GÖRBERSDORF SÖTÉT ÁRNYAI Olga Tokarczuk: Empuszion / Vince Kiadó
Fiatal férfi érkezik egy dél-sziléziai tüdőszanatóriumba az első világháború előtti évben. Nem, nem a Varázshegy könyvismertetője kezdődik így, hanem a Nobel-díjas Olga Tokarczuk Empuszion című új regénye, ami persze megidézi Thomas Mannt, tárgyává teszi a rémisztő természetet, a testet, a családot és a nőket. GAJDOS NÁRCISZ RECENZIÓJA.
A MUZSIKA GRANDJA Richard Linklater: Blue Moon
Az a baj vele, hogy nem működik igazán. Nem hiszem el a szerelmet – ha kellett volna hinni benne. Mert a fő szál a munkakapcsolaté, az épp eltűnő, huszonöt éves együttműködésé, de hogy ne egyetlen lábon álljon a történet, még idekerekítettek egy — a másik nem egy szép, fiatal tagjához
„BRUSCON ENGEM IS SZÉTSZED” Beszélgetés Pelsőczy Rékával és Alföldi Róberttel
Az Orlai Produkció új bemutatója Thomas Bernhard kultikus szövege, A színházcsináló alapján készült. A főpróbahét elején beszélgettünk a címszerepet játszó Alföldi Róberttel és a rendező Pelsőczy Rékával barátságról és bocsánatkérésről, szövegtanulásról és örvényről. JÁSZAY TAMÁS INTERJÚJA.
MEGELEVENEDNEK A KÉPEK Tallinn Treff Fesztivál 2025
A színpadon 3D-s figurák mozognak, egy képernyőről egy rajzolt kislány a koronás férfi kezébe ugrik, Baby Tyler egy cápával barátkozik, miközben egy minden emberségét levetkőző, nyers figura önkívületben ordít. Az évente megrendezett Tallinn Treff Fesztivál négy napon keresztül a bábszínház és a vizuális színház határterületeit feszegeti nemzetközi közönségének, akik a jeges szél ellenére Észtország fővárosába érkeztek, hogy bábtechnikáról, filmtechnikáról és azok határairól beszélgessenek. BÁLINT ZSÓFIA BESZÁMOLÓJA.
„A ZUHANÁS: TEHETETLENSÉG” Alberti Zsófi és Khaled-Abdo Szaida: Védőháló / Dante Közösségi Alkotótér
Az öngyilkosság témája az (ál)szemérmes hallgatás helyett minél szélesebb társadalmi diskurzust igényelne, de már maga a szó is pontosan jelzi, mennyi indulat, félelem, szorongás sűrűsödött össze körülötte. Az Alberti Zsófi és Khaled-Abdo Szaida szerzőpáros szerint a színház közege képes lehet megtörni a csendet. IVÁNYI-SZABÓ RITA KRITIKÁJA.
A KÉP MEGLETT, A MEGVILÁGOSODÁS ELMARADT MS mester és kora / Szépművészeti Múzeum
Egy kiállítás sosem csak az adott műalkotásokkal szoros kapcsolatban álló témát veti fel, hanem a kortárs kiállítással kapcsolatos elvárások egész seregét. Az MS mester és kora című kiállítás a régi korok titkai és a jelen korok elvárásai mentén egyensúlyoz. Ez egy halom kérdést és bizonytalanságot hozott elő számomra. SOMOGYI-ROHONCZY ZSÓFIA BESZÁMOLÓJA.
Hirdetés
A MEGHALÁS SZABADSÁGA Karsai Dániel – Bíró Bence – Szenteczki Zita: Egy tökéletes nap / 6SZÍN
Ég és föld, Makó és Jeruzsálem – nagyjából ennyi a távolság és a különbség egy élethelyzet és egy színmű drámaisága, pláne tragikuma között. És aki a valóság drámaiságából próbál drámát írni, bizony, nagyjából tízből tízszer bukik el. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A CSELEKMÉNY CSELEKMÉNYTELENSÉGE Richard Wagner: Trisztán és Izolda / Bayreuthi Ünnepi Játékok
Lehet-e még újat mondani a Trisztán és Izoldáról? – tehetnénk fel az egymást sűrűn követő bayreuthi felújítások láttán az obligát kérdést, de akár tovább is mehetnénk: el lehet-e egyáltalán mondani (értsd: játszani) a Trisztán és Izoldát? BÓKA GÁBOR KRITIKÁJA.
A TERMÉSZET RENDBEN, DE AZON TÚL? Krasznahorkai László: Zsömle odavan
Szép és ironikusan érzelmes Krasznahorkai László új regénye az öregségről, a magányról és az ember méltóságigényéről. A Zsömle odavan egyúttal keserű szatíra köz-és magánállapotainkról. DOMJÁN EDIT RECENZIÓJA.
R-BESZÉLGETÉS: BEZERÉDI ZOLTÁN
Lehet-e nemet mondani Ádám Ottónak a Madáchra? Jó-e karakterszínésznek lenni? Mennyi véletlen és mennyi főszerep? Mikor és miért kellett elbúcsúzni Kaposvártól? Mikor jut idő ennyi olvasásra? Hogyan találkozott édesapám édesanyámmal Esterházy Péternél? És hát a Cigány Mózes - meg más, bármikor "feléleszthető" önálló estek - ezt mind meg lehet tudni ebből a beszélgetésből, melyben Csáki Judit kérdez, és a fantasztikusan mély, összeszedett, vicces és komoly Bezerédi Zoltán válaszol. Ezért aztán igazán érdemes előfizetni...
GENGSZTEREK ÉS CSIRKÉK Úriemberek / Netflix
Az ember vagy túlél a dzsungelben, vagy szimplán létezik az állatkertben. Eddie apja örökségének köszönhetően Maugliként csöppen az erőszakkal, droggal, alkohollal, vérrel és verejtékkel átitatott abszurd alvilágba, ám az esőerdő agresszívan szorító karjaiból csak úgy találja a kiutat, hogy közben egyre mélyebbre süpped a bűn mocsarában. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
KONCEPT, AKTIVIZMUS, RÉSZVÉTEL Yoko Ono: Music of the Mind / Tate Modern, London
A londoni Tate Modernben rendezett retrospektív kiállításával végérvényesen beigazolódott, hogy Yoko Onónak semmi szüksége nem volt John Lennonra a világhír megszerzéséhez. Saját jogán is érvényes, öntörvényű képzőművész, performansz és filmes alkotó. R. HAHN VERONIKA BESZÁMOLÓJA.
R-BESZÉLGETÉS: DÖMÖTÖR ANDRÁS
Az a Zalaegerszeg, ahol ő született, közelebb fekszik a német kultúrához, mint Budapest, éppen ezért fölöslegesnek tartja a vidék-főváros ellentét sulykolását. Berlinből kicsit másképp látszik Magyarország, hogy ennek megfogalmazása bátorság vagy sem, az is kiderül a Dömötör Andrással készült R-beszélgetésből, ahol a rendezőt Jászay Tamás kérdezte.
BETON.HOFI ÉS A TÖBBI VAGÁNY KÖLYÖK Beton.Hofi: 0
„Neked riadalom az Orczy tér, nekem élet és irodalom” – fogalmazza meg Beton.Hofi (Schwarcz Ádám) a Tükörterem című számában „költői hitvallását”. Ebben a mondatban felfedezhető népszerűségének kulcsa is. Ő azt nézi, amitől sokan elfordítjuk a fejünket. Mindenben megmerítkezik, majd belső megéléseinek és a külvilág zajainak esszenciáját adja. 28-as villamoson kihallgatott beszélgetés, kiabálás a lépcsőházban – személyes élmények, félelmek, kételyek és „kerületi klasszikusok” sűrűsége. TÓTH-GYÓLLAI ORSOLYA LEMEZKRITIKÁJA.
R-BESZÉLGETÉS: A HEPCIA HAPCIJA Podcast Varró Dániellel a Túl a Maszat-hegyen 2. kötetéről
Sosem gondoltuk volna, hogy sorozat lesz. Húsz évvel az első kötet után megjelent a Túl a Maszat-hegyen 2., benne az összes ismert és új szereplővel, és tele viccesnél viccesebb versekkel. Sőt, készül a 3. rész is. Gyerekekről, rímképletekről, a költővel szemben támasztott elvárásokról fecsegtünk Varró Dániellel. Hiszen: „Kis olvasók, fecsegni jó!” Most jut eszembe, hogy elfelejtettem kérdezni a képregényről a kötet végén. MERÉNYI ÁGNES INTERJÚJA.
Hirdetés
CSENDES ÖSSZEOMLÁS Krusovszky Dénes: Levelek nélkül
Fojtogatóan szűk világban játszódik Krusovszky Dénes második regénye, a Levelek nélkül. A kelet-magyarországi kisváros magyartanárát családjának, lakóhelyének dinamikája és saját döntésképtelensége is béklyózza. Vagy éppen a kevéssé látványos mindennapi aprómunka ad egyéniségének tartást? SZARKA JUDIT KRITIKÁJA.
ÉN NEM ADOM FEL SOHA! Beszélgetés Schiff Andrással
Ezt mondta Schiff András, amikor bécsi hangversenye előtt – a drezdai Staatskapelle zenekarát vezényelte és természetesen zongorázott is – hajlandó volt gyakorlását megszakítani beszélgetésünk és a Revizor olvasói kedvéért. A világ furcsaságairól, Bachról, a zenélés lélekjobbító missziójáról, politikáról, mindenről szó esett. Még a lépcsőházban is. GYENGE ENIKŐ INTERJÚJA.
R-BESZÉLGETÉS: GAZDAG GYULA
A sípoló macskakő, Elveszett illúziók, Bástyasétány '74 - és még sorolhatnánk a játékfilmeket. Társasutazás, A határozat, A bankett - és még sorolhatnánk a dokumentumfilmeket. És akkor az oktatásról, amely már behálózza a világ filmművészetét, még nem is beszéltünk. Csak egy kicsikét. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
PRUDENCIA HART KÉTEZER ÉVRE A POKOLBA MEGY David Greig: Prudencia Hart különös kivetkezése / Stúdió K Színház
Milyen a pokol topográfiája? A kérdésre több száz évvel ezelőtt Dante kimerítő választ adott. A pályakezdő folklorista, Prudencia Hart kutatásai a kortárs skót drámaíró, David Greig darabjában máshonnan közelítik meg a poklot. PETHŐ TIBOR KRITIKÁJA.
VÉRZÜNK, SZERETÜNK, MEGHALUNKMozart: Don Giovanni / Magyar Állami Operaház
Claus Guth 2008-as salzburgi Don Giovannija, több más európai állomást követően most Budapestre is megérkezett. Óriási dolog, hogy egy ennyire markáns rendezés évtizedeken átívelve sem öregszik meg, azzal együtt, hogy a kerekerdő csupán a darab háromnegyedéig érdekes. ESZTERGÁLYOS MÁTÉ KRITIKÁJA.
AZ IPHONE-OMRÓL KÜLDVE Szarvasbébi / Netflix
A Netflix áprilisban bemutatott Szarvasbébije az elmúlt hónapok legtöbbet vitatott és majdhogynem őrületig hájpolt minisorozata minden kétséget kizáróan fenomenális tévés mutatvány, ami még a legharcedzettebb nézőt is próbára teszi. SUGÁR BERTALAN KRITIKÁJA.
SZŰKRE SZABOTT JELENLÉT Michel Houellebecq: Megsemmisülni
Michel Houellebecq, a kortárs francia regényirodalom nagy provokátora. Új regénye, a Megsemmisülni, a korábbiakhoz hasonlóan a pusztulás és a vég témája körül forog. A vég közelít a civilizációban, a köz- és a magánéletben, de itt mintha a megbékélés hangjai is megszólalnának. MATUZ BENCE RECENZIÓJA.
R-BESZÉLGETÉS: SCHNEIDER ZOLTÁN
Szinte minden este játszik valahol: anyaszínházában, a Radnótiban, vagy a Rózsavölgyiben. Teherbíró figura, aki a színjátszáson kívül is ért még egy-két dologhoz: konyhabútort csinál, lekvárt főz. Ránézésre vidám, harmonikus, jó humorú, szavakész ember. Mi pedig ránéztünk: Schneider Zoltánnal, a Radnóti színészével Csáki Judit beszélget.
A REMÉNY RABJAIPuccini: Manon Lescaut / Müpa Budapest
Fájó, de tény: Manon varázsos csábereje a szokottnál kisebbnek bizonyult a Müpa február 25-i előadásán, és ezért leginkább a színpadra állítás minőségét okolhatjuk. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
















