GÖRBERSDORF SÖTÉT ÁRNYAI Olga Tokarczuk: Empuszion / Vince Kiadó
Fiatal férfi érkezik egy dél-sziléziai tüdőszanatóriumba az első világháború előtti évben. Nem, nem a Varázshegy könyvismertetője kezdődik így, hanem a Nobel-díjas Olga Tokarczuk Empuszion című új regénye, ami persze megidézi Thomas Mannt, tárgyává teszi a rémisztő természetet, a testet, a családot és a nőket. GAJDOS NÁRCISZ RECENZIÓJA.
A MUZSIKA GRANDJA Richard Linklater: Blue Moon
Az a baj vele, hogy nem működik igazán. Nem hiszem el a szerelmet – ha kellett volna hinni benne. Mert a fő szál a munkakapcsolaté, az épp eltűnő, huszonöt éves együttműködésé, de hogy ne egyetlen lábon álljon a történet, még idekerekítettek egy — a másik nem egy szép, fiatal tagjához
„BRUSCON ENGEM IS SZÉTSZED” Beszélgetés Pelsőczy Rékával és Alföldi Róberttel
Az Orlai Produkció új bemutatója Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A főpróbahét elején beszélgettünk a címszerepet játszó Alföldi Róberttel és a rendező Pelsőczy Rékával barátságról és bocsánatkérésről, szövegtanulásról és örvényről. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
„RÖNTGENKÉP AZ ALKOTÁS FOLYAMATÁNAK TÉBOLYÁRÓL” Beszélgetés Ördög Tamással
Japán kultúrsokk inspirálta a Dollár Papa Gyermekei új előadását, amit let’s go japan with the kids címmel november 14-én mutatnak be a Trafó nagytermében. A darabot Kiss-Végh Emőkével közösen Ördög Tamás írta és rendezi, akivel nemcsak az utazásról, hanem társulatuk helyzetéről és a tanításról is beszélgettünk. HOLLÓSI ZSOLT ÍRÁSA.
TÖRHETETLEN LELKEK TÖRETÉSE Fenyvesi Orsolya: Leláncolt Prométheusz / Tér 12 Kulturális Egyesület, Szkéné Színház
Fenyvesi Orsolya szövegével, Viktor Balázs rendezésében a Leláncolt Prométheusz már-már egzisztencialista drámává formálódik, ahol a közönyében kegyetlen, válaszképtelen hatalmi renddel szemben a hős számára a szenvedés nem pusztán büntetés, hanem tudatos döntésként az önazonosság és a szabadság kifejezése. LAPPINTS ESZTER KRITIKÁJA.
DALOK A MEDENCÉBŐL A szerelem természete – A természet szeretete / Koncert a Dohnányi Kertben
A hajdani budai Dohnányi-villa kertjében évente két alkalommal koncertet szervez a Dohnányi Kert Egyesület a zeneszerző emlékének ápolására és a kert megőrzése érdekében. Két koncert minden nyáron egy varázslatos kertben; civil kezdeményezés, polgári hagyomány és profi zenészek. MERÉNYI ÁGNES BESZÁMOLÓJA.
Hirdetés
„PRÓBÁLKOZTAM, HOGY ÖNMAGAM LEGYEK.” Bálványállítás. El Kazovszkij kiállítása / Godot Galéria
Élesen emlékszem arra a pillanatra, amikor először álltam El Kazovszkij művei előtt. Művészettörténet szakos egyetemista voltam, a pécsi Modern Magyar Képtárba mentünk tanulmányi kirándulásra. Azt rögtön felfogtam, hogy valami olyasmit látok, amit soha korábban; olyan titokzatos, idegen és érzéki világba kalauzol a művész, amely elemi erővel borul rám. ŐRY JÚLIA ÍRÁSA.
CSÁKI JUDIT NOVEMBERI KULTURÁLIS AJÁNLÓJA
A kulturális szezon első erős hónapja, az október ugyan lefutott, de novemberre is maradt még a lendületből: van színház, könyv, film, kiállítás, cirkusz, itthon és külföldön. Lehet jönni, menni, nézni, hallgatni, olvasni. CSÁKI JUDIT AJÁNLÓJA.
DUA LIPA ÉS AZ ISTENEK NYELVE Interjú Fenyvesi Orsolyával és O. Horváth Sárival új szkénés bemutatóik kapcsán
Két izgalmas új szöveg színpadra állítását láthatja a Szkéné közönsége az idei őszi szezonban. Az egyik egy görög dráma, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszának újraírt változata, a másik pedig – a Dua Lipa hazatalál – egy minden ízében kortárs drámaszöveg. A két szöveg írójával, Fenyvesi Orsolyával és O. Horváth Sárival beszélgettünk alkotófolyamatról és eredményekről. PUSKÁS PANNI INTERJÚJA.
A MULTIVERZUM FOGSÁGÁBAN Békeharcos, 2. évad / HBO Max
A Békeharcos továbbra is napjaink egyik legjobb képregény-feldolgozása lehetne, ha nem kellene betagozódnia James Gunn stúdiófőnöki ambícióiba. BECSÁGH DÁNIEL KRITIKÁJA.
NYOMOKBAN SZÍNHÁZAT IS Kemény Lili: Az orosz barát / Örkény Színház
Kemény Lili az Örkény Színház felkérésére írt színdarabot az elmúlt huszonöt évünkről, de ez lehetne akár harmincöt is, valamint a jelenetek amolyan cseppben a tenger-féle sűrítményként működnek. Legalábbis a szándék szerint, gondolom. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A RÓZSA AZ RÓZSA AZ RÓZSA AZ RÓZSA. MEG ANYA. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg / Teatro Fredy, Gniezno
Magyar alkotók vitték színre A kis herceget a lengyelországi Gnieznóban. Az előadás nagy erénye, hogy 12 éven felülieknek szánták. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
DOBJUNK MINDENT A FALRA, ÉS LÁSSUK, MI TAPAD MEG Knower / Magyar Zene Háza
A Knower zenéje nem attól szórakoztató, hogy átmossa az agyunkat giccsel és/vagy trash-sel (mint itthon a mulatós vagy a trap), de nem válik „fárasztóvá” sem (mint a műértést és figyelmet követelő muzsika). Ez a zenehallgatás se nem munka, se nem pihenés – egyszerűen szórakozás. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA KRITIKÁJA.
HÁZASPÁRBAJ A TERASZON Beszélgetés Alexandru Popával
A boldogság titkára derül fény az Orlai Produkció új bemutatójában: Rusznyák Gábor rendezi a román drámaíró, dramaturg, Alexandru Popa művét, amely a házastársi hűség és hűtlenség témáját szokatlan szemszögből vizsgálja. A darab szerzője ragaszkodott az írásos interjúhoz, így levélben beszélgettünk a színpadi konfliktus szükségességéről, a zárt színpadi tér szépségéről és arról, hogy miért barátságtalan színháznéző. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
POLONÉZ Ignacy Jan Paderewski portréja
A jelentékeny lengyel zongorista, zeneszerző, politikus és filantróp nevével kamaszkoromban találkoztam először, amikor kevéssel később megszakadó zongoratanulmányaim addigi csúcspontján tanárnőm Chopin-keringők megtanulását rendelte el, és az antikváriumban beszerzett, halvány mustársárga borítójú valcerkötet belső címlapján elegáns betűkkel ott állt a neve: Ignacy Jan Paderewski. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.
Hirdetés
A TÁNCNAK NINCS VÉGE 9. BODY.RADICAL Nemzetközi Előadó-művészeti Fesztivál
Hazai finanszírozás és támogatás hiányában idén véget ért a BODY.RADICAL, a több mint tizenöt éves múlttal rendelkező, nemzetközileg jegyzett, a kultúrák találkozásáról szóló (butoh) táncos fesztivál. Sokan ezzel együtt lehet, hogy még sosem hallottak róla – többé pedig már nem is fognak. CSEH DÁVID BESZÁMOLÓJA.
FÉNYBŐL ÉS PORBÓL Interjú Esther Kinskyvel
Esther Kinsky német író, költő és műfordító a kétezres évek elején költözött Budapestre, majd a magyar Alföld felfedezésére indult. Battonyán egy rég bezárt, romos mozira bukkant, amelyet helyre akart hozatni és újra akart indítani. A Messzebb látni című kötet ennek a lehetetlen vállalkozásnak a lenyomata, egyszerre leírás, útinapló és esszé Magyarországról, a magyar vidékről, a látásról és a közösségteremtésről. MESTERHÁZY LILI INTERJÚJA.
ÖSSZEILLŐ MŰVEK, ÖSSZEILLŐ ELŐADÓK Budapesti Fesztiválzenekar: Saint-Saëns, Csajkovszkij / Müpa Budapest
Rápillantva a Budapesti Fesztiválzenekar október eleji, Müpa-beli koncertjeinek műsorára, a kritikus úgy érezte: Saint-Saëns h-moll hegedűversenye és Csajkovszkij Manfréd-szimfóniája nem illik össze. Aztán a hangverseny meggyőzte ennek ellenkezőjéről. CSENGERY KRISTÓF ÍRÁSA.
MINDEN CSAK EGYSZER TÖRTÉNIK MEG PerformanszBusz, Trafó
Nincs spoiler, ugyanis a február 28-i PerformanszBusz második útja máshova vezet, más művészekkel, más kutatókkal, más témákkal alkot és köti majd le egy más közönség figyelmét. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
APÁTLANUL, ELHAGYATVA Nemes László: Árva / Velencei Filmfesztivál
Nemes László Árva című filmjében a 12 éves Andor kálváriáján keresztül az identitás univerzális témáját járja körül és a második világháború után apa nélkül maradt nemzedék transzgenerációs traumáját dolgozza fel. KISS DALMA KRITIKÁJA.
KÉT SZERELMESPÁR Michael Shanks: Együtt
Michael Shanks könnyed, szellemes body horrorjában egy vergődő kapcsolat történetét látjuk, amely fokozatosan jut el a legmélyebb kérdésig: hol húzódik a határ két szerelmes ember között, akik minden akadályt legyőzve kívánnak eggyé válni. A való életben is házaspár Alison Brie és Dave Franco kettőse remekül működik ebben a vicces, szórakoztató és elgondolkodtató filmben. MESTERHÁZY LILI KRITIKÁJA.
BIBLIA-BESTOF Szokács Eszter: Bibliai történetek / Csimota Kiadó
A Biblia történeteit meséli, írja újra gyerekeknek Szokács Eszter a Csimota Kiadó sorozatában. Ezúttal azonban nem egy újabb gyerekbibliát nézegethetnek az olvasók (és szüleik), hanem a legismertebb bibliai történeteket kapják kézhez kötetenként. Nagy Norbert remek rajzai humorral és élettel töltik meg a Bibliai történetek köteteit, a Kezdetbent, a Mózest, a Józsefet, a Királyokat, a Krónikákat és a Jézust. Csak remélhetjük, hogy egymás után születnek majd a folytatások. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF RECENZIÓJA.
ALKALOM SZÜLI? Bróker Marcsi, RTL+
Zámbó Jimmy után az RTL új prémiumsorozata egy újabb ellentmondásos híresség, D. Sándorné Nagy Mária történetét dolgozza fel, aki egy kockás füzetben számontartott befektetéseivel egy fél várost megkárosított. Morális lecsúszásról szóló történet még soha nem volt ennyire szerethető. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA.
MIELŐTT A DISNEY-HERCEG PIHENNI TÉRT III. Krúbi és a végső leszámolás, Budapest Park
Szeptemberi koncertjével Krúbi lezárta a III. Krúbi-érát: a radikális politikai üzenetek most sem hiányoztak, azonban a korábbi kreatív megközelítésekből most kevesebb jutott. BORBÍRÓ ALETTA KRITIKÁJA.
















