénekeltetni. MERÉNYI ÁGNES INTERJÚJA.
JÁTÉK EGY GYENGÉBB LIGÁBAN Hwang Dong-hyuk: Nyerd meg az életed – Squid Game 3 / Netflix
A szebb napokat látott dél-koreai Netflix-sorozat, a Squid Game színvonalzuhanása a harmadik évadával elérkezett a nullponthoz. Hwang Don-hyuk főhősével ellentétben a pénzt választotta, alkotását pedig feláldozta az üres semmitmondás oltárán. VÍZKELETI DÁNIEL KRITIKÁJA.
ÚJ JÓKAI-REGÉNY Szécsi Noémi: Jókai és a nők
Új „Jókai-regény” született Szécsi Noémi tollából. A szerző nőtörténeti szempontból, Jókai anyja, feleségei, nevelt lányai és más nőrokonai szemszögéből rajzolja meg a 21. századi olvasó számára a nagy mesemondó portréját. Visszaemlékezésekre és levelezésekre támaszkodva mutatja meg, hogyan hatottak a nők Jókai személyiségének alakulására, majd hogyan jelentek meg a valóságos nőalakok a regényekben. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF KRITIKÁJA.
LILIOM FÖLÖTT AZ ÉG Molnár Ferenc: Liliom / Burgtheater, Bécs
Philipp Stölzl rendezése a Burgtheaterben nem „egy csirkefogó élete és halála”, címszereplője nem külvárosi Casanova, hanem egy, a társadalom legmélyén élők tanult tehetetlenségével vergődő ember. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
AKIK TÚLÉLIK ÉS AKIK NEM VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál
„Roma színház helyett beszéljünk inkább romák (és barátaik) által művelt színházról” – ebben gyakorlatilag egyetértettek a Roma Hősök külföldi és magyar résztvevői a fesztivál keretében szervezett kerekasztalbeszélgetésen. A fesztivált hetedik alkalommal szervezte meg a Független Színház Magyarország (idén is az Eötvös10 Művelődési Ház társzervezésében), hogy megmutassa a romák (és barátaik) színházának értékeit és rendkívüli sokszínűségét. NÁNAY FANNI BESZÁMOLÓJA.
SOKSZÓLAMÚ SZABADSÁG Beszélgetés Vasile Șirlivel
A bánáti Varjasról indult, zenei világát a multikulturális falusi zenekarok, a barokk zene és a Beatles formálja. Bukarestben színházi, filmes és televíziós munkák után az útja végleg Franciaországba vezeti. Ő találja ki, hogyan szóljon egy parádé zenéje Disneylandben, miközben Tompa Gábor és Silviu Purcărete is a legközelebbi munkatársaként tartja számon. Vasile Șirli története a zeneszerzői szabadság partitúrája. HORVÁTH PATRÍCIA INTERJÚJA.
Hirdetés
FEDETLEN MELLEKKEL A TŰZBE Charlène Favier: Oxana
Az Oxana szépen, alaposan elmesélt történet egy bátor, madárcsontú lányról, aki szembeszállt az ellentmondást nem tűrő rendszerrel. Okszána Sacskó, Oksana Shachko, Оксана Шачко. A FEMEN alapítója, festőművész, aktivista, számkivetett menekült. Charlène Favier filmje végigvezet minket hőse életén, mégsem kerülünk közel hozzá. MESTERHÁZY LILI KRITIKÁJA.
RÓMEÓ ÉS A 28 FACEBOOK-PROFIL Az egri Gárdonyi Géza Színház kohéziós pályázata
Három korosztály, háromszáz résztvevő, egy projekt – népmese, anyanyelvápolás és Shakespeare. A Gárdonyi Géza Színház másfél éves projektje a problémamegoldást, a gördülékeny kommunikációt és műértést helyezte fókuszba. SZABÓ RÉKA DOROTTYA ÍRÁSA.
RÉMDRÁMÁK REHABILITÁCIÓJA Kiss Attila Atilla: Kettős anatómia Shakespeare színpadán – Angol reneszánsz tragédiák a kora újkorban és ma
Ahhoz, hogy megtaláljuk a reneszánsz bosszúdrámák nullfokát, legelőször meg kell értenünk, miben áll az emblematikus értelmezések korposzemiotikai fordulata. OROSZLÁN ANIKÓ RECENZIÓJA.
KOVÁTS ADÉL PÁLYÁZATA A RADNÓTI SZÍNHÁZ IGAZGATÓI POSZTJÁRA
A Fővárosi Közgyűlés június 30-án egyöntetű szavazattal döntött Kováts Adél pályázatáról, aki további öt éven keresztül vezetheti a Radnóti Miklós Színházat, amelynek 32 éve tagja, 2016 februárjától pedig igazgatója is.
A KALAP A HELYÉN MARAD Charles Chaplin: Aranyláz 100 / Puskin Mozi
Forró nyári este, a város szinte élhetetlenül meleg, a Ferenciek tere környékén tapintható a forróság. Mi szakíthatna ki ebből az állapotból, ha nem egy 100 éves film, ami Alaszkába helyezi a sikerért való küzdelmet? A Puskin Mozi közönsége jól rezonált Charlie Chaplin humorára és empátiájára. VIGH MARTIN ÍRÁSA.
GOMBASZEZON MEGLEPETÉSSEL François Ozon: Ha megérkezik az ősz
François Ozon új filmjében egy nyugdíjas asszony próbál zöld ágra vergődni elidegenedett lányával, később mérges gombát tálal fel neki, aztán szellemet lát. Maga sem tudja, mi történik és néha a néző sem, de ez a legjobb az egészben. MESTERHÁZY LILI KRITIKÁJA.
DINÓKKAL MÉG A ROSSZ FILMEK IS JOBBAK Gareth Edwards: Jurassic World: Újjászületés
Az Újjászületés hiába hoz vissza valamit az első Jurassic Park hangulatából, ez csak arra elég, hogy ne ebben a körben haljanak ki Spielbergék dinoszauruszai. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
NINCS ROSSZ FORMÁBAN Joseph Kosinski: F1
Miután a levegőben már bizonyított, legújabb látványmozijában most a hajtűkanyarokat és a kerékvetőket támadja a Jerry Bruckheimer–Joseph Kosinski producer–rendező páros. A nemes egyszerűséggel csak F1 címre keresztelt sportfilmjük egy klasszikus visszatérés-történet apropóján igyekszik hangulatképet festeni a lóerők adrenalingőzös világáról. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
A VÁROSI FÁK ÜNNEPE Budapest100: KÖZ/ZÖLD
Május 23-án, a Budapest100 idei sétanapjának reggelén viharos szélben, potyogó esőben baktattam fel a Gellért-hegyre, a kiválasztott programom találkozópontjához. Már éppen elfogott a csüggedés, amikor találkoztam kalandra kész alkalmi sétatársaimmal, és néhány percig nagy levegőket véve csodáltam az alattunk feltáruló várost. Akármilyen is a helyzet, Budapest még mindig lenyűgöző, tele felfedeznivalóval. ŐRY JÚLIA ÍRÁSA.
















